Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

60.rész

- Emma!- a karom átdobta a vállán így tudott sikeresen felkaparni a földről. Szorosan odabújtam hozzá és próbáltam úgy aludni tovább, de újra megszólalt.- Mit.... itt?- hallottam a hangfoszlányokat.
- Hmmm?- próbáltam kinyitni a szemem, de annyira fáradt voltam, hogy ez nem sikerült.
- Mit csinált ez a hülyegyerek?- kérdezte, de tudtam, hogy nem tőlem csak hangosan gondolkodik. Kinyitotta az ajtót, majd próbált óvatosan bevinni. Lerakott az ágyra és hagyott tovább aludni. Nem tudom ki lehetett, de nagyon hálás vagyok neki, hogy behozott a meleg takarója alá és hagy aludni.
Másnap reggel korán kellhettem fel, mert még a nap is alig sütött be az ablakon. Kimásztam az ágyból és akkor vettem csak észre, hogy Daniel szobájában vagyok és, hogy ő pedig a kanapén aludt, hogy én kényelmesen tudjak feküdni. De várjunk mit keresek egyáltalán Daniel szobájában? Megkerestem a telefonom és próbáltam bekapcsolni, de teljesen lemerült. Odaosontam Daniel mellé és bekapcsoltam a telefonját. Nem kutakodni akartam benne csak az időt megtudni. Felvillant a kijelző és kiadta az időt, reggel 6:39 volt. Kerestem egy cetlit és írtam egy köszönetet Danielnek. Halkan kimentem az ajtón és lementem a recepcióra.
- Elnézést!- léptem oda a pulthoz.- Jó reggelt!- köszöntem mosolyogva.
- Jó reggelt miben segíthetek?- kérdezte mosolyogva a velem nagyjából egykorú lány.
- Egy töltőt szeretnék a telefonomhoz!- mutattam fel az említett tárgyat.
- Egy pillanat és keresek egyet!- mondta, majd leguggolt és a pultban kezdett el keresgélni.-  Itt is van!- állt fel és letette elém a töltőt.
- Köszönöm szépen!- vettem el és kerestem egy konnektor itt a hallban, majd odavittem egy széket. Felraktam a telefonom tölteni és vártam, hogy bekapcsoljon. Míg hagytam egy kicsit tölteni elvettem az egyik asztalról egy magazint és az lapozgattam. Pár perccel később rezgett a telefonom jelezve, hogy bekapcsolt. Beírtam a pin kódom és egyből elkezdett rezegni. Apáéktól, Veronikáéktól és Landotól is érkeztek az üzenetek. A srácoknak és apának írtam, hogy nincs semmi baj csak lemerült a telefonom azért nem tudtam válaszolni. Lando üzeneteit megnéztem, de nem válaszoltam rájuk.
- Elnézést hölgyem!- jött oda hozzám a recepciós hölgy- most jutott csak eszembe, hogy egy úr az este folyamán kereste önt.
- Üzent valamit?- kérdeztem, hátha hagyott valami üzenetet Lando.
- Igen, hogy ha találkozunk szóljak önnek, hogy a szobájukban várja.- mondta kedves, segítőkész mosollyal az arcán.
- Rendben, köszönöm!- kihúztam a töltőt és vissza adtam a lánynak. Mosolyogva bólintott egyet és elment. Összeszedtem magam és elindultam fel. Nem tudom mire számítsak, amikor belépek azon az ajtón. Amint felértem és megérkeztem az ajtó elé, a kezem a kilincsre tettem, de nem jött az a mozdulat a kezembe, hogy lenyomjam, hogy egyáltalán be léphessek a szobába. Egyszer régen olvastam egy könyvet Szabó Magdától, aminek azthiszem az volt a címe, hogy Az ajtó. És mikor azt olvastam, csak arra tudtam asszociálni, hogy az ajtót valakinek, mindig nyitva kell tartania, hogy értelmes emberi kapcsolatokat létesíthessen az ember. És ezt az ajtót most nekem kell kinyitni és nyitva tartanom. Lenyomtam a kilincset és az ajtó tényleg nyitva volt. Megálltam a mozdulattal, majd egy mély levegő vétele után beléptem és láttam, hogy Lando ott ül a kanapén, és ugyan abban a testhelyzetben volt, mint tegnap este az étteremben.
- Jó reggelt...- köszöntem halkan. Lando felkapta a fejét és fél pillanattal később már előttem állt és magához ölelt.
- Hol voltál? Annyira aggódtam érted!- ölelt egyre szorosabban, mint aki soha nem akar már elengedni.
- Daniel szobájában...- erre egyből eltávolodott tőlem. - Ne aggódj nem történt semmi, csak este elaludtam az ajtó előtt és összeszedett a földről.- jutottak eszembe a emlékfoszlányok, majd leültem a kanapéra.
- Akkorra barom vagyok!- ült le mellém és a kezei közé fogta az enyém.
- Igen az vagy...- helyeseltem az állítását, de nem voltam boldog attól, hogy ezt most bevallotta.
- De szeretlek és ez mindent felül ír.- láttam ahogy könnyek gyűlnek a szemébe és próbálja visszatartani.- Bármi is lesz a teszt eredménye, tud, hogy melletted leszek bármi is történjék!- magához húzott és a szokásosnál szenvedélyesebben csókolt meg.
- Miért szeretlek ennyire te barom?- tettem fel a költői kérdést, majd neki döntöttem a homlokom az övéhez. Hosszú percekig, így voltunk és nem szóltunk egy szót se.