Csak Te + Èn /C.D. ff./ -BEFEJEZETT-

KÜLÖNKIADÁS (1)

¤ Antonia Peterson ¤

1 hónappal később:

Éppen hazafelé tartottam...egyedül, mikor megláttam Őt ahogy az úton sétál, szintén egyedül. Erőt vettem magamon és oda ballagtam mellé.

-Sz-szia.-köszöntem neki, mire ő kicsit meglepetten rám vezette tekintetét.

-Szia.-mosolygott rám. Az a mosoly 😍😍-Mit szeretnél?

-Öm én csak.... nem is tudom, csak barátkozni?-kérdeztem még magamtól is.

-Á szóval barátkozni.-nevetett fel.-Rendben, akkor Dylan vagyok, de szerintem ezt már tudod, viszont én nem tudom, hogy hívnak.

-Antonia vagyok.-mosolyodtam el.

~*~

Még beszélgettünk kicsit, majd hazakísért és elbúcsúztunk. Egész jól elbeszélgettük, remélem minden jól fog alakulni.

3 hónappal később:

-Antonia.-hallottam meg hangját, mire megfordultam tengelyem körül és vele találtam szembe magam.

-Szia.-mondtam mosolyogva.

-Beszélhetnék?-kérdezte idegesen (?)

-Persze.-mondtam és elhagytam barátaim körét, akik éppen fantáziájukkal szálltak a magasba, mivel szerintem elképzelték, hogy milyen álompár leszünk....ami sose fog megtörténni, hiszen neki barátnője van.

Amikor tisztes távolba értünk megszólalt.

-Hazudtam.-kezdett bele.

-Igen?-lepődtem meg.-És miben?

-Abban...hogy barátnőm van.-mondta mire nekem egy nagyot dobbant a szívem, de akkorát, hogy azt hittem, hogy kiesik.

-Miért?-lettem kíváncsi.

-Azért mert...-idegeskedett.-Miattad.

-Mi-Miattam?

-Figyelj hazudtam, mert azt hittem ha magamnak is hazudok akkor elfelejthetlek, de nem sikerül.Érted? Nem megy. Én....Én...Sze-szeretlek. -mondta mire én majdnem elájultam, most komolyan Dylan O'Brien szerelmes belém.

-Miért most mondod el? És ha hazudtál...lehet most is hazudsz.-mondtam, mire ő egy nagyon fura fejet vágott, majd közelebb lépet és az arcomat két keze közé fogta.

-Sajnálom, hogy hazudtam.-mentolos lehelete csiklandozta arcomat.-Komolya mondom, hogy szeretlek, kérlek higgy nekem, még senki iránt nem éreztem így.-suttogta ajkaimra.

-É-Én is sze-szeretlek.-mondtam és ajkamat övéi ellen nyomtam. Egy mosollyal díjazta tettemet, majd kezét derekamra rakta és úgy húzott közelebb magához, nyelve bejutást kért amit megadtam neki, nyelveink vad táncba kezdtek. Kezemet hajába vezettem és fürtjeivel játszadoztam. Levegőhiány miatt elváltunk egymástól, lihegve döntötte homlokát enyémnek, majd mélyen a szemembe nézett.

-Akkor ez azt jelenti, hogy járnál velem?-kérdezte mire én vad bólogatásba kezdtem.-Akkor innen már nincs vissza út.-mondta halkan majd újra megcsókolt, bár nem értettem mire értette utolsó mondatát, nem is nagyon foglalkozva vele elmerültem a fiú szemeiben. Meghitt pillanatunkat a csengő zavarta meg.

2 hónappal később:

Éppen Dylan-hez tartottam az erdőn keresztül, mikor egy hatalmas farkasba (?) ütköztem. Ijedtemben azt sem tudtam mit csináljak, a testem hamarabb reagált mint az eszem és a lehető legnagyobb sebességgel, amivel bírok szaladni kezdtem.
Egy pillanatra néztem hátra, hogy megtudjam követ-e a lény, mikor egy fába botlottam és hamar a földön találtam magam.