Az újsrác, egy omega...

3.évad 25.rész

Alex szemszöge:

Amikor hazaértem Markéktól szinte csak berobbantam a szobámba nem volt kedvem senkivel sem társalogni. Hiába nyugtatgattak a párom szülei, hogy ők abszolút nem haragszanak rám én mégis dühös voltam magamra. Nemcsak amiatt mert majdnem önkívületi állapotomban elüldöztem egy családot a saját házukból, hanem azért is mert bajba sodortam őket is, a férfit is akit szeretek és azokat az embereket is akik mindennél fontosabbak nekem, apa, Clare és csak sorolhatnám. A sulihoz sem volt semmi kedvem, holott pár hete még ez volt a legnagyobb álmom, hogy nyugiban megszerezzem a diplomám és utána elrángassam aput erről a helyről, amint elég pénzt keresek hozzá. Most pedig éppen azon agyalok, hogyan tudnám elintézni, hogy itt maradhasson, anélkül, hogy folyamatosan zaklatnák. Még az is megfordult a fejemben, hogy elhagyom Markot őt is megkímélném ettől az egész herce-hurcától, ahogyan az ő és az én családomat is. De nagyjából fénysebességgel megegyező gyorsasággal űztem el ezt a gondolatot a fejemből, túlságosan a bőröm alá ette magát ez a fiú és nem a rossz értelemben. Sokszor csak azon kapom magam, hogyha nincs mellettem akkor olyan szintű hiányt érzek amit még sohasem és nem én akarok ennek a boldogságnak véget vetni, remélem ez az egész cirkusz hamar lerendeződik és újra visszatérhetek abba az állapotba, hogy csak a vizsgáim miatt kelljen gyomorgörcsömnek lennie nem pedig más miatt.

Másnap a suliban a legtöbb órán csak ültem, mint egy szobanövény, ha éppen nem figyelmeztetett volna az agyam, hogy mindjárt oxigénhiányos állapotba kerülök, akkor még talán levegőt is elfelejtettem volna venni. Arra sem emlékszem, hogyan írtam fel a nevem a katalógusra. Egészen addig a pillanatig ez így ment, amíg meg nem láttam Markot is belépni a terembe. Mély tekintete azonnal az enyémet kereste és amint megtalálta arcára valami megmagyarázhatatlan vidámság költözött és egyszer csak azon kaptam magam, hogy az én szám is mosolyra húzódik. Határozottan lépkedett felém, majd olyan hévvel dobta le a táskáját, hogy csak reménykedtem benne, hogy nincs benne semmi ami törékény. Lassa odahajolt hozzám, majd egy apró puszit adott a száraz ajkaimra, amit azonnal megnyaltam miután elváltunk, erre ő csak elmosolyodott és egy újabb puszit lehelt rá.
-Hiányoztál.-súgta nekem oda, meleg lehellete szinte bizsergette a nyakamat és a fülemet.
-Tegnap is találkoztunk.-vetettem oda neki, mintha én nekem épp ennyire könnyű lenne, holott legszívesebben minden pillanatban mellette lennék. Eddig soha nem voltam ilyen, ha valakit szerettem is akkor sem bírtam ki ezt nyálas nullhuszonnégyben legyünk összenőve dolgot, most pedig én vágyom pont erre. Fura, hogy mikre nem képes az emberrel az, ha megtalálja azt a személyt akivel nem érzi úgy, hogy lemerülne a szociális készsége.
-Tudom, tudom, de akkor is nekem te mindig hiányzol ha nem vagy velem.-erre csak a vállába bokszoltam, mintha tényleg eltudnám vele hiteteni, hogy nem esnek annyira jól a szavai. Pedig akárhányszor bókol nekem kicsit azt érzem, hogy a világ megfordul velem.
-Beszéltél apukáddal az egész vacsora dologról?-na igen ez meg a másik, még senkit nem avattam be otthon ebbe az egész cirkuszba, pedig már ideje lenne, de fogalmam sincs, hogyan álljak neki, mármint Clarenek egyszerű lenne elmagyarázni, de apa nem biztos, hogy hagyná, hogy mindenről Mark apja gondoskodjon, attól még ő is jobban félti az egóját.
-Nem, még nem.- ráztam meg kissé a fejem. Láttam Markon, hogy nem egészen örül ennek, valószínűleg ő is csak túlakar ezen esni és nem azon aggódni, hogy a párja miatt egy konkrét bödön baj zúdul a családja nyakába.
-Majd suli után tájékoztatom őket, aput elég nehéz lesz valószínűleg meggyőznöm, de majd igyekszem rábírni arra, hogy eljöjjön, a béke érdekében.-mire ő csak lágyan elmosolyodott és egy puszit adott a halántékomra. Az egész napos kattogás miatt, már a fejem is elkezdett fájni, ezért miután a tanár bejött Mark vállára hajtottam a fejem, amire ő csak odasuttogta, hogy pihenjek majd ő jegyzetel, amit csak azzal köszöntem meg, hogy végigsimítottam a combján heverő kezén. Ez a másfél óra, elég gyorsan elrepült a többihez képest, az agyam szinte teljesen kikapcsolt, próbáltam nem arra fókuszálni, hogy miként is mondok el mindent majd otthon, egyszerűen csak pihentem, amire igazán szükségem volt tekintve az elmúlt napok hullámvasútját. Vagy nagyon fent, vagy nagyon lent voltam, de sose volt olyan, hogy csak merengtem, eddig nem is értettem mennyire is hiányzik ez nekem.
Órák után Mark haza akart vinni, de kedvesen elutasítottam, amire először elég rosszallóan reagált, de elmagyaráztam neki, hogy most jót fog nekem tenni az, hogy majdnem negyven percig majd csak bámulok ki a fejemből a buszon és hallgatok majd valami random zenét. Ő pedig lágyan elmosolyodott és egy puszi után végül ott hagyott, persze megígértem neki, hogyha hazaérek mindenképpen informálom őt arról, hogy mire jutottam ezzel a témával kapcsolatban. A buszsofőr meglepő módon ma nem egy életunt férfi volt, hanem egy kedves öreg úr aki szinte mindenkit hatalmas mosollyal üdvözölt, ami már egy kissé dobott a hangulatomon. Kerestem egy árválkodó ülést, ami ebben az időben egész kincsnek számított, főleg, hogy omegaként nem szívesen ültem le alfák mellé, de éppenségel velem nagyjából egykorú béták mellé sem, de szerencsémre, még pont volt egy kettesülés teljesen szabadon. A táskámat leraktam magam mellé, persze csak azért, hogyha esetleg a többi megállónál, az utóbbi példákból valaki felszállna akkor ne legyen belőle semmi konfliktus, de mindig figyeltem arra, hogyha esteleg egy idősebb ember szállna fel akkor az ölembe helyezzem a táskát.

Miután leszálltam a saját megállómnál, nagyjából tíz perc séta után megpillantottam Tomot aki egy kissé megemelt szemöldökkel várt már a kapuban. Nagy levegő gondoltam magamban, hogy talán neki is egyszerűbb lenne most rögtön elmondani, hogy legalább már egy embert letudjak.
-Na kölyök, mi van a herceggel, a hintója szervízben van, hogy megint buszozol. Vagy úristen fasírtban vagytok?-bombázott a kérdéseivel.
-Nem, egyik sem, de valamit el kell mondanom.-mire a férfi rögtön levetkőzte a humoros stílusát és már csak a komolyság tükröződött az arcán. Miután, mindent tüzetesen elmeséltem neki, kitárta a kezét egy aféle, na gyere ide te kis hülye ölelésre, ami igazán jól esett, és természetesen belement, hogy eljön a vacsorára, de azt is közölte, hogy nem szándékozik itthagyni a munkahelyét, csak ha tényleg durvára fordulnának a dolgok. Persze megígértem neki, hogy semmi ilyesmiről nem lesz szó, bár ebben magam sem voltam túl biztos, hogy mit tervez Mark apja. Miután még kicsit nyugtatgatott, hogy semmi baj nem lesz, ugyanis nagyon sokan állnak az én oldalamon, és ilyen fiatalon, ne akarjam megoldani a világ problémáit egyedül, inkább támaszkodjak másokra, amit persze könnyű mondani, amikor is én hoztam saját magamra a problémát, de mindegy is. Elindultam a mi házunk felé nagy ívben kikerülve a fő épületet, üzentem Marknak, hogy Tom már tudja, és benne van a dologban, amire rögtön meg is kaptam a válaszát. "Ennek nagyon örülök bébi, simán menni fog ez neked, de ha bármi baj van tudod hol találsz." Erre csak egy szívet küldtem neki vissza. Bár tudtam, hogy ez még csak a dolog könnyebb része volt, de már egy kis kő leesett a vállamról, ezután már csak apu és Clare voltak hátra....

Na heyho mindenkinek. Először nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig eltűntem, de az elmúlt időszakban az életem egy kész kavalkád volt. Sulit váltottam, költöztem és még sorolhatnám. De lassacskán úgy érzem minden a helyére került szóval mostmár ide is visszatérek, reményeim szerint heti részekkel amik hétvégén fognak mindig megjelenni. Remélem azért vártátok már a folytatást. Köszönöm, ha elolvastad.

Puszi, Cseni<3