Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

26.rész

Egy autóval mentünk és én voltam az a szerencsés aki választhatott, hogy ki vezessen. Gondolkodás nélkül magamat választottam. A fiúk eleget fognak vezetni pénteken, szombaton és főleg vasárnap. Meg amúgy is tudom, hogy hogyan vezet Lando, Carlosnak pedig megígértrm, hogy majd hazafelé vezethet.
1 óra és 48 perc alatt megérkeztünk a Milánói dóm térhez. Kerestünk valami parkoló helyet, majd elindultunk a látványossagokat végig nézegeti először a Dómba mentünk be. Bent a templomban csöndben végig néztünk mindent majd felmentünk a toronyba ahonnan a városra gyönyörű volt a kilátás. A prospektusban az szerepelt, hogy egészen el lehet látni az Alpokig ha szép az idő. Szerencsénkre hétágra sütött a nap és tényleg elláttunk az Alpokig.
- Csinálunk képeket?- vetette fel Veronika miután kiélveztük a látvány minden egyes pillanatát.
- Igen!- mondtam mosolyogva és élő vettem a telefonom. - Álljatok oda!- mutattam a széléhez.
- Te is gyere ide!- szólt rám Carlos. Oda sétáltam Lando mellé és szelfi módra átállítottam a telefonom és csináltam pár képet.
- Most álljatok oda csak ti hárman!- jött az utasítás Landotól és kivette a kezemből a mobilom, majd csinált pár képet rólunk.
Mielőtt elindultunk le még csináltam pár tájképek a csodás tájról. Majd Lando átkarolta a derekam és elindultunk lefele. Átsétáltunk a Galleria Vittorio Emanuele II-re. Megnéztük az olasz divatmárkák minden boltját. Állítólag ebben a gallériában van egy torinói bika a padlón aminek állítólag ha háromszor körbeforgunk a tökén akkor szerencsénk lesz. Legalább negyed óráig kerestük hiába. Végelkeseredésemben odamentem az egyik járókelőhöz és megkérdeztem merre találjuk. Az idős bácsi pedig nagyon kedves és közvetlen volt, és nem elmagyarázta, hogy merre kell menni, hanem elkísért minket oda. Közben pedig mesélt egy kicsit nekünk arról a bikás legendáról és magáról erről a galériáról. Míg sétáltunk a bikáig legalább hússzor megállítottak az miatt, hogy a két pilótával csináljanak képet.
- Lehet nem kellett volna magunkkal hoznunk őket!- súgtam Veronikának és Marcinak mikor huszonegyedikre is megállítottak minket.
- Igazad van!- értettek velem egyet.
- Sajnálom uram!- fordultam a idős férfihez.
- Semmi baj én is oda mennék hozzájuk ha ilyen fiatal lennék.- mondta mosolyogva és legyintett egyet.
Miután befejezték a kép és autogramm osztogatást csatlakoztak hozzánk újra és folytattuk az utunkat. Pár másodperc múlva meg is érkeztünk. Egy McDonald'stól nem messze volt a híres bika.
- Lehet haver segítene rajta ha te kezdenéd a forgást a bika tökein.- csapta hátba Lando Carlost.
- Megyek is nehogy neked legyen több szerencséd.- verte vállon Landot és rá is állt a bikára és körbe fordult rajta háromszor.
- Most én jövök!- kiáltott fel Marci és már rajta is volt. Után Veronika, majd én és a végén Lando is forgott rajta. Biztos aki itt él az csak röhögött rajtunk, hogy ez az öt hülye tényleg elhiszi, hogy szerencséjük lesz.
Miután végig jártunk mindent amit szerettünk volna elindultunk vissza a szállodába. Mert ha bulizni akarunk menni nem árt előtte egy kis pihenés.
Ahogy ígértem Carlosnak visszafelé ő vezetett mellette Marci ült, hátul én ültem Landoval és Veronikával. Egy kicsit elfáradtam -plusz nem is aludtam az este valami sokat- így észre se vettem, hogy Lando vállára hajtottam a fejem és elaludtam. Vagyis nem aludtam csak csukva volt a szemem, mert ugyan úgy hallottam amiről beszélgettek és éreztem ahogy Lando átölel és elkezdte lágyan cirógatni a hátam.
Lehet tényleg nem lenne hülyeség összejönni vele? Egész nap annyira figyelmes és aranyos volt.