Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

41.rész

Nem tudom hol vagyok, de iszonyatosan fáj a fejem és, azt se tudom mi történt. Körül néztem, de nem láttam sokmindent, mert sötét volt és csak egy kis résen világított be valamennyi fény.
Próbáltam mosogatni a kezem meg a lábam, de nem sikerült, mert össze voltak kötözve. Ficeregtem és csak  annyit értem el ezzel, hogy a kötél felsértette a csuklóm.
Nem tudom mennyi idő telt el, de nagyjából 2 óra is eltelhetet mióta felébredtem. Csörögni kezdett a telefonom, próbáltam kivenni a zsebemből, addig jutottam, hogy kivettem a zsebemből. Amint fel akartam venni zajt hallottam a fény forrásának irányából, gondolom akkor az az ajtó.
Nem hittem, hogy pont ő fog elrabolni. Ugyanis aki bejött az ajtón az Bálint volt. Csapzott volt a haja, a szeme karikás és a járásából látszott, hogy ingerült és nem aludt.
- Csak nem a hősszerelmes Brit keres téged?- lépett oda mellém és felvette a földről a telefont.
- Mit a fenét akarsz tőlem?- kúsztam hátrébb.
- Nem szeretnél vele beszélni?- mutatta felém a készüléket és tényleg Lando hívott.- Én szeretnék vele beszélni, szóval csöndbe legyél!- mondta vigyorogva, majd megnyomta a kis zöld ikont és kihangosította.
- Emma hol vagy? Már vagy fél órája itt vagyok a házatok előtt és csöngetek.- mondta aggódó hangon. Szólni akartam, hogy itt vagyok és, hogy mi történt, de Bálint felemelte az ujját, hogy meg ne merészeljek szólalni.
- Szevasz Norris!- köszöntötte Landot.
- Ki a fasz vagy? És hol van Emma?- kérdezte már ingerülten, mikor meghallotta, hogy nem én szólalok bele.
- Ejnye-bejnye nem illik így beszélni a barátokkal!- csóvlta a fejét, nem mintha rajtam kívül bárki más látná.
- Mi kurvára nem vagyunk barátok! Azt kérdeztem hol van Emma?!- szinte már üvöltötte.
- Jaj hát itt van gyere Emma köszönj neki!- ült le szorosan mellém és a szám elé tartotta a telefont.
- Szia Lando....- szorult el a torkom miután ezt a két szót kimondtam.
- Jól vagy? Mit csinál veled az a féreg?- hallottam, ahogy egy pillanatra megnyugodt, hogy hallhatja a hangom.
- Jó... jól vagyok!- mondtam ki szaggatottan.
- Hol vagy?- próbálta kideríteni végre.
- Sajnálom lejárt a beszélgetési idő. Holnap 10 és 20 óra között várjuk a hívását! Viszonthallásra!- mondta szinleltetett üdvariasságal majd bontotta a vonalat.
- Milyen aranyos ez a Brit kisgyerek!- hajolt közelebb és végigsimította az arcom. Próbáltam elforítani felőle de nem sikerült, mert a másik kezével megfogta, hogy el ne tudjam fordítani.
- Szerintem te vagy a kisgyerek ahogy most viselkedsz!- néztem egyenesen a szemébe, és kerestem azt a férfit akit megkedveltem.
- Most mélyen megsebeztél ezzel a mondattal!- mondta perverz vigyorral az arcán, majd felállt.
- Mi a fenét akarsz tőlem?- tettem fel ismételten a kérdésem.
- Tőled? Semmit! A Brittől akarom, hogy átélje azt a kínt amit én tegnap este! 
- Bálint, Lando is átélte! Már szakítottunk egyszer. Szerintem nagyon is jól tudja milyen ez az érzés.- próbáltam meggyőzni arról, hogy amit most csinál az nagy hülyeség.
- Akkor miért szeretsz másoknak fájdalmat okozni?- térdelt le hirtelen elém és belemászott az arcomba. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a szemei csillogni kezdenek a könnytől.
- Nem szándékosan! Ő is megbántott! De neked nem akartam fájdalmat okozni.- éreztem ahogy könnyek gyűlnek az én szememben is.
- Mégis sikerült!- lendítette az arcom irányába a kezét, én itt elboritékoltam, hogy kapni fogok most egy pofont, de nem így lett. Félúton megállította a kezét és simán csak felállt és egyszerűen csak kiment a helyiségből.
Szomorúan ültem a földön és most realizáltam, hogy talán Bálint azért csinálja mind ezt, hogy vissza szerezzen? De ennek nem ez a legjobb módja. Nem tudom mihez kezdjek vele. A szívére vagy az eszére fog jobban hallgatni?
És Lando? Bele se merek gondolni, milyen érzelmek játszodhatnak most le benne. Nem akarom, hogy megint miattam szenvedjen...