Az újsrác, egy omega...

2.évad 5.rész

Eliot szemszöge:
Másnap reggel, keserű szájízzel keltem fel. Egész éjszaka alig tudtam aludni, minden gondolatom akörül forgott, hogyan is lennék képes a hibám helyrehozni, de szinte még egy kósza megoldás sem jutott eszembe. Hiszen ha csak odaállok elé és mindent bevallok kettő kimenetele lehet, kinevet és elküldd a bús életbe, amit hozzátenném, teljesen megérdemelnék, vagy egyszerűen hozzám se fog szólni, csak megpróbálja majd megemészteni, és egy idő után talán választ kapok majd. Őszintén, én a második lehetőségtől féltem jobban, inkább ordibálna velem, mintsem teljesen síri csendbe tűrné, hiszen nem láthatok a fejébe, nem tudhatom majd abban a pillanatban mit fog átélni. Ahogy a zuhany alatt álltam, próbáltam magam felkészíteni lélekben, hogy lehet ezzel a húzásommal csesztem el végleg kettőnk kapcsolatát, nem mintha meglepő lenne, hogy pont én vagyok az aki mindent elbasz. Pedig annyira próbálkozom, de minden hiába. Ahogy belegondolok, hogy gyönyörű szemeit és vadító mosolyát, hogyan csúfíthatták el a krokodil könnyek, egyszerűen a szívem belefájdul. Már azt sem tudom, hogy ez egyáltalán a bűntudatom-e vagy csak szimplán fáj őt összetörve látni. Igyekeztem, minél gyorsabban rendbe szedni magam, de a tükörben csak egy romhalmazt láttam, csak egy fiút aki elvan veszve a maga által kreált útvesztőben. Egy fél embert, aki a másik fele nélkül nem is képes élni, ezt a részem Isaac pótolhatta volna, de én inkább választottam ezt a fél életet, ami apránként tesz tönkre. Bámultam magamra, de mintha a tükörképem nem én lettem volna, a szemeim színei még mindig ugyanolyanok voltak, de a csillogás bennük, amit az alfa elért nálam, apró kis szikrája sem volt látható. Bár hajamból még csöpögött a víz, engem egyáltalán nem hatott meg, apró cseppeket magam mögött hagyva a parkettán,eljutottam a szobámig ahol felöltöztem, régen mindig érdekelt mi áll jól és tagadnám, ha azt mondanám mostmár egyáltalán nem mozgat meg, de jelenleg csak nincs kedvem ezzel foglalkozni. Bár megpróbáltam magamba erőltetni pár falatot, de mindennek hiába, így inkább egyszerűen csak megszárítottam, még nyirkos fürtjeim és bár remegő gyomorral és a legnagyobb félelemmel elindultam Leoékhoz, hogy tisztázzak mindent a szerelmemmel. Út közben rengeteg féle módon gondoltam át, mégis hogyan fogom vele közölni, de végül arra jutottam, hogy majd kialakul valahogy, hiszen ettől a helyzettől már minden csak jobb lehet.

Igyekeztem minél lassabban átszelni a távolságot, de bármennyire is csigatempóban haladtam, megpillantottam Ezekielék házát. Odabotorkáltam a kapujukhoz és bár abban sem voltam biztos, hogy ők látni akarnak, sőt inkább úgy gondoltam, hogy be sem engednek majd a házukba, de ha törik, ha szakad nekem le kell ülnöm beszélni Isaacal. Remegő csontos ujjammal benyomtam a kapucsengőt, majd szinte lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mikor jönnek már ki.

Kinyílt a ház ajtaja és bár először egy meleg tekintetű Leo fogadott, amint rám emelte szembogarait, szinte sziklaszilárddá keményült pillantása.
-Mit keresel itt?-szólt nekem oda az ajtóból, és nagyon nem úgy nézett ki mint aki beakart engedni.
-Kérlek Leo, muszáj beszélnem Isaacal.
-Szerintem már eleget beszélgetettetek, mit akarsz még. Miért nem hagyod békén, ott van az a Fran vagy akárhogyis hívják, éljél vele boldogan, hagyd békén Isaacat.-emelte fel rám hangját, amin hogy őszinte legyek meglepődtem, Leot életemben nem hallottam, még csak hangosabban beszélni sem, nemhogy kiabálni.
-De ezt nem érted, kérlek csak egy perc lenne az egész.
-Nem érdekel, utoljára mondom, hagyd őt élni, nem volt neked elég, hogy nyolc évig azt se tudta, hol vagy.-szavai apró kis kések voltak a lelkemnek, pontosan tudtam, hogy rengeteg szenvedést okoztam Isaacnak, mindenféle akaratosság nélkül.
-Ki az drágám?-lépett oda az ajtóhoz Ezi
-Eliot....
-Szia, Ez.-majd bár Leo először ráfogott párja kezére, de Ezi olyan csúnyán nézett rá, hogy inkább elengedte őt, végül béta barátom kisétált hozzám és beinvitált a házukba. S bár nem szólt hozzám, de elvezetett a nappaliig, ahol ő leült a fotelbe, én pedig a kanapéra. Elég kínos volt, de persze ezen az sem segített, hogy Leo végig úgy nézett rám mint aki megakar ölni.

-Szóval miről akarsz beszélni Isaacal?-kérdezte az alfa
-Igazából ezt jobban szeretném vele négyszemközt megbeszélni, egyébként hol van?
-Ma reggel elment sétálni és még nem jött vissza.
-Akkor ne haragudjatok, hogy zavartam.-álltam volna fel.
-Miért?-nézett rám Ezi
-Mármint mit miért?
-Miért nem volt ő jó neked, vagy egyáltalán nekem miért nem mondtad el?
-Sajnálom, de ...
-Eliot itt nincs de, ez olyan mintha megcsaltad volna és az orra alá is dörgölnéd, neked hogy esne?-szólt hozzám lenézően Leo, és bár megértem miért, de bennem akkor is kezdett felmenni a pumpa.
-Nem csaltam meg őt, soha nem lennék rá képes.-emeltem fel a hangom én is az alfára
-Persze, mert megszállt téged a szent lélek, és így lettél terhes, te teljesen ennyire hülyének nézel.-szinte már morgott rám.
-Clary nem az én gyerekem, bassza meg.
-Tessék?
-Clary Fran lánya, a pszichológusomé, akinek felesége van. Isaac óta nem volt senkim.
-Akkor mégis mi a lófaszért kellett azt mondanod neki, hogy a tiéd, felfogtad mit csinálsz, kitudja most merre jár, és mit akar tenni magával, csak azért mert ő azt hiszi, hogy te ilyen könnyen túlléptél rajta.
-Jól van Leo elég lesz, még a végén felkelted Saraht.-mordult rá Ezi az alfára.
-Miért csináltad?-kérdezte tőlem a béta, majd odaült mellém és nyugtatóan a hátamra tette a kezét.
-Tudod az utóbbi évek nem voltak nekem egyszerűek, öngyilkos akartam lenni, terápiára jártam, Frannal jóban lettünk, a lányuknak én lettem az úgymondlagos keresztapja és aznap megkértek, hogy vigyem el óvodába és amikor megláttam Isaacat bepánikoltam, nem akartam, hogy ez legyen ebből az egészből, de valahogy a testem nem engedelmeskedett nekem. Pontosan tudom, hogy elcsesztem, ezért akarok vele beszélni.
-Jézusom Eliot...-ölelte magához remegő testem Ezekiel.
-Eli, basszus bele sem gondoltam abba, hogy te ilyeneken mentél végig, de én tényleg őszintén azt szeretném, hogy Isaacal újra egymásra találjatok. És ne haragudj, hogy az előbb kiabáltam veled, csak egyszerűen nem akarom úgy látni többet a legjobb barátom mint tegnap.-térdelt oda hozzám Leo is aki csak óvatosan megpaskolta a lábamat, hogy egy kicsit nyugtasson.

Egy ideig csendben ültünk, majd Ez szakította meg ezt a hangtalanságot, elkezdett faggatni az életemről, amit minél részletesebben próbáltam átadni, szinte el is feledkeztem arról, hogy mennyire féltem, az Isaacal való beszélgetéstől, Leo is megenyhülni látszott, bár gondolom ebben nagy szerepet játszott az, hogyha egy kicsit is összehúzta rám a szemöldökét, Ezekiel azonnal borongós tekintettel illette őt. 

Éppen a pszichiátriás évemről beszéltem, amikor a nappali bejáratában Isaac állt, és kemény pillantással rám szegezte tekintetét.

-Beszélnünk kell.....

Sziasztok, új rész jeeej. Nehéz volt összehozni, sőt el sem tudom mondani mennyire sajnálom, hogy ennyi ideig tartott, de mindig valamit átakartam írni rajta, sőt volt egy teljes változat amit kitöröltem, de mostmár itt van az új rész. Remélem elnyeri tetszéseteket. És ezúton szeretném megköszönni a majdnem 50k olvasottságot, egyszerűen felfoghatatlan. Nagyon szépen köszönöm.💙💜💚💛🧡❤️

Millió puszi és ölelés, Cseni💓💓🌈