Bungou Nyugat

33. Kiléptem

Fyodor Dosztojevszkij POV

Dazaial folytatott beszélgetésünk után egyértelművé vált, köszönhetően Franz Kafka megjelenésének, hogy mindegy hogyan próbálkozunk semmit sem fogunk megtudni a Nyugat titokzatos vezetőjéről. Úgyhogy végül abban egyeztünk meg barátommal, hogy megpróbáljuk más oldalról megközelíteni a problémát, ami azt jelenti, hogy addig fogunk a férfi nyakára járni, amíg meg nem un minket és el nem kezd beszélni.

Ha őszinte akarok lenni, nekem annyira nem tetszett ez az ötlet, viszont mivel sokkal jobbal én sem tudtam előállni, mert megkínozni, nem kínozhatjuk meg, így nem volt más választásom, minthogy belenyugszom a dologba. Ha pedig már itt vagyunk és ideig óráig megszabadultam a képességemtől miért ne élvezhetném ki a dolgot. Ehhez azonban előbb meg kell tennem egy nagyon fontos dolgot.

Így kerülök most, felügyelet nélkül egy kis Yokohomai kávézóba, ahol a teámat iszogatva arra várok, hogy egy bizonyos Nikolaj Gogol nevű egyén megjelenjen. Nem tudom, hogy végül elért-e hozzá az üzenetem, de én akkor is itt vagyok a kiadott helyen, a kiadott időpontban. Ha pedig Gogol még egy óra múlva se jön meg, egyszerűen visszamegyek a Dokk Maffiához és megkeresem Dazait.

- Helló! Oda nézzenek kiszabadultál a japánoktól? Azt hittem nekem kell elhozzalak onnan. - Jelenik meg hirtelen a férfi a semmiből és ül le velem szemben arcán egy széles vigyorral.

- Nem kellett megszabadulnom, elengedtek. - Vonom meg a vállamat.

- Oh, hát ez pompás. - Tapsol egyet és kuncogni kezd. - Akkor hol folytassuk? Van valami információd? Tartsunk gyűlést? - Tudakolja, mire én lehunyom a szemem és megiszom a maradék teámat.

- Nem folytatjuk sehol Gogol. Vannak információim, de nem mondom el őket. Arra pedig lehet szükségetek lesz. - Mondom nyugodtan és egyenesen a férfire nézve, akinek arcára fagyott a vigyor, de szemeiben látom az értetlenséget.

- Értem már, kényszerítenek. Merre vannak? - Veszi halkabbra a szót és néz körbe a kávézón.

- Nem kényszerítenek. - Jelentem be és állok fel.

- Nem? - Követi a példám. - Akkor mit jelentsen ez az egész Dosztojevszkij? - Kérdezi komolyan.

- Kiszállok. - Jelentem ki.

- Mi? Nem szállhatsz ki! Nem most, amikor már a célegyenesben vagyunk. - Tágulnak ki meglepetten a szemei, mire megrázom a fejem.

- Most úgy se lennék a hasznotokra. Túl erős felettem A börtön őre. - Vonom meg a vállam és teszem zsebre a kezeim.

- Ez mit akar jelenteni? - Fintorodik el, mire én lekeverek neki egy pofont.

- Te most komolya... - Kezd bele morcosan és az arcát fogva, de benne ragad a szó és kitágulnak a szemei, ahogy újra rám néz. - Élek? - Suttogja és nyúl a kezemért, én meg hagyom, hogy megfogja. - Nem működik a képességed. - Látom a rémületet az arcán, mikor leesik neki a dolog.

- Mondtam, hogy nem leszek a hasznotokra. - Húzom ki a kezem a szorításából, majd intek egyet. - Kiszálltam. Mondd meg a többieknek, hogy üdvözlöm őket. - Fordulok el tőle.

- Miért? - Jön a makacs kérdés, mire halványan elmosolyodok.

- Új játékom van. - Jegyzem meg.

- Mi? - Hallom a férfi hangját.

- Madách Imre. - Kuncogom. - Sokkal izgalmasabb játék, mint az öngyilkos küldetésünk. - Mondom rá se nézve a férfire.

- Komolyan itt hagyod az Angyalok Hanyatlását egy játékért? - Szinte látom magam előtt, ahogy mérgében vörösödik a feje.

- A képességhasználók nem angyalok. - Ismétlem meg Madách Imre szavait, majd visszanézek a valóban vörös fejű Gogolra. - Kilépek az Angyalok Hanyatlásából és talán láthatom az Angyalok Bukását. - Vigyorodom el. - Ég veled Nikolaj. - Köszönök el és zsebre tett kezekkel elindulok vissza a Dokk Maffiához.