Az újsrác, egy omega...

2.évad 7.rész

Eliot szemszöge:

-Beszélnünk kell...-mondta, mire testem kissé ledermedt.
-Mi most felmegyünk Leo, ti pedig nyugodtan dumálgassatok, vagy akármi.-állt fel Zeek, és már karon is ragadta az alfát, majd még egy baráti simogatást kaptam és már el is tűntek.
Isaac leült a mellettem levő székre, illata csak úgy kúszott fel az orromba, éreztem rajta, hogy ideges, sőt talán még dühösnek is mondhatnám. Nem féltem tőle, abban biztos voltam, hogy bántani nem fog, azonban akkor is kissé összébb húztam magam, próbáltam magam megvédeni a szavaitól.
-Emlékszel mielőtt összejöttünk, Eziéknél kérdezz-feleleket játszottunk?
-Perszehogy emlékszem, Pocakvitéz.-mondatomon elmosolyodott.
-Na akkor játszuk megint ugyanezt, amikor pedig nem szeretnél válaszolni-állt fel majd hozott két poharat és levett a polcról egy bort-iszol egy kortyot.(ÍM.:Isaac akkor is és most is csak úgy elcsórta a bort. Enyveskezű egy fickó)
-Rendben.
Csodálkoztam rajta milyen nyugodtnak tűnnek arcvonásai, de az illatán nem tudott változtatni.
-Ki kezdi?-kérdeztem talán kis remegéssel a hangomban.
-Ha nem lenne gondd majd én.
-Persze, kérdezz csak.
-Szóval ki is pontosan neked Fran?-kérdésére rögtön bepánikoltam, már nyúltam a poharam felé, mire elhúzta azt.
-Na Eli nem olyan nehéz kérdés ez.
Vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.
-Franco a pszichológusom, csak a pszichológusom.
-Tehát nincs közted és közte semmi?-tette keresztbe kezeit a mellkasa előtt.
-Most én kérdezek.
-Óh igazad is van, mondjad csak.
-Volt más kapcsolatod?
-Mármint előtted vagy utánnad?
-Utánnam.
-Nem, nem volt. Most én jövök, és szerintem zárjuk rövidre ezt a témát. Miért hazudtál, nagyjából mindenről, Claryről, Franról, ráadásul neki még felesége is van basszus.
-Honnan tudsz....?
-Előbb te válaszolj.
-Nem akartam, őszintén nem. De amikor megláttalak Sarahval, bepánikoltam, már aznap elakartam mondani, hogy átvertelek. De nem mertem, nem mertem mert, hogy jöhetnék ki abból jól, ha rögtön egy hazugsággal indítottam a beszélgetésünket. Elárulom, sehogy. Tudom, hogy most sem jobb, sőt most inkább egy katasztrófa az egész. De akkor inkább öntsünk tiszta vizet a pohárba és bár tudom, hogy már mindenre rájöttél, de azért szeretném ha tőlem is hallanád. Amióta veled együtt voltam, soha senki más nem volt az életemben, Clary csak a keresztlányom, Fran az apukája. Nagyon sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked, többször is, nem is várom el, hogy megbocsájts, csak szeretném, ha tudnád, hogy nekem te voltál és te maradsz az egyetlen, ha lesz egyszer még gyermekem az is csak tőled lehetne, szívem, testem és lelkem még mindig hozzád tartozik és talán nem hárítok, ha azt mondom ezen nem is fog semmi sem változtatni. Sajnálom, hogy elhagytalak, nincs rá jobb kifogásom, csak egyszerűen nem akartam, hogy máshogy nézz rám, sajnálom, hogy megsem próbáltam veled kapcsolatba lépni, sajnálom, hogy szenvedned kellett, sajnálom, hogy eltitkoltam hol vagyok, de mindközül azt bánom a legjobban, hogy amikor újra találkoztunk ilyen otromba módon átvertelek.-bár azt hittem, hogy visszatudom tartani, de a kis sóscseppek utat törtek és megállás nélkül folytak az arcomon. Bár kíváncsi voltam Isaac arckifejezésére, mégis inkább bámultam az asztalt, vagy a még teljesen teli borospoharat, nem vitt volna rá a lélek, hogy az alfafiú szemeibe nézzek.  
-Ne sajnáld, ennek így kellett történnie.-mondta majd állam alá nyúlt és összekapcsolta a tekintetünk. 
-Azért a hazugságot kihagyhattad volna és bár még mindig nem értem miért tetted, mármint értem az indokaid, csak azt nem miért féltél tőlem. De ez már lényegtelen, örülök, hogy bevallottad nekem, bár az kicsit rosszul esett, hogy Frantól hamarabb hallottam a teljes történetet , mint tőled de a lényeg az, hogy végre mindent elmondtál, ami a szívedet nyomta az évek alatt és ami mégfontosabb, most mindenféle hazugság nélkül.-állt fel majd húzott oda magához egy szoros ölelésre. Nem értem, hogyan érdemelhettem őt ki magamnak. Karjaival szorosan átfonta a derekam, ő emiatt egy kissé meggörnyedt, így áttudtam ölelni a nyakánal, arcomat mellkasába temettem, könnyeim még mindig folytak, de már a nagy részük Isaac pólóján landolt, amit az alfa egyáltalán nem bánt.
-Miért nem haragszol rám?
-Óh de haragszom, el sem tudod képzelni, hogy mennyire, de mennyire haragszom rád. Viszont már nem vagyok tinédzser, nem fogok elvonulni durcásan, duzzogni egy maximum két hétig, hogy utána úgy fussak hozzád vissza mint egy ázott kutyakölyök, aki elmenekült a gazdija elől. Felesleges szenvedés nekem és neked is. Így most majd máshogy kiélem rajtad a haragom.-mosolyodott el.
-Még pedig?-majd egyik kezével elengedte a derekam és elvette az asztalon levő poharát és kortyolt egyet.
-Ez nagyon nem fair.
-De igen kedvesem, ez nagyon is fair és még jár is nekem. Ezenkívül meg tudod mi jár nekem?-kezével arcomra símított majd ajkainkat összetapasztotta, mindketten úgy szusszantottunk a csókba mintha végre hazaértünk volna, ami igaz is volt. Mohók voltunk, próbáltuk ebben az egy csókban bepótolni az évek hiányát, ami hiába volt lehetetlen küldetés mi akkor sem adtuk fel. Isaac a combomnál fogva felkapott, mire ösztönösen a dereka köré kulcsoltam a lábam. Leakart tenni az asztalra, de talán ráeszmélt, hogy valószínűleg mindent felborítanánk, így pár másodperccel később a konyhapulton találtam magam, Isaac befurakodott a lábaim közé és úgy folytattuk tovább. Mellkasunk összeért szinte éreztem, ahogy az ő szíve akárcsak az enyém, úgy zakatol, hogy majd kiesik a helyéről. Az alfa benyúlt a pulóverem alá, hosszú kecses ujjaival végigszántotta hátgerincem vonalát, mire szinte az egész testem megborzongott, persze jó értelemben. Nem is tudom mikor válhattunk el egymástól, csak azt éreztem, hogy bizsereg az ajkam és óriási hiányérzetem van amiatt, hogy az ő szája már nincs az enyémen. Szegénynek szinte véresre haraptam ajkát, de ahogy végignyaltam sajátomon, rájöttem hogy ő sem tett másképpen.
-Ez, úristen de hiányzott.-suttogta kettőnk közé.
-Nekem még nálad is jobban.-adtam egy puszit homlokára.
-Azt kötve hiszem, baba.-vigyorgott rám, majd kissé nekem tolta a csípőjét, amin éreztem, hogy egyáltalán nincs nyugodt állapotban.
-Ezt mind egy csóktól?-kuncogtam.
-Ne nevess, nem mintha te nem így reagáltál volna.-pillantott le az én düdörödő nadrágomra.
-Észre sem vetted?-nevetett.
-Nem, mással voltam elfoglalva.
-Viszont még egy dolgot nem beszéltünk meg.
-Igen?-nézett rám olyan ártatlan tekintettel, amitől még én éreztem magam bujának mellette.
-Mi most, hogy állunk, barátok?...-Jaj, Eliot te olyan hülye vagy mindkettőtöknek áll a cerka egy csóktól, jó nem akármilyen csóktól, de akkor is, erre benyögöd, hogy barátok, én szerintem teljesen hülye vagyok, hol lehet visszairatkozni a pszichiátriára, szeretném tudni. Vagy inkább rögtön megyek a cirkuszba, mert akkora bohóc vagyok, rögtön fő atrakció lehetnék, de komolyan barátok, jaj édes istenem te lökött.
-Eli, baba mi ketten, soha nem is voltunk és nem is leszünk csak barátok.......

Hali mindenkinek, itt is van az új rész, juhú kibékültek a fiúk. Igazából eleinte sokkal drámaibbra terveztem, talán Isaac besértődhetett volna, de végül arra gondoltam, a szerelmesek bár néha dühösek egymásra, akkor is szerelmesek maradnak és egyszerűen a harag is elpárolog. Nem akartam nekik több szenvedést okozni és persze nektek sem. Köszönöm,szépen ha elolvastad. 💙💜💚💛🧡❤️

Puszi és ölelés, Cseni💖💖💖💖💖