Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

30.rész

Reggel fél 7 kor keltünk mert 9 kor indult a gépünk és még van pár dolog, amit el kell intéznünk. Miután kikeltem az ágyból megnéztem a telefonom.
10 nem fogadott hívás: Lando. És 7 új üzenet. Mindet Lando küldte. Megnyitottam az üzeneteket.
Lando:
Mi történt?
Hova tűntél?
Sebastian azt mondta nekem, hogy ezt jól elbasztam.
Carlos meg azt, hogy sírva mentél el.
Mi történt?
Nem tudom mit láttál, de nem történt semmi.
hét. 03:35
Reggel megkereslek!
Ledobtam az ágyra a telefonom és gyorsan átöltöztem, majd elkezdtem bepakolni a maradék cuccom a bőröndbe. Még csak az hiányzik, hogy ezek után itt legyen.
- Na milyen volt a buli?- kérdezte Marci, mikor már minden bőrönd be volt pakolva és az utolsó dolgokat is elraktuk.
- Inkább ne is beszéljünk róla...- mondtam keserűen és próbáltam a könnyeket bentartani.
- Mi történt?- kérdezte Veronika aggódva.
- Semmi lényeges!- mondtam és éreztem, hogy már nem bírom tovább bent tartani a könnycseppeket.
- Naaah, nekünk mindent elmondhatsz!- ült le mellém az ágyra Veronika. Aztán mindent elmeséltem.
- Megölöm!- jelentette ki komoly arckifejezéssel Veronika.
- Hagyjad, nem ér ennyit.- mondtam majd egy pulcsit felvettem.- Menjünk inkább...- indultam el az ajtó irányába. Nem szóltak semmit csak követtek. Lementünk a recepcióra kifizetni mindent, majd beültünk egy taxiba és kimentünk a repülőtérre.
Kikértük a jegyeket amit már két napja lefoglaltunk és leültünk a váróba, hogy elkezdhessük a beszállást. 8 óra 46 perckor elindultunk a kapu felé mikor meghallottam a nevem.
- EMMA!- hátrafordultam és akkor láttam, hogy Lando szalad utánam, szorosan a nyomában pedig Carlos. Egyből Veronika és Marci beálltak elém, azzal a szándékkal, hogy biztos, hogy nem beszél velem.
- Nem lesz semmi baj!- mondtam és a kezem ráraktam a vállukra, azzal elálltak előlem.
- Emma had magyarázzam meg!- kezdte el mikor oda ért hozzám. De én erre csak egy pofont adtam neki.
- Ezt most megérdemeltem.- fogta meg az arcát.
- Nem nagyon érdekel, amit mondani akarsz!- mondtam, majd elindultam a beszálló kapu irányába.
- Várj!- fogta meg a kezem és kényszerített, hogy nézzek rá.- Tudom elbasztam! Nem kellett volna, tudom ez most szar kifogásnak fog hallatszódni, de tényleg nem én akartam megcsókolni! Egyszerűen lerohant amint észrevette, hogy nem vagy mellettem. Higyj nekem!- nézett végig a szemembe, de én képtelen voltam fél pillanatnál  tovább nézni, így inkább a cipőm orrát néztem.
- Nem tudok hinni neked!- arra a fél pillanatra ismét  a szemébe néztem. Az egészet már sírva mondtam, mert minden könny a felszínre akart törni.
- Kérlek adj még egy esélyt nem fogom elrontani!- mondta szinte már könyörögve és láttam, ahogy neki is vörösödni kezd a szeme. Először nem tudtam semmit se mondani, aztán mégis csak összeszedtem magam egy kicsit, de csak ennyit tudtam kibökni: Sajnálom, de ez nem fog menni....- mondtam zokogva és lassan kihúztam a kezem a kezei közül. Egy örökévalóságnak éreztem azt a pár lépést míg odaértem a kapuhoz. Még egyszer utoljára visszanéztem Landora, aki ingerülten beletúrt a hajába, majd odaadtam a jegyem és felszálltam a gépre. A jegyem az ablak mellé szólt így a kapucnim feltettem a fejemre, a fülesem bedugtam a fülembe és hallgattam a zenéimet. A sors furcsa fintora lett, hogy az első szám ami elkezdett szólni az a Happier volt Olivia Rodrigo-tól.
Kizártam a világot és csak magammal akartam törődni egy kicsit. Nem csináltam semmit csak kifele bámultam az ablakon és csak vártam, hogy felszálljon a gép. Nem tudom, hogy mit rontottam el, de azt hiszem mostmár nem is érdekel.
Pedig ez jól is alakulhatott volna.....

1 RÉSZ VÉGE