Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

18.rész

Ma 8 óra után nemsokkal ébredtem fel és nem sokkal rá, rá kellett jönnöm, hogy újra csak a sima szürke hétköznapok várnak rám. Ma 10-re beszéltem meg Attila bá'-val a konzultációt, ami azt jelenti ideje felkelnem és kezdeni magammal valamit. Felvettem egy farmert és egy pólót, majd lementem reggelizni. Apa ma nincs itthon, mert reggelre ment dolgozni ami annyit takar, hogy már 5-re be kell mennie. Csináltam magamnak egy szendvicset és lassan megettem. Nem tudom miért, de olyan érzésem volt mintha valami hiányozna. Nem tudom mi, de nagyon üresnek éreztem magam. Gyerünk Emma csak eszedbe jut valami. Ohh ne.... nem hiszem el, hogy pont miatta érzem magam ennyire szarul. Nem is ismerem. Nem is kedvelem. Emma térj már észhez, ne legyél ekkora hülye. Mindjárt itt az érettségi arra kell most koncentrálnod! Elfogadtam a saját tanácsom és az utolsó falatot is megettem a szendvicsből és összeszedtem a cuccaim és beültem az autómba.
10-től egészen délután 2-ig bent voltam az iskolában és a kémiai kísérleteket gyakoroltam Attila bá'-val. Megbeszéltük, hogy holnap után ugyanígy jöjjek be és átveszünk még egy pár kísérletet. Hazafelé tartottam mikor egy autó oldalról belém hajtott. Pár másodperc leforgása alatt legalább kétszer átfordult az autó és tényleg a pásodperc töredéke alatt már fejjel lefele lógtam az autóban. Nem nagyon láttam semmit csak annyit éreztem, hogy irdatlan nagy fájdalom van a jobb karomban és, hogy valami folyik a fejemen végig és lassan lecsöppen a tetőre. Hosszú percekig meg se bírtam mozdulni. Nem tudom mi történik kint csak halk tompa hangokat hallok.
Órákkal később egy kórházi ágyban ébredtem fel. Körbenéztem és megláttam egy tükröt benne a saját tükörképpemmel. Nem mindenre emlékszem, hogy mi történ az ütközés után.  Lenéztem a kezemre és akkor láttam, hogy be van gipsszelve. Nagyszerű! Már csak ez hiányzott. Ott feküdtem egymagamban és igqzából csak úgy voltam, mikor benyitott apa és egy másik orvos.
- Szia kincsem, hogy vagy?- jött oda hozzám apa és leült az ágy szélére.
- Azthiszem jól!- mondtam, de ebben nem igazán voltam biztos.
- Dr. Úr a lányának egy enyhe agyrázkódása volt, a fején csak felszíni sérülés van amelyet összevartunk, a csuklójában pedig zöldág törés  történt, amit gipsszel oldottuk meg.
- Rendben, köszönöm az információkat.- mondta apa, majd az orvos kimet.
- Mi történt?- nézett rám aggódó tekintettel.
- Jöttem haza a suliból mikor egy barom belém jött oldalról. Ennyire emlékszem...- próbáltam felidézni a történteket.
- Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem történt veled semmi komoly ami visszafordíthatatlan lenne.- szorosabban mellém ült és óvatosan átölelt, majd egy hosszú puszit nyomot a fejem tetejére.
- Nem tudom mi lenne velem ha nem tudnálak most át ölelni!- mondta és a fejemre hajtotta a fejét. Éreztem ahogy a hajam tövéhez lassan odafolyt egy  meleg víz csepp. Úr isten, de hisz ez azt jelenti, hogy sír. Jutott el a tudatomig ez a tény. De hisz apa soha nem sír. Ennyire megijedt volna?
- Jól vagy?- kérdeztem alig hallhatóan.
- Persze...- szipogott, majd még egy puszit nyomott a fejemre és arrébb húzódott. Ekkor láttam csak meg, hogy a szeme még mindig vörös az égető könnycseppektől.
- Apa ígérem soha nem veszítesz el! Együtt fogunk megöregedni! Mikor én 70 évesen kitalálok valami oltárinagy hülyeséget és te 89 évesen bele mész neked már úgyis mindegy alapon!...- kezdtem érezni ahogy az én szememben is gyűlnek azok a fránya könnycseppek. Most én bújtam oda hozzá és öleltem meg.
Pár órával később már apa nem volt itt velem, mert jött a hívás a sűrgösségiről, hogy mennie kell, mert egy lőtt sérültet kell megműtenie. Ott feküdtem egyedül és addig néztem a plafont míg el nem aludtam.