Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

51.rész

Egész délután ott voltunk és beszélgettünk. Sok mindent megtudtam a kis Landoról. Hogy milyen rossz volt kiskorában. A tanárok ennek ellenére imádták. Mutogattak nekem kiskori képeket és boldogan nyugtáztam el azt a tényt, hogy a mosolya semmit se változott. Természetesen az anyukájának akkor lett a legnagyobb mosolya mikor előkerültek a meztelen kisbaba fotók.
- Már értem miért akkora, amekkora.- súgtam oda halkan, miután megnéztem a képet.
- Vicces vagy!- nézett rám gúnyosan.
- Tudod, hogy szeretlek!- mondtam mosolyogva és egy apró csókot nyomtam az arcára.
Már este 6 fele járt az óra mikor az ajtóhoz mentünk elbúcsúzni.
- Nagyon örülök, hogy itt voltatok!- ugrott a nyakunkba, a küszöbön az ifjabb Cisca.
- Én is, hogy megismerhettelek titeket.- mondtam és próbáltam mindenkire egy pillantás vetni.
- Vigyázzatok az úton!- lépett oda hozzánk Adam, és ő is nagy ölelésbe vont minket.
- Rendben apa!- paskolta meg a hátát Lando.
Még legalább 5 percig búcsúzkodtunk, mikor végre el tudtunk indulni.
- Nagyon jó fej az egész családod!- mondtam Landonak, miután elindultunk.
- Ezt csak azért mondod, mert neked nincs testvéred.- mondta, és egy sanda pillantást vettet rám.
- Lehet.- gondolkoztam el. Mikor sulis voltam akkor is a legtöbb osztálytársamnak volt kistestvére vagy épp nagyobb. És mindig mesélték egymásnak, hogy miket csináltak a hétvégén. Már akkor is hiányzott az, hogy én is tudjak így beszélgetni velük. Az elmélkedésemet a telefonom pittyenése zavarta meg. Kivettem a táskámból és megnéztem ki küldött üzenetet.
Szia Emmma👋👋👋
Halika👋👋- jöttek sorba az üzenetek Marcitól és Veronikától.
Sziasztok👋😘
Merre vagy? Nem úgy volt, hogy ma találkozunk?- jött az üzenet. Ohhh baszki ne ne ne. Kiment a fejemből, hogy lemondjam.
De igeeennn.....- csináltam Landoról egy gyors lesifotót és beküldtem a csoportba.
Elfelejtettem szólni nektek, hogy most az utolsó két héten vele leszek.🙊🙊- pötyögtem be a szavakat és közben nem kicsit elszégyeltem magam, hogy ilyen feledékeny vagyok.
No para! 👻
Majd az első héten bepótoljuk.- írta Veronika.
- Kivel beszélgetsz?- érdeklődött Lando.
- Csak a srácokkal.- néztem fel egy pillanatra a telefonomról.
- Hogy vannak?- állította le a motort és kinyittota az ajtót.
- Megjöttünk?- néztem körül. Egy szokásos kis Angliai ház kis kerttel, meg mindennel.
- Igen, gyere.- szállt ki és pillanatok alatt az én ajtómnál állt és nyújtotta a kezét, hogy segítsen kiszállni. Mondtam már, hogy egy igazi brit úriember? Ha nem most mondom.
- Nagyon szép ház.- csodáltam meg kívülről az épületet, míg Lando kiszedte a csomagokat.
- Ez az én kis lakásom!- jött vissza mellém. Átvettem tőle a bőröndöm és végighúztam a kis kavicsokkal kirakott ösvényen.
- Mit csinálunk még ma?- álltam meg az ajtó előtt és vártam, hogy Lando előhalássza a kulcsait és kinyissa az ajtót.
- Hát amire én gondoltam igen aktív program!- nézett végig rajtam egy perverz mosollyal az arcán.
- Lehet nem kellett volna megkérdeznem?- néztem én is rá, egy szimpla mosoly társaságában. Végre megtalálta a kulcscsomóját a táskája legmélyén és kinyitotta az ajtót.
- De így sokkal jobb, hogy te kérdezted meg!- monda, majd felkapott és az egyik szoba irányába indult meg.
- Te teljesen őrült vagy!- mondtam nevetve, mert elkezdett csókolgatni, ami nem kicsit csiklandozott.
- Mert annyira szeretlek, hogy már megőrjítesz!- tett le az ágyra. Észre se vettem, hogy bejöttünk, de nem is izgatott annyira. Hosszú percekig csak szenvedélyesen csókolt és a kezével simogatot. Pillanatokkal később, pedig már lekerültek rólunk a ruhadarabok és elindulhatot felfedező útra az egész testem területén.