Az újsrác, egy omega...

2.évad 4. rész

Isaac szemszöge:

Tehát tényleg tovább lépett, a hír hallatán szinte éreztem hogyan hullik a szívem maradéka kis és még annál is apróbb darabokra. Fájt belegondolni, hogy már más férfi érinti úgy mint én egykoron. Nem akartam elhinni, hiába hallottam, hiába jutott el az agyamig az információ valahogy a tudatom nem volt képes felfogni, hogy itt a vége teljesen, elveszítettem. Próbáltam előtte mutatni, hogy ez nem baj, hiszen tényleg minden porcikámmal csak azt akarom, hogy ő boldog legyen, minden kis sejtem ezt kívánja, de mégis ellenkezem az ellen, hogy mással legyen ilyen töretlenül boldog és felhőtlen. Talán még azon is elgondolkoznék, hogy azt a bizonyos Francot kitúrjam az én régi pozíciómból, viszont azzal a kis tündéri Claryvel soha nem tudnék ilyet tenni, hiszen egy gyermeknek borzalmas átélni a szülei veszekedését is, nem méghogy a válásukat. Őszintén soha nem gondoltam bele abba az elmúlt évek alatt, hogy talált valaki mást maga mellé, minidg is titkon abban reménykedtem, ha nem is találkoznak össze ismét az útjaink, akkor is mindketten hűségesek maradunk egymáshoz a sírunkig és túl, de hát persze ezek szerint csak nekem voltak ennyire drasztikus elgondolásaim.

Szinte nulla életkedvvel érkeztem meg az irodámba, ahol már az asztalomon vártak egyes részlegek múlt heti értékelései, panaszok egyes munkásoktól és hasonló nyalánkságok, amivel muszáj volt foglakoznom, hiszen ha nem állok neki akkor ezek a papírok hamarosan a fejemre nőnek és már nincs az az isten aki kibogozza és rendszerezi. Neki is álltam és szinte mint egy gép csak olvastam a sorokat és már szinte megszokásképpen aláírtam vagy éppen megpróbáltam megoldani a problémát. A kezeim és persze az egész testem valahogy a munkára öszpontosított, de a gondolataim mintha kiszakadtak volna a testemből és egy külön lényként léteztek volna. Még mindig nem tudtam elszakadni a ténytől, hogy hiába kaptam őt vissza ennek ellenére mégsem lehet az enyém, ami sokkal nagyobb fájdalom, mint az amikor nem igazán tudtam róla, hiszen még akkor élt bennem a remény apró lángja, hogy talán vagy, hogy majd egyszer. Mostmár viszont szinte mindennek vége, de mégis talán azt volt a legnehezebb elfogadnom, hogy nekem is túl kellene lépnem, de amint csak egy kicsit is próbáltam magam rávenni, megjelent előttem Eli arca, pontosan tudom, hogy még ígyse lennék képes őt megcsalni, hiába nincs is köztünk semmi. Hosszas ideig csak őrlődtem, próbálgattam megemészteni, hogy ismét láthatom, talán azt is ahogy Franco átkarolja és a mézédes ajkaira hajolva birtokba veszi azokat. Bár csak elképzeltem, de szó szerint fizikai fájdalmat éreztem emiatt.  Már az idejét se tudtam annak hány órája roskadhatok az asztalom mellett, amikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy halkan nyílik az irodám ajtaja, Leo lépett be rajta, kezében pedig ott volt az ebédem. Sietve az órára pillantottam, ami már délután hármat ütött, meg is lepődtem, hogy szinte fel sem tűnt ahogyan az idő rohan, túlságosan belemerültem a gondolataimba, még ebédelni sem mentem le, valószínűleg ezért állt barátom az ajtóban a kis műanyag ételhordóval.

-Szia, bejöhetek?
-Persze gyere csak.-intettem neki. Gyorsan becsukta maga után az ajtót, majd lerakta elém a gőzölgő ételt, valószínűleg újra melegítette, micsoda jó apuka, még rám is figyel.
-Nem jöttél le enni, szóval gondoltam felhozom.
-Köszi.-kezdtem el eszegetni az ételt, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagyon nem volt étvágyam.
-Sarahval minden rendben volt?
-Ühüm.-hümmegtem csak, de persze Leo egyből kiszúrta, hogy itt bizony komoly gondok vannak, mert csak bámultam magam elé mint egy kísértet és úgy forgattam a számban az ételt mintha ehy élő betonkeverő lennék, de egyszerűen a gombóc miatt ami folyamatosan a torkomban volt nem tudtam lenyelni, még ezt a kevés rizst sem amit hozott.
-Isaac mi történt?-nézett rám olyan aggodalommal a szemeiben, hiszen utoljára akkor voltam ilyen, mikor próbáltam feldolgozni azt, hogy Eliot elment.
-Tudod kurva szar érzés, hogy az az ember akiért bármit megtennél, tényleg lemennél a feneketlen tó aljára is csak hogy boldoggá tedd, viszont ő inkább egy másik emberrel él és kibaszottul boldogok és tökéletes kis családjuk van, és persze majd ha lesz az esküvőjük te pedig ott állsz majd mint egy fasz, próbálsz nem annyira berúgni, hogy megmond mindenkinek a magadét és elmondd életed szerelmének, hogy mennyire utálod, de nem azért mert már kiszerettél belőle nem, hanem pontosan emiatt mert már annyira szereted, hogy fizikai fájdalmat okoz neked azzal, hogy mással boldog és amiatt is, hogy téged magadra hagyott. Mert tudod Eliot rohadtul ezt tette, itt hagyott elment és most, hogy újra kellett látnom, egy három éves gyerek csüngött a karján, aki ráadásul csodaszép volt érted, annyira gyönyörű, Eliot pedig szinte sugárzott, a szemei édes istenem azok a gyönyörű felemás szempárjai, még mindig olyan szépen csillogtak mint évekkel ezelőtt. Reménykedtem, próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy ő csak egy babysitter, biztos ő is hűséges volt, de nem kurvára nem és ami a legszörnyűbb, hogy még mindig a gyerek apjával él, aki egyben Eli terapeutája is, persze hogy ő megérti, hiszen neki mindent is elmondott magáról, az a szemét meg biztos kihasználta.-szinte zokogva mondtam el Leonak, aki kissé zavarodottan nézett rám, de próbálta szavaimból összerakni a történetet, majd odajött hozzám és bár ilyet ritkán teszünk, de átkarolt és úgy szorított mintha, bármelyik pillanatban összetörhetnék és elporladhatnék a Föld felszínéről. Csak tartott a karjában, a másik kezével pedig valószínűleg Ezit hívta aki ilyenkor már nem dolgozik. Bár a zokogásomtól nem igazán hallottam miről is beszélnek, de valószínűnek tartottam, hogy ide fog jönni és elvisznek magukhoz, mert ilyen állapotban Leo biztos nem hagyna magamra.

Eliot szemszöge:

Hatalmas butaságot csináltam ezzel, hogy hazudtam, pontosan tudom. Nem is ecsetelném mennyire megbántam, folyamatosan vaciláltam azon, hogy fel e hívjam Isaacot és mondjam e meg neki, hogy mennyire nagy hazugságot is találtam ki mert csak megijedtem. Egyszerűen már ehhez sem volt merszem. Amikor ő elsietett a parkból, én is lassan hazafelé vettem az utat. A kis lakásomban, csak bedőltem az ágyba és hol zokogtam, hol éppen a kezemben szorongattam a telefont, hogy most azonnal felhívom, de végül nem tettem meg. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor ajtó dörömbölésre kaptam fel a fejem. Odavonszoltam magam, majd kinyitottam és egy nagyon dühös Becával találtam szembe magam, én pedig próbáltam kitalálni mit tehettem, de egyszerűen a hazugságomról nem tudhat, legalábbis még nem.

-Eliot te mi a jó istent csinálsz, komolyan egy gyerek, nem elég hogy eltűnsz évekre, de még azt is hazudod, hogy gyereked van?-szólt hozzám eléggé ingerülten, miután beengedtem.
-Honnan.....?
-Hogy honnan tudom, Ezekiel nagyjából fél órája ordibált velem a telfonban, hogy legalább arról miért nem szóltam, hogy felcsináltak, mert Isaac ott zokogott náluk, most pedig totált kidőlt, mert annyira elfáradt. És tudod mi a legpoénosabb még én se tudtam az állítólagos gyerekedről, de arról meg végképp nem hogy Fran az apja.
-Sajnálom.
-Ezt ne nekem mondd, basszus felfogod hogy mit csinálsz Isaacet ígyis nehéz volt rávenni arra, hogy szedje össze magát, de volt egy kis reménye, viszont most nem tudom hogy tervezed megoldani, de ha nálam rákérdez, biztos nem fogod hazudni, azt remélem felfogtad. Most az egyszer Ezekielnek nem mondtam semmit, de ez volt az első és utolsó alkalom. 
-Én nagyon sajnálom.-egyszerűen nem bírtam tovább, csak potyogtak a könnyeim, ahogy elképzeltem mennyire fájhat ez most Isaacnek és ez mind az én hibám, minden. 
-Figyelj el kell neki mondanod, mindent mielőtt ő maga jön rá.-jött oda hozzám Beca és már nyugodtabb hangnemen beszélt hozzám.
-Ő végig hű volt hozzád, pedig azt se tudta merre jársz, nem ezt érdemli. Csak beszéljétek meg, mindketten őrülten szerelmesek vagytok még mindig és ezt te is pontosan tudod.-mondta még majd elhagyta a lakásom. 

Egyedül maradtam, éreztem, hogy ebben már Beca sem támogat, miért is tenné, hiszen akkora egy barom vagyok, el kell mondanom Isaacnak. Holnap az lesz az első dolgom, hogy elmegyek hozzá.......

Sziasztok kedveskéim, ismételten új résszel jelentkezem. Tudom elég szomorú lett, de sose feledjétek eső nélkül nincs szivárvány. Hamarosan hozom a következőt. Köszönöm ha elolvastad.🌈🌈🌈

Millió puszi, Cseni.💓💓💓