Az újsrác, egy omega...

3.évad 18.rész

Mark szemszöge:

-Akkor mehetünk reggelizni?-nézett rám mosolyogva, bár én még mindig egy idiótának éreztem magam, amiért ennyire kiakadtam rá. Hiszen ha nem is lett volna indoka akkor is el kellett volna fogadnom a döntését. Sőt a helyében én saját magamat biztos felpofoztam volna, de ő nem ilyen egyszerűen szépen megbeszélte velem a dolgokat, bár fogalmam sincs hogyan érdemeltem ki őt, amiért ilyen jó hozzám.
-Persze gyere menjünk.-kászálódott ki az ölemből, és megindultunk mindketten a konyha felé, bár talán már a rántotta kissé ki volt hűlve, de olyan éhesek voltunk, hogy egyikünket se zavarta túlságosan. Ő is meg én is szinte egy hang nélkül tömtük a fejünket, sőt Alex még a tegnap megmaradt hamburgerei közül is egyet megevett, amin csak jót mosolyogtam. Miután sikeresen elmosogattunk, csak letelepedtünk a kanapéra és bámultunk ki a fejünkből én cirógattam a karját, ő pedig a combomra rajzolt köröket, nagyon meghitt volt az egész, szinte szavak sem kellettek ahhoz, hogy jól érezzem magam a társaságában. Egy kicsit úgy éreztem, mintha ugrálnánk azon a bizonyos egyenesen amit a párok járnak be, mert most inkább nézünk ki úgy, mint azok akik csak az első randijukon vannak túl és még csak ismerkednek, mintsem olyanoknak akik, már lefeküdtek egymással. De Alexxal valahogy ez így tűnt természetesnek, nem akarta egyikünk sem betartani egy kapcsolat idézőjeles szabályait.
-Figyi szépfiú én nagyon élvezem, ezeket az elmerengős perceket, de nincs kedved elmenni valahova, egész nap csak tunyulunk, aztán megint az ágyban kötnénk ki.-nézett fel rám, ezzel megcáfolva mindent amit eddig mondtam, ezek szerint csak nekem tetszett az az ötlet, hogy egész nap bújjunk össze.
-Na és hova szeretnél menni?
-Nem tudom, kicsit úgy érzem, hogy ismerlek, közben még semmit sem tudok rólad. Mármint egy ideje érdekel, hogy egy csomó képen a házban érmek lógnak a nyakadon, mégsem tudom mit csináltál. Érted apró dolgokat nem is tudunk egymásról.
-Úsztam, még gimiben versenyszerűen, de most egyetemen is ezt választottam szabad sportnak.
-És miért hagytad abba? Nem voltál jó benne?
-Olyannak ismersz aki nem lenne jó abban amit csinál? Jó voltam, sőt sportösztöndíjakat is ajánlottak az egyetemen, de nem lett volna kedvem továbbra is napi két edzésre járni, abból egy hajnalok hajnalán lett volna, csak azért mert utána harminc vagy jobb esetben harmincöt éves koromban kiöregedjek és kereshettem volna másik állás után, ha szerencsém lett volna valami edző szerű állást kapnék, vagy elmehetnék valami zs kategóriás televízióhoz kommentátornak, de őszintén ehhez semmi kedvem nem volt. Mindig is olyan életet akartam mint ami apának van, független és akkor van a családjával amikor csak akar.
-Ah egyszóval lusta voltál?-nevetett ki.
-Nem, csak nem szerettem annyira ezt a sportot, csak jó a testalkatom hozzá ezért ment, de tudod nem mindig az számít kinek milyen a technikája vagy az izomzata, van amikor már csak a szíved visz előre, és én sokszor voltam második vagy harmadik, de nem azért mert, hogy jobbak lettek volna nálam, egyszerűen csak jobban szerették amit csinálnak.
-Jaj igen el is felejetettem neked már csak a diploma hiányzik a kezedből és kész üzletember lennél.-erre a beszólására én csak beleböktem az oldalába, mert arra már rájöttem, hogy mennyire is csikis, majd konkrétan felvisított én pedig folytattam, egészen addig amíg vörös nem lett a feje a nevetéstől.
-Azt hittem meghalok te idióta.-kólintott fejbe.
-Hagynám én, hogy bármi bajod is essen?
-Remélem nem.-puszilta meg az arcom.
-Na látod.
-Te jössz holdsugaram, én meséltem magamról, én is akarok valamit tudni.-amire csak elvörösödött.
-Mi az miért lettél ilyen kis kipirult hirtelen?-böktem meg az arcát.
-Miért pont holdsugaram?
-Nem tudom, jobban szeretem az estéket, mint a nappalokat, és a holdat is szebbnek tartom a napnál, bár pont tőle kapja a fényét, és a napot mindig egészében látjuk, de a hold havonta csak egyszer teljesedik ki, ezért sokkal ritkábban van erősebb fénye.
-Egy kész költő veszett el benned.-hintett egy apró puszit az ajkaimra, én pedig kapva kaptam az alkalmon, és hosszasan megcsókoltam.
-Szóval én gimiben nagyon tanuláson kívül mást nem csináltam, bár volt egy focicsapata a giminek és voltak pompom lányaink én pedig pompom fiú voltam.-mondta olyan büszkén de belőlem kiszakadt egy hatalmas nevetés.
-Ne nevesd ki igenis komoly fizikai megterhelés volt, nekem kellett a lányokat emelgetni, és amilyen szűk gatyákat adtak ránk, mindig azt hittem kiszakad a fenekemen.
-Azt azért megnéztem volna, hogy riszálod a kis a segged a nadrágban, de mondjuk egy szoknyát is elképzelnék rajtad.-nyaltam meg az ajkamat, ő pedig végig rajta tartotta a tekintetét.
-Szoknyát?
-Aham, ilyen kis szexit, combharisnyával, amin csipke van.
-Őszintén, hányszor képzelted ezt el, hogy ilyen részeletesen tudod mit akarsz?
-Nem kellett elképzelnem, egyszer álmodtam róla.
-És miért nem mondtad el eddig?
-Hogy nézett volna már ki, hogy a görkoris randink után ezt elmesélem neked?
-Olyan régen?
-Hát én már mondtam, hogy ott neked estem volna, ne csodálkozz ha ilyen kívánatos vagy.-csúsztattam lejjeb az ujjaim a karjáról a fenekére, mire ő csak kicsit megrezzent.
-Figyelj kicsi csikó érzem ám én merre járnak az ujjaid, de gyors ütemben pattoghatnak is vissza a karomra.
-Én itt szépeket mondok rólad, te meg ilyen vagy velem.-nevettem el magam, de teljesítettem amit kér.
-Szóval azon gondolkodtam, hogy ha már egy ilyen úszóbajnokkal vagyok, akkor nincs e kedved elmenni pancsolni?-mire én csak felhúztam a szemöldököm.
-Van egy tök szép barlangfürdő nem messze innen elmehetnénk még a vacsi előtt, csak be kellene ugranunk hozzánk nekem fürdőruháért meg egy ingért ha este valami szép helyre viszel akkor legalább jól is nézzek ki.
-És mit szólnál ha maradnánk itthon pancsolnánk a kádban, és adnék neked egyet apu ingjei közül?
-Miért nem akarsz soha kimenni? Tegnap is amikor megkértelek, hogy menjünk el a mekibe láttam rajtad a világfájdalmat, konkrétan a brazíliai könnyező Szent Magdolnához imádkoztál, hogy gondoljam meg magam.
-Nem arról van szó, kimehetünk, de muszáj fürdőbe?-húztam el a számat, mert kínos lett volna ha elmondom a valódi indokom.
-Na és miért nem akarsz fürdőbe menni, szereted őket nem?
-De, de.
-Hát akkor?
-Istenem muszáj elmondanom?-hajtottam hátra a fejemet szenvedésem jeléül.
-Igen muszáj.
-Jó, figyelj lehet te nem veszed észre de én igen, egy csomó ember megbámul téged, és legszívesebben mindegyiknek a pofájába vágnám, hogy a szeme arra van, hogy a szappan csípje nem azért, hogy rajtad legeltesse, ráadásul ott felső sem lesz rajtad és tudom, hogy hova akarsz menni, de ott szaunák is vannak és amilyen vagy tuti rávennél, ott meg még inkább néznének téged engem meg kapkodna az idegbaj, de játszanom kell előtted a jó kisfiút.-mire belőle egy hatalmas röhögés szakadt ki, holott én teljesen komolyan beszéltem.

-Abbahagynád a röhögést?
-Dhe-de, nekem végem.-törölgette le a könnyeit.
-Szépfiú, ha engem sokan megnéznek, akkor szerinted téged hányan, mégsem ugrok nekik, mint egy kiéheztetett kutya. Na jó van egy öteletem, de utána már nem mondhatsz nekem nemet.-mire odanyúlt a tarkómhoz és közel húzott magához, majd a nyakamra tapadt és erősen megszívta a gyenge bőrfelületet.
-Na most te jössz.
-Ez ilyen tinis dolog nem, kiszívni egymás nyakát?
-Legalább mindenki tudni fogja, hogy egymáshoz tartozunk és legalább csúnyán nézhetek a nyálcsorgató lányokra.-kuncogta el magát majd én is ugyanúgy bár több helyen mint ő kidíszítettem a nyakát.
-Nem arról volt szó, hogy vámpírosdit játszunk.-mire én csak kiskutya szemekkel néztem rá és már az ő tekintete is meglágyult.
-Na jó gyerünk pattanj fel menjünk, már semmi kifogásod nem lehet.-ugrott ki ő is az ölemből, utána pedig unszolt, hogy szedjem össze a cuccaimat, ami meg is történt.

Nem sokkal később már a kocsiban is ültünk és Alexék háza felé tartottunk, hogy ő is elhozza magával a fürdő cuccát.
-Tíz perc és itt vagyok.-hajolt oda hozzám egy gyors csókért.
-Biztos ne menjek be veled?
-Apukád mondta, hogy kerüld el ezt a házat nem? Nyugi tényleg pár perc és itt vagyok.

Alexander szemszöge:

Mire végre kiengedett az autóból, végig mosolyogva sétáltam a házunk irányába és reménykedtem, hogy apával nem fogok összefutni, mert ha megpillantja a nyakam az biztos, hogy nemhogy tíz perc múlva, szerintem a nap végéig nem szabadulok. Persze Tom is akkora vigyorral üdvözölt, de én inkább most csak gyorsan elmentem mellőle, mielőtt kérdezősködni kezd.

Alexander várjon egy pillanatot.-szólt oda hozzám valaki a fő épületből és mikor felpillantottam, láttam, hogy Mr. Brown áll ott, majd intett nekem, hogy sétáljak a fő bejárathoz és én így is tettem....

Hali bogyókák remélem mindenkinek nagyon jól teltek az ünnepek és már várjátok a Szilvesztert. Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész, köszönöm, ha elolvastad.

Puszi,Cseni<3