Isaac Brown egy hatalmas hírnévvel rendelkező alfa család örököse, ami miatt mindenki retteg a fiútól és ő ezt ki is használja, mígnem az utolsó gimnáziumi éve alatt betoppan az iskolába egy új srác, akiről kiderül, hogy omega.
Hogy milyen lesz az...
-Szívem gyere elfogunk késni Sarah születésnapjáról.-szólongatott kedvesem a nappaliból, hiszen én még mindig a tükör előtt állva kémleltem magam. -Eliot...-nyitott be a szobába, majd amint meglátott kicsit lefagyott a drága szerelmem. -Na mi az, hogy festek, nem vagyok túl kövér, mármint ezzel itt nem nagyon tudok mit kezdeni-simítottam már a kerekedő pocakomra-,de ezen kívül szerintem kicsit felszedtem a hátsómra is, te nem gondolod?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Dehogyis vagy kövér, az hogy most egy picit nagyobb pocakod, annak inkább örülök, hiszen annak a nagyfiúnak ott bent, sok hely kell, a hátsódra meg már mondtam, minél nagyobb annál jobban szeretem.-jött oda hozzám megölelni. -Egyébként fantasztikusan nézel ki, baba. -Te sem panaszkodhatsz.-simítottam végig az izmos felkarján, amit egy sötétkék ing takart. Óh igen el is feljetettem nektek elmesélni az örömhírt, képzeljétek babánk lesz Isaacal. Először mi sem akartuk elhinni, sőt egészen az első hónapig észre sem vettük a kicsit, mert egyáltalán nem úgy köszönt be mint a mi két kisangyalunk, akik már nincsenek velünk. Nem voltam kívánós, sőt még a reggeli rosszullétek sem nehezítették meg a napjaim, a kis krapek szinte nesztelenül csak növekedett odabent. Aztán egyik nap a semmiből elkezdtem szédülni, és hiába feküdtem le nem múlt el, emiatt vagyis pontosítanék Isaac pánikolása miatt elmentünk a kórházba, ahol persze rögtön az volt az első kérdésük, hogy nem e lehetek esetleg terhes, először szinte egyszerre összenevettünk Isaacal, aztán valahogy le is esett nekünk, hogy szinte soha nem védekeztünk amikor egymásnak estünk. Az orvos elküldött ultrahangra, ahol persze rögtön kiderült, hogy ő már majdnem négy hete ott sunyogott. Nagyon boldogok voltunk, de még anyuék és a többiek amikor elmondtam, szinte meg voltak őrülve. De a legjobb mégis a két kislány volt, Clary és Sarah a két kis tünemény, akik hogyha hétvégén a szüleik egy kis magányra vágynak, mindig nálunk kötöttek ki, bár Sarahnak először nehéz volt elfogadnia, hogy én is megölelem Isaacat, nem csak ő, de mostmár szerintem engem jobban szeret, mint a keresztapját, de ez maradjon a mi kis titkunk. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, rögtön összeköltöztünk az én csodálatos alfámmal, bár előtte is szinte együtt laktunk, néha az én lakásomban, néha pedig az ő házában, végül az ő házában kötöttünk ki, hiszen mégis komfortosabb, a nagy kertes ház, mint az én kis kétszobás lakásom. Tehát azóta így éldegéltünk, a kicsi babámra egy árva szavam se lehet, szinte mindig nyugodt, kivéve amikor nem, és ez úgy az esetek hetven százaléke, nem tudom, hogy karate kölyöknek, vagy focistának készül, de annyit rugdos, hogy néha már aludni sem tudok tőle. De őszintén semmire nem cserélném el, és Isaactól jobb társat magam mellé keresve sem találnék, lesi minden kívánságom, ha én felébredek jön utánam, pedig ő minden nap megy dolgozni, míg én nem, és mégis én vagyok a fáradtabb, amit nem is értek. Mondjuk eléggé lefoglal az esküvőnk szervezése is, hiszen az a kicsi babóca aki éppen most is szteppversenyt tervez megnyerni a hasamban, aznap fogant, amikor az apja megkérdezte, hogy össze e kötném vele az életem, én pedig habozás nélkül igent mondtam. Mondjuk egyáltalán, nem volt az a tipikus, eljegyzés, de hát miért is lenne hagyományos, hiszen rólunk van szó. Péntek este volt, Isaac éppen jött haza a cégtől én pedig, amennyire tudtam próbáltam őt meglepni egy vacsival, hiszen aznap pont nála aludtunk. Amikor hazaért, gyorsan leültünk enni, a végén pedig elmondta, hogy mivel én ilyen kedves vagyok, hogy főzök neki holnap elvisz egy étterembe, utána pedig egy randira. Na most már biztos sejtitek, akkor akarta megkérni a kezem, hangsúlyoznám, csak akarta. Miután úgymond meghívott randizni, közösen leültünk a kandalló elé és onnan figyeltük a tévét. Ezután pedig Isaac, leterített egy plédet a padlóra ahol mind a ketten eldőltünk, egyik kezemmel átkaroltam a mellkasát, fejemet pedig vállára hajtottam, ő pedig a derekamat simogatta. Amiatt, hogy elfeküdt ugye az öltöny kabátja is elterült és mivel láttam, hogy van valami kikandikáló dolog a belső zsebében, így gondoltam megnézem mi az, ki gondolta volna, hogy elrontom a meglepetést, amit szengénykém egy hétig szervezett. Szóval konkrétan kikaptam onnan a kis dobozt és mire Isaac reagálhatott volna, már csillogott is felém az ezüst karikagyűrű amit végig kis gyémántok díszítettek. Tehát konkrétan a kandalló előtt, pizsamában, kissé kajaszagúan(hiszen főztem), kérte meg a kezem, ahelyett, hogy egy öt csillagos éttermi étkezés után, a tengerparton a csillagfények között, majd utána a baldahinos ágyon szedhettük volna ízekre egymást, de nem nekem kíváncsinak kellett lennem, és már előtte le kelett lőnöm a poént, szóval a baldahinos ágy helyett maradt a pléddel takart padló és csillagok helyett a mellettünk pattogó tűz. De talán így még jobb volt, egyedibb és valahogy meghittebb. Gyönyörű éjszaka volt és szenvedélyes.
Még utoljára megnéztem magunkat a tükörben, hiszen Isaac még mindig a kezei között szorongatott, amennyire csak tudott a hasam miatt, persze arra ügyelt nehogy nagyon megnyomja. Csak bámultam a tükörképünket és végre éreztem, teljes szívemet csak a masszív boldogság járja át és már semmi nem állhat az utunkba, semmi. -Mehetünk?-kérdezte. -Igen.- és bár tudom, hogy most egy születésnapi zsúrra gondolt, de az én igenem egy életre szólt, hiszen mindenhová megyek vele ahová csak ő lép, mert mi két fél vagyunk akik csak együtt alkotnak egy varázslatos egész világot.
VÉGE
Hű hát most nekem ez egy kicsit érzékeny pillanat, hiszen itt a vége. Vége valaminek amiről soha nem gondoltam volna, hogy ennyien olvasni fogják, ennyien szeretni fogják az én kis világom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak nehéz pillanatok, de mindig átsegítettetek rajta, amit nagyon köszönök. Hálás vagyok, hogy velem tartottatok ezen az úton. Minden kommentet és voteot, valamint olvasást köszönök, olyan volt néha mint egy sebtapasz a kissé megtört lelkemnek. Nem is tudom mit írhatnék, még 40 részen és 2 mellékrészen vagyunk túl, összesen 57,157 szavat írtam meg, ami hatalmas szám és az még jobb, hogy ti ezt mind elolvastátok, amiért őszintén nem lehetek elég hálás. Talán nem is folytatom tovább a szót, mégegyszer köszönöm, hogy velem folytattátok és követettétek végig Isaac, Eliot, Rebecca, Aria, Ezekiel és Leo életét. ❤️✨
