Az újsrác, egy omega...

3.évad 14.rész

Mark szemszöge:

-Na mi az már meg sem ölelsz?-közeledett az a srác Alex felé, mire ő csak belemarkolt a pólómba és maga elé húzott.
-Bocs de szerintem nincs kedve hozzád.-löktem el magunktól egy kicsit a srácot akinek emiatt csak egy gúnyos vigyor ült ki a fejére.
-Ó milyen megható csak nem a pasid, mindig is buktál az ilyen hogy is mondjam szépfiú alfákra.
-Ő nem a pasim hanem a szerelmem szóval Marco kérlek hagyj magunkra.-szólalt fel a mögöttem álló is.
-Jaj oda ne rohanjak a szerelmed, na mindegy is majd még találkozunk szépségem.-kacsintott rá Alexre és utána a haverjával ott hagytak minket.
-Mégis ki volt ez?-kérdeztem meg az omegától amikor a másik két srác tisztes távolságra értek, hogy ne halljanak minket. Alex nem válaszolt csak bámult magá elé, mint akit éppen most rémisztettek halálra, én meg csak álltam ott és bámultam rá. Észrevettem, hogy elkezdett remegni aztán pedig az arcán legördültek az első könnycseppek és hiába kérdezgettem, hogy mi a gond, semmire nem válaszolt csak rázkódott a sírástól, úgyhogy inkább elengedtem a kérdezősködést és magamhoz vontam. Annyira sajnáltam őt, hogy nem tudok többet tenni érte. Alex pedig csak úgy tapadt hozzám, mint aki sohasem akarna elengedni, hiába akartam tudni mi történik vele egyszerűen egy hang sem jött ki a torkán, viszont egyre inkább csak sírt. Egy idő után rájöttem, hogy ez nem vezet sehova szóval csak a fülébe súgtam hogy jöjjön utánam, hazaviszem őt, de erre hevesen kezdte el rázni a fejét.
-Alex nem maradhatunk itt, ha nem akarsz hazamenni akkor mehetünk hozzánk is.- ő pedig végre rámemelte a könny áztatta arcát és csak egy aprót bólintott, majd óvatosan kézen ragadtam és kimentünk a kocsimig. Amíg hazafelé mentünk Alex még mindig pityergett, és engem se nagyon akart elengedni, végig összekulcsolta a kezünket, így muszáj voltam úgy sebességet váltani és még rám is volt dőlve, így elég nehézkesen vezettem hazáig, meg féltem nehogy történjen valami, hiszen ő nem volt bekötve sem.

Amikor végre a házhoz értünk, már nem sírt, de a gyönyörű szemei most teljesen vörösek voltak, ahogy az ajkai is megduzzadtak a sok sírástól a szívem szakadt meg érte. A szobámig is kézen fogva vezettem és hálát adtam minden istenségnek, hogy senki nem volt otthon. Alex leült az ágyam szélére és csak bámult maga elé, ezért legugoltam, hogy legalább én belenézhessek a szemébe.
-Figyelj lemegyek csinálok neked egy teát rendben?- simítottam az arcára.
-Ne menj, nem kérek semmit.-nyúlt a kezem után, de a hangja olyan erőtlen volt, sehol se volt az az Alex akivel az utóbbi napokban szórakoztam.
-Jó rendben gyere ide.-nyújtottam felé a kezem majd lesétáltam vele a nappaliba és leterítettem egy pokrócot a kandalló elé, bár nem égett benne a tűz de emlékeztem, hogy Alexnek ez volt az egyik kedvenc része a házunkban. Le is ült, én pedig mögé ültem és átkaroltam, hogy tudja, hogy vele vagyok bármi is van.
-Figyelj nem akarok semmit rádkényszeríteni, de ki volt az a srác a suliban?-úgy beszéltem hozzá mintha bármelyik pillanatban összetörhetne, mint egy becses porcelánbaba akit a legnemesebb kezek munkáltak, mert ő ilyen volt, de volt rajta egy repedés amit az élet alakított ki, de emiatt nem vesztett az értékéből, csak még különlegesebb és egyedibb lett.

Hosszú percek teltek el, de Alex nem válaszolt, csak hagyta, hogy cirógassam az oldalát, de egy idő után már én sem bírtam ki ezt a nyomasztó csendességet.
-Szívem kérlek mondd el, mert féltelek és nem tudom most mi történik veled.-fordítottam gyönyörű arcát magam felé.
-Csak nem tudom mit mondjak Mark, tényleg nem tudom, én nem akarok Marcoról beszélni, ő nem az az ember akiről szívesen mesélnék.-kezdett megint elcsuklani a hangja, mire én csak megragadtam őt, hogy megforduljon és az ölembe vontam és minél szorosabban magamhoz öleltem.
-Nekem bármit elmondhatsz nem fogok rád emiatt máshogy nézni, ígérem, de ha nem akarsz róla beszélni az sem gond csak még nem láttalak így és és nem tudom hogyan kellene kezelni, eléggé béna vagyok ebben.-mire ő ha csak egy pillanatnyi időre is de kuncogott, aminek szinte teljes szívemmel örültem.
-Elmondom, de kérlek, nagyon szépen kérlek, hogy ezt soha nem mondd el senkinek.
-Ígérem.-mondtam neki teljesen komolyan, hiszen szerettem volna ha megbízik bennem.
-Még gimiben volt egy barátnőm Crystal és alapból nehezen barátkozom, de ő valahogy más volt, egy kedves lány és mindig mindenkinek segíteni akart, de emellett gyönyörű is volt és mindenkinek felkeltette a figyelmét, így Marconak is. Róla az egész suli tudta, hogy egy olyan srác aki nem igazán a kapcsolatok híve, ezért amikor a barátnőmnél próbálkozott, ő vissza is utasította. De nem mintha olyan könnyű lenne Marcot lerázni, olyan mint egy vadász, ezért mindennap bókolt Crystalnak és csak nyomta a dumáját, persze én mondtam a barátnőmnek, hogy rossz ötlet vele lennie, de ő nem hallgatott rám és elkezdtek randizni. Egy ideig jól el is voltak engem pedig Crys folyamatosan arról győzködött, hogy megváltozott, de én akkor sem tudtam benne megbízni. Aztán egyszer egy buliban a mosdót kerestem és rossz helyre nyitottam be és ott volt Marco egy csajjal, aki nem a barátnőm volt, persze én rögtön kiszaladtam, de ő utánam jött és megfenyegetett ha elmondom Crysnek, akkor komoly bajba kerülök. Tudod akkoriban hírhedtek voltak arról a haverjaival, hogy mindenkit aki az útjukba áll megvernek, de az ő családja elég befolyásos ezért semmi sem történt velük. Én nem mondtam el Crysnek mert féltem, de ezek után sohasem tudtam Marco közelében megmaradni, ő pedig egy idő után elkezdett velem is flörtölni, de én esküszöm, hogy soha nem mentem bele a játékába. Tudtam milyen ember de túl gyáva voltam ahhoz, hogy elmondjam a legjobb barátomnak. Egy idő után megromlott a kapcsolatuk, de olyan szinten, hogy Marco megverte és megerőszakolta Cryst, aki nem emlékezett semmire mert be volt drogozva és hiába mondtam én is meg ő is, hogy csak Marco lehetett, nekünk nem hittek, mert hogy a csóró kölykök csak leakarják húzni pénzzel a családját. De Crys családja nagyon vallásos volt, emiatt ők sem hittek neki és miután kiderült, hogy terhes ki is dobták otthonról és sehova nem mehetett. Én sem tudtam neki segíteni, hiszen hozzánk sem jöhetett és mindenki ellene fordult aki addig kedvelte mert elhitték Marconak, hogy Crys mindennek tudatában volt és csak a pénzére fáj a foga. Én hiába voltam ott neki, ő csak hajléktalan szállókon tudott aludni, ahol molesztálták őt végül pedig...-nem bírta befejezni a történet, mert megint elkezdték a könnyek elönteni az arcát.
-Ne sírj kérlek kis hercegem.-szinte sejtettem mi a történet vége Alex elvesztette a barátját amiatt a fiú miatt, és ráadásul ő meg olyan vigyorogva fel alá járkál, mintha ő lenne a világ királya.
-Nem tudtam semmit tenni érte, semmit.
-Te sok mindent tettél, de hát még te is gyerek voltál, hogy találhattál volna erre megoldást.-helyeztem a kezem az arcára és letöröltem az összes legördülö könnycseppet.
-Sajnálom, hogy ilyenen kellett átmenned gyönyörűségem, de ígérem, ha Marco a közeledbe mer menni, azt a napot utána megemlegeti, és ezt én garantálom.
-Mark én nem akarok, hogy neked is ártson, te nem ismered.
-Nem hagyom, hogy neked vagy nekem ártson ezt elhiheted.-hintettem egy puszit a homlokára.
-Nem lenne gondd ha felmennénk a szobádba pihenni, vagyis én kicsit ledőlnék.
-Persze gyere kincsem.

-Kérsz másik ruhát, hogy ne farmerben kelljen lenned?
-Hát ha megtennéd.
-Érted bármit, aputól hozok nadrágot, pólót meg nyugodtan vegyél ki a szekrényemből amelyiket csak akarod.-mire ő csak egy aprót bólintott

Miután odaadtam neki a nadrágot, elment, hogy átvegye ezért én is átöltöztem és írtam apunak, hogy ha esetleg hazajönne ne lepődjön meg, hogy itt vagyunk, persze először aggódott, de mondtam neki, hogy Alexxel történt valami, amiről nem beszélhetek, utána pedig csak annyit írt, hogy vigyázzak rá.
-Jól áll a pólóm.-mosolyogtam rá, mikor visszajött, és ő is elengedett egy halovány ajakgörbületet. Utána pedig csak befeküdt mellém és hozzámbújt.
-Köszönöm Mark.
-Nincs ezen mit köszönni, megvédelek bármitől.-ő pedig csak feljebb tornázta magát és egy csókot hintett az ajkaimra. Nem volt hosszú, de még csak szenvedélyesnek se mondanám, mégis talán ez sokkal jobb volt, mint a tegnapi, mert bizalmat árasztott, amit nekem adott és semmiképpen se akartam ezt elveszíteni.
-Pihenj kicsim. -simítottam meg a haját.
-Ígérd meg ha felébredek itt leszel.-motyogta már szinte fél álomban.
-Ha elüldöznél se mozdulnék el innen.- adtam egy puszit az arcára, majd addig simogattam a haját amíg el nem szenderült.

Haliii bogárkák, itt is lennék egy új résszel. Remélem tetszeni fog nektek, bár ez most egy kicsit szomorúbb hangvételű lett. Köszönöm mindenkinek aki elolvassa.

Puszi, Cseni<3