Bungou Nyugat

31. Kijutni a kastélyból

A Kastély, Fyodor Dosztojevszkij POV

A kápolnát arany stukkók díszítik és az színes üveg ablakon keresztül beáramoló szivárványos fény visszaverődik a márványkőlapokról. Négy oszlop magasodik benne, rajtuk faragott kígyók másznak a korinthoszi oszlopfők felé. Padok vagy imádsághoz használt térdeplők nincsenek és az oltár se az a tipikus keresztény oltár, hanem egy emelvényre helyezett kisebb kőmedence az oltár helyén.

A kis Franz Kafka ennek a medencének az irányába siet, mikor leengedi a kezét és elfordul tőlem. Meg se várja, hogy felfogjam, hogy mi folyik körülöttem egyszerűen belenyomja a tenyerét a medencében csillogó ezüst szerű anyagba. A faragott kőmedencét kék fény árasztja el, mintha valaki felkapcsolt volna egy kék fényű izzót a medence alján.

- Kettő igaz, négy hamis. Bölcsen válasszatok. - Hallatszik egy mély férfi hang, amit nem tudok igazán beazonosítani, mivel folyamatosan visszhangzik a falak között. A fiatal Kafka mellém áll, én pedig kérdőn nézek rá. Ő viszont válasz helyett a medencére mutat, ahol az ezüstös folyadék tetején megjelentek a szobák számai.

- Most mit kell csinálnunk? - Teszem fel a kérdést, mikor még két perc múlva sem történik semmi.

- Rámutatunk a számra és megmondjuk szerintünk igaz-e az emlék az ajtó mögött. Ez a játék lényege. Ha jól tippeltünk zöld fényt kapunk, ha rosszul pirosat és a Kastély megszűnik. Ha minden ajtót jól tippelünk meg vége a játéknak. - Vonja meg a vállát vigyorogva, azonban a mosoly gyorsan lefagy az arcáról, ahogy felemeli a jobb kezét és rámutat az 500-as számra. A medencében megjelenik a bunker és Madách Imre kezében egy dossziéval. - Igaz.

- Honnan... - Kezdek bele a kérdésbe, mivel azt hittem, hogy az idősebb énje elfeledtette vele a dolgot.

- Franz azt mondja az igaz és ha ő azt mondja, akkor az úgy is van. Jó megérzései vannak. - Biccent egyet a fiúcska, majd felém fordul ajkain egy halvány mosollyal. A medencét zöld fény önti el. - Te jössz mosolygós bácsi. - Én közelebb lépek a medencéhez.

A bunker eltűnt és újra számokat látjuk. Lassan nézem végig mindegyiket majd rámutatok a 26-osra. A medence újra mutat egy jelenetet az ajtó mögötti emlékből. Ahogy vártam arról a bizonyos tüntetésről, ahol elméletileg Madách Imre felszólalt. Ahol én is jelen voltam. Jobb lesz előbb kilőni azokat az eseményeket, amiről biztosan tudom, hogy nem történtek meg, és későbbre hagyni a kéteseket.

- Hamis. - Jelentem be, mire a medence újra zöld fénybe burkolózik, majd eltűnik az emlék és megjelenik a maradék négy szám. A kis Kafka közelebb se megy a medencéhez, mielőtt megjelenne egy széles vigyor az arcán és ugrálva rá nem mutatna a 111-es számra.

- Igaz. A fagyi maffia igaz! - Kiáltja boldogan, én pedig elgondolkodom. Én nem tippeltem volna be azonnal a másik igaz emléket, de látom a logikát a fiú gondolkodásában a megmaradt négy emlék közül az az, amelyik a legvalószínűbbnek tűnik. A Caesaros egyértelműen hamis, az Agatha Chirstie kisasszonnyal való összefutás és a háborús gyilkosság azonban kétes terület. Lehetnek egyformán igazak és hamisak is.

Már éppen eldöntöm, hogy én a Caesaros emléket zárom ki, mikor a medencét vörös fény önti el. Meglepetésemben kitágulnak a szemeim. Nem volt igaz? A maffiás emlék nem volt igaz? De ha az nem volt igaz, akkor mégis melyik volt igaz? A többi közül és mi nem volt abban igaz? Agyamban a gondolatok ezrével cikáznak egészen addig, amíg egy hatalmas villanás el nem tereli a figyelmem.

Mikor sikerül a fényt kipislognom a szememből megint a Dokk maffia főhadiszállásának folyosóján találom magam. Mellett a kis Franz Kafkával, aki morcosan néz maga elé, mint a kisgyerek, akitől elvették a cukorkáját. Ami végül is valamilyen szinten igaz, abból kiindulva, hogy a fiatal úr mennyire várta a játéknak ezt a részét.

- Áh, hát itt vagytok. - Madách Imre boldog hangjára azonnal felkapom a fejem, ám mielőtt időm lenne reagálni bármit is az ifjú Kafka szó szerint neki rohan a magyar férfinek és ököllel ütögetni kezdi a mellkasát.

- Mi az, hogy a fagyi maffia nem igaz Imre bácsi, mi az, hogy nem igaz? Azt mesélted igaz! Hazudtál? - Látom a gyerek szemében a könnyeket, amikor ezt mondja, mire a Nyugat vezetője a fiatal vállára teszi a kezeit és kicsit eltolja magától, hogy féltérdre ereszkedve egy magasságba kerüljön a fiúval.

- Nem hazudtam Ferkó. Tényleg volt fagyi maffia. Azóta se tudom mi értelme van a szardíniás fagylaltnak, de nem hazudtam. - Jelenti ki a férfi, mire a fiú szipogni kezd.

- De a Kastély kidobott minket. - Pislog, amivel eléri, hogy Madách Imre összehúzza a szemöldökét.

- Jól van Ferkó mondd el szépen, milyen is volt az az emlék? - Kéri a Nyugat vezére, aminek hála a kisfiú szemei boldogan csillogni kezdenek.

- Nagyon menő volt. Mindenhol emberek, kiabálás, egy csomó lekvár és pisztolyok ropogtak mindenfelé. - Magyarázza a fiúcska teljes beleéléssel, de annyira, hogy még mutogatni is elkezd közben. Szavai nyomán azonban Madách Imre szemei egy hatalmasabbra nyílnak, majd végül kuncogni kezd, ahogy megrázza a fejét és felállva megsimogatja a gyerek feje búbját.

- Rájöttem a bajra Ferkó. - Mondja nemes egyszerűséggel.

- Igen? - Pislog fel a fiú a férfire.

- Igen. Nem voltak fegyverek. A két maffia család fegyverek nélkül oldotta meg a konfliktust, hála a fagylaltnak. - Kuncogja a férfi. - De a mesének azt a részét már ismered. - Erre a kis Kafka bólogatni kezd.

- És Imre bácsi, Imre bácsi, mi Caesar képessége? Tényleg megkínoztál valakit a Towerben Ende bácsival az első randitokon? Arra a szépen beszélő bácsira tényleg mindenki hallgatott? - Kezdi el a férfi ruhájának az ujját húzogatni a fiú, mire Madách elmosolyodik és a szája elé emeli a mutató ujját.

- Mit szólsz egy fagyihoz Ferkó? - Ezzel a kérdéssel sikerült a Nyugat fejének elterelni a fiatal figyelmét.

- Igen, igen, igen. - Ugrál a gyerek.

- Akkor menj keresd meg a többieket és mondd meg nekik, hogy fagyizni megyünk. - Veregeti meg a fiú vállát, aki azonnal elköszön tőlünk és rohanni kezd a folyosón, én pedig csak pislogok utána. - Megtudta, amire kíváncsi volt Dosztojevszkij úr? - Madách Imre hirtelen kérdésére azonnal vissza fordulok az irányába. A férfi mosolyogva és zsebre tett kezekkel áll előttem.

- Többet tudok. - Mondom egy kis gondolkodás után.

- Azért örülök, hogy kijutott. Reméltem, hogy maga nem olyan gyenge, mint a legtöbben. - Jegyzi, meg a férfi, mire gyanakodva nézek rá.

- Ezt hogy érti? - Kérdezek vissza.

- Ha akár egy percre is elvesztette volna Ferkót a szeme elől benne ragadt volna az emlékekben. A Kastély nem egy egyszerű játék. A Kastély egy kegyetlen börtön. - Vonja meg a vállát a férfi, én pedig lassan biccentek egyet.

- Lehet egy kérdésem önhöz? - Szánom el magam.

- Ki vele! - Mosolyog rám a férfi.

- Maga ott volt, amikor az ifjú Franz Kafkát... - Kezdek bele, de Madách csak felemeli a kezét és elindul az említett fiatal után.

- Azóta is tartom magam ahhoz, amit akkor mondtam. A képességhasználók nem angyalok! - Pont mellettem áll, mikor ezt mondja, kezét a vállamra teszi és halkabban folytatja. - Úgyhogy annak sincs semmi értelme, hogy az Angyalok Hanyatlani kezdjenek. - Teljesen lefagyok ezekre a szavakra. A férfi megveregeti a vállamat és tovább megy, én pedig kitágult szemekkel fordulok utána.

- Mégis ki vagy te, Madách Imre? - Bukik ki belőlem a kérdés, ahogy a folyosón távolodó alakot nézem.