Az újsrác, egy omega...

3.évad 12.rész

Mark szemszöge:

-Mark megjöttünk.-hallottuk meg az ajtót nyitódását, valamint apu kiálltását. Persze erre rögtön úgy ugrott el tőlem Alex, mint a tűztől, pedig már majdnem megcsókoltuk egymást, már majdnem, de erre pont most kellett hazaérniük, nem bírtak volna még ki öt percet.
-Kisfiam gyere le segíteni, mert nem tudom mikorra hívtad Alexandert, de gyorsan késznek kell lennünk.
-Ne kiabálj, légyszi itt vagyunk.-sétáltunk ki ketten az étkezőből, Alex mögöttem battyogott, biztos ideges volt.
-Óh, hát sziasztok. Nem is tudtam, hogy ilyen hamar itt leszel még nem csináltam meg semmit.-döbbent le apu teljesen.
-De mi ez az illat?-nézett rám eléggé olyan fejjel, hogy nem tudtam eldönteni, hogy most kivan rám akadva amiért Alex hamarabb itt van, és ő még semmit nem csinált meg, vagy az a fej, hogy kiváncsian várja a válaszom.
-Megcsináltuk a vacsit, csak gyertek üljetek le.
-Ez még viccnek is rossz Mark, hogy te vacsit csináltál.-jött be Sarah is, ráadásul Claryvel az oldalán, hát igazán fantasztikus, gondolhattam volna, hogy ő is itt lesz.
-Nem én főztem, Alex volt.-mutattam a mögöttem álló megszeppent srácra.
-Szóval akkor te vagy Alexander igaz?-apu, meg a két lány rögtön lerohanták, mire láttam szegénynek az arcán, hogy segítségre van szüksége.
-Ja nem ő itt Carlito, Alexander nem ért rá.-álltam oda eléjük, hogy ne fojtsák meg szegénykét.
-Istenem te akkora idióta vagy. Te, hogy bírod vele ki?-nézett rá Sarah Alexra.
-Hát nehezen.-kuncogta ő is el magát.
-Hé azért annyira nem vagyok rossz.
-De.-hangzott fel három szájból is, apu, Clary meg Sarah is egyöntetűen kinyilvánították a véleményüket, amire persze Alex ismét csak nevetett.
-Jó inkább pakoljatok le és együnk mert a cicafiú nem véletlenül csinált nekünk vacsit.-és igen ez volt az a pont amikor hét szempár olyan döbbenten nézett rám, apáék az ikrekkel pont ekkor estek be az ajtón. Alex meg konkrétan bokán rúgott.
-Hé ne rugdoss megvolt az óránkénti egy, abbahagytam.-emeltem fel a kezem, ő meg csak a fejét fogta elvörösödve.
-Milyen óránkénti egy, micsoda?-persze rögtön Sarah volt a főkolompos aki faggatózni kezdett.
-Semmi semmi, ez a mi dolgunk.-intettem le a lányt, majd elkezdtem mindenkit az étkezőbe terelni.
-Ezért még kinyírlak.-suttogta oda nekem Alex.
-Bocs csak kicsúszott, mindig így hívlak.
-De ne a családod előtt.-nézett rám még mindig villámokat szóró szemmel, én meg csak bólintottam, hogy megértettem. Mire végre mindenkinek sikerült helyet foglalnia, ami nem kis móka volt, mert Sarah és Clary mindenképpen Alex mellett akart ülni, de megmondtam, hogy azt gyors ütemben felejtsék is el mert az egyik oldalán én ülök. Mondtam nekik, hogy felőlem boxolják le, de az biztos, hogy én onnan nem mozdulok. Aztán végül Sarah volt a törtetőbb, így ő ült közvetlenül az omega fiú mellé, Clary pedig vele szemben. Apa meg apu egymás mellett ültek, a tesóim meg a két asztalfőnél. 
-Alexander igazán megtaníthatnád a fiatal urat is így főzni, mert akkor nem nekem kellene mindig.
-Menthetetlen eset, de a salátát ő csinálta szóval nem csak én egyedül. De egyébként ha kérhetem szólítsanak Alexnek vagy Sashnek, nem igazán szoktak a teljes nevemen hívni.-túrt bele a hajába a mellettem ülő, ezt már észrevettem, hogy akkor csinálja mikor ideges, szóval az asztal alatt rásimítottam a lábára, hogy tudja, hogy minden rendben van. 
-És akkor most te is olyan vagy a bátyónak, mint apu apának?-nézett ránk a húgom nagy szemekkel.
-Nem Hia csak barátok vagyunk.
-Jaj már Mark tudod ki hiszi el.-nézett rám Sarah is.
-Hát felőlem Alexet is megkérdezheted, de ez lesz a válasza.-mire a szőke hajú csak bólogatott. Sarah meg csak hümmögött, ami pontosan azt jelentette, hogy abszolút nem hisz nekünk.
-Alex egyébként te hogy hogy arra a szakra jelentkeztél mint Mark?-nézett rá apa, és ma szerintem ez volt az első normális kérdés amit szegénynek feltettek.
-Hát mindig is érdekelt, de tavaly egy évet halasztanom kellett, szóval csak ezért járunk egy évfolyamba.
-Mi idősebb vagy nálam?-néztem rá eléggé meglepetten, hiszen ezt még én se tudtam.
-Igen idősebb vagyok, szóval néha igazán hallgathatnál rám, és nem kéne annyit nevelnem téged, még kölyök vagy.-nézett rám szemtelenül, persze erre mindenki csak jót nevetett.
-És miért hagytál ki egy évet?
-Öhm..
-Hé nem kell ám róla beszélned ha nem akarsz.-simogattam tovább a lábát.
-Nem nagy titok, egyébként. Szóval apukám megbetegedett és mivel nem tudott dolgozni elveszthette volna a munkáját, szóval én csináltam helyette.
-De már ugye jól van édesapukád?-nézett rá apu aggódóan, persze tudtam, hogy rögtön megfogja kedvelni a fiút.
-Igen már jól van, csak tavaly jött ki rajta minden stressz ami az életében érte. Elég nehéz volt neki, szóval az, hogy halasztanom kellett miatta abszolút nem zavart.- láttam a fiún, hogy kicsit kellemetlen neki erről beszélni, pedig abszolút nem kellene szégyellnie, hiszen az apukája csodás ember, mert mindent megadott neki.
-És anyukád ő róla nem beszéltél?- persze ki más tette fel a kérdést ha nem Sarah, az a lány senkire nincs tapintattal, bár Alex nekem se mesélt az anyukájáról, de nem is kérdeztem rá, mert úgy voltam vele majd elmondja ha akarja.
-Sarah!-néztem nagyon csúnyán a lányra, mire a kis szőke csak ráfogott a kezemre ami a combján pihent.
-Bocsi ha megbántottalak vele.
-Igazából nem ismertem anyukámat, elhunyt amikor megszülettem, szóval nekem csak apa van. 
-Sajnálom drágám, de mostmár hozzánk is bármikor fordulhatsz, főleg akkor ha a fiam kiművel valamit, mert akkor én elrendezem.-mosolygott rá apukám. 
-Köszönöm, de szerintem Markkal egyedül is elbírok, bár néha az idegeimre megy.
-Neked csak néha, szerencsés.-szólt közbe Sarah.
-Te inkább majszold a füveidet.-szóltam oda neki, mire csak morogtunk egymásra.
-Ők mindig ilyenek?-nézett a többiekre nevetve a kis szőke.
-Istenem és ha ismerted volna őket három éve, na az volt a csúcspont húsz méteres körzetükbe nem lehetett megmaradni, mert ordítoztak egymással.-mesélte el neki Clary
-Szóval tényleg köszönöm, de Mark jól viselkedik velem, ha meg nem azt én is tudom kezelni.-mosolygott rá apukámra, aki pont ugyanúgy viszonozta.