Az újsrác, egy omega...

2. évad 3. rész

Eliot szemszöge:

Én hülye gondolhattam volna, hogy meg fog várni, hiszen erre várt amióta elmenekültem tőle, hogy végre leüljünk és szemtől szembe átbeszéljük a dolgokat. Szinte ezerrel pörögtek a gondolatok és a kifogások a fejemben, hogy mivel tudnám elkerülni a vele való társalgást, de mire kitaláltam volna egy hihető sztorit, addigra beugrott az a kép amikor Franco bíztat, hogy ez  csak egy beszélgetés, lehet minden problémám megoldaná. Hát igen egyetlen egy dolog van amiből még a pszichológusom sem tudott" kigyógyítani", az pedig az Isaac iránt érzett már már túlzottan is erős szerelmem. Két döntés között vaciláltam, de végül rá kellett jönnöm, hogy eleget menekültem már a múltam elől, végre nekem is ki kell lépnem az árnyékaim közül. Megvártam míg odaér hozzám, mert hiába próbáltam lépéseket tenni, úgy álltam ott mintha odabetonoztak volna az óvoda bejáratához. 
-Tehát akkor már van egy lányod, hogy hívják?-láttam rajta, hogy ő is mennyire ideges és hiába fáj neki ez a kérdés, akkor sem akar engem megbántani. Tudtam, hogy most eljött az a pillanat, hogy elmondjam neki, hogy erről szó sincs, hiszen ő nem is az én lányom, de valahogy az agyam és a szám nem voltak összhangban.
-Clarynek hívják a lányom.-a fenébe nem is értem miért mondtam ezt, de komolyan lehetnek ennél még idiótább.
-Szép neve van és ő maga is gyönyörű, mint az apja.-villantott rám egy mosolyt és hiába próbálkozott ő, de láttam rajta, hogy ebben semmi őszinteség nincs, amit nem is csodálok.
-És te hogy-hogy erre jártál, netán neked is?....-próbáltam meg én is valamit kérdezni, de hogy őszinte legyek inkább csak próbáltam elterelni a témát Claryről.
-Jaj nem dehogy, csak gondok akadtak a cégemnél és Leo, ugye ő velem dolgozik és hát neki kellett megoldania a problémát, így én hoztam el a lányát. Bár gondolom róla tudsz valamit, nem?
-De igen Beca küldött nekem képeket. Milyen egy rossz főnök vagy te egyébként, így elszakítani a lányától.-próbáltam vele poénkodni, de hát hogy őszinte legyek az egész beszélgetésünk nagyon nyögve nyelős volt.
-Igazából mondtam neki, hogy majd én megoldom, de túl makacs szóval én maradtam a gyerekre.
-Értem.
Talán percek, vagy csak kínos és egyben síri csendes másodpercek telhettek el, mire már reménykedtem benne, hogy nem akar tőlem sokat kérdezni, hiszen már aligha maradt bármi ami összekötne minket. De persze erre rá kellett cáfolnia.

-Miért mentél el?-tekintete szinte égetett, rögtön zavarba jöttem és a víz is levert.
-Ez egy nagyon-nagyon hosszú történet, de ezt ne itt beszéljük meg, kérlek.
-Felőlem elmehetünk kávézni vagy reggelezni is.
-Nincsen véletelnül dolgod, tudod a munkában?-igyekeztem magam kimenteni, de hát nem igazán sikerült.
-Főleg, hogy az enyém a cég, ki szabná meg mikor kell bemennem. Szóval?
-Rendben menjünk, de inkább menjünk el a középiskolánk melletti parkhoz, úgyis régen jártam már ott.-Isaac csak bólintott, majd elindult az autója felé. Először nekem nyitott ajtót, majd ő is helyet foglalt. A járműben mégjobban lehetett érezni az alfa ódorát, főleg a dohányt, lehet mostanában ő is rászokott volna a káros szenvedélyre, bár meg is érteném hiszen kellhetett számára is valami ami ha csak kissé, de felszabadítja és megnyugtatja. 

Az autóút egyáltalán nem volt hosszú, de annál inkább nyomasztóbb, legalábbis számomra mindenképpen. Féltem, hogy mi fog ebből az egészből kisülni, hogy Isaac szememre hányja majd az elmúlt éveket és ráaadásul még hazudtam neki arról is, hogy gyermekem van. Most biztos azt gondolja, hogy sohasem szerettem őt igazán, pedig ha tudná...

Mikor odaértünk Isaac leparkolt, én pedig vettem még egy utolsó mély lélegzetvétellt, kiszálltam az autóból és próbáltam eljátszani, hogy mennyire magabiztos is vagyok és, hogy egyáltalán nem aggódom a most elkövetkezendő óránkon, azonban szerintem kívülről csak azt lehett látni, hogy be voltam rezelve mint egy nyuszi.