Csak Te + Èn /C.D. ff./ -BEFEJEZETT-

HAT

2 hónappal később:

Újabb 2 hónap telt el, de ez más volt...ijesztően más.

Cameron annyira ijesztő volt és annyi fura dolgot csinált, vagy elég volt egy mozdulata és látszott, hogy ő más....Annyira más, hogy az már nem emberi.

Éppen az udvaron beszélgettem Rebeccaval...-mivel Antonia átpártolt a fiúkhoz-és újra Cameronra gondoltam és arra, hogy mennyire más.

-Nic? Nic... figyelsz te?-kérdezte Rebi.

-Ja..persze. Öm...mit is mondtál?-kérdeztem zavartan, mire felnevetett.

-Azt, hogy min gondolkodsz ennyire?

-Cameron.-adtam meg a rövid választ.

-Á..bejön neked?-kérdezte izgatottan.

-Mi???-nyávogtam.-Nem, dehogy.

-Ne hazudj!

-Na jó...talán egy kicsit, de nem ez a lényeg. Csak szerintem fura, vagy te is észre vetted?-kérdeztem kíváncsian, mire ő egy kicsit elámulva bámult, kb. úgy, hogy majd kifojt szegénynek a nyála. Arra néztem amerre ő éééés....megláttam a két Jack-et, akik felénk igyekeztek. Bejön neki az egyik? És nem is mondta? Oldalba löktem, hogy ne nézze már őket annyira.

-Mi az?-kérdezte felháborodottan.

-Folyik a nyálad.-nevettem fel és ekkor oda ért hozzánk a két srác.

-Sziasztok.-köszöntek egyszerre.

-Szia-sziasztok.-hebegett barátnőm és tovább bámulta Gilinskyt.

-Sziasztok.-köszöntem közömbösen.

-Azért jöttünk, hogy nem lenne kedvetek hozzánk csatlakozni?-kérdezte Johnson.

-De.-válaszolt egyből barátnőm a válaszomat meg se várva.

-Ha ő is...hát legyen.-adtam meg magam.

Mielőtt beállhattunk volna bandázni becsengettek órára.

-Ohh...-morgott ö...az egyik.

-Na mindegy, következő szünetbe talizunk.-mondta Gilinsky és rákacsintott barátnőmre, aki csak pirulva mosolygott a fiúra. Na jó...ebből elegem van. Fogtam és megindultam a terem felé ahol óránk lesz.

-Hééé.-hallottam meg az Ő hangját, mire hátra fordultam.-Várj meg.-rohant oda hozzám.-Baj van?

-Miért lenne?-kérdeztem furcsállva a dolgot.

-Hát olyan fura vagy.

-Hát..nem tudom kettőnk közül ki a furcsább. -morogtam.

-Ezt, hogy érted?-kapott a kezem után és magához rántott.

-Hagyjuk.-rántottam ki a kezem az övéi közül és a terem felé vettem az utam.

-Nem hagyjuk.-jött utánam. Ennek meg mi baja?

-Miért érdekel annyira?-kérdeztem idegesen, mire a falnak döntött.

-Mert.

-I-ijesztő vagy.

-Félsz tőlem?-suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg. -Már nem az vagyok aki régen voltam. Nagyon nem az az ártatlan kisfiúcska vagyok.

-Akkor mi-mi vagy?-kérdeztem.

-Akarod tudni?-bólintottam.-Majd talán egyszer.

-Az a kisfiú jobban bejött... Jobb volt, mint te.-lázadtam fel, mikor ott akart hagyni. Vissza fordulva erősen a falnak nyomott.

-Ne akarj rosszat magadnak. Csak egy pillanat és már nem élsz.

-E-ezt hogy érted?-kérdeztem ijedten.

-Úgy, hogy lehet, hogy.....nem vagyok ember.-a végét suttogva mondta.

-Akkor...mi...?-nem engedte, hogy befejezzem, ajkát az enyémre tapasztotta. Nyelve bejutást kért amit megadtam neki, mire elmosolyodott.

-Ne vegyél mindent komolyan.-suttogta majd nevetve távozott.

Ez most mi volt ???

Sokkosan meredtem magam elé, míg nem egy hang kizökkentett bambulásomból.

-Nic? Nicole...jól vagy?-hallottam meg Antonia kétségbe esett hangját.

-Pe-Persze.-hazudtam és zavartan bementem a terembe. Leültem mellé.

~*~

Kb. az óra fele mehetett el, mikor nem bírtam tovább.

-Mi volt az...az előbb?-kérdeztem.

-Mi?-tette a hülyét.

-Ne szórakozz.-ripakodtam rá, mire elmosolyodott és a fülemhez hajolt.

-Egy kis szórakozás. Miért nem tetszett?-suttogta, engem pedig a leheletétől kirázott a hideg...a jó értelemben.

-Nem vagyok a játékod.-mondtam...pedig élveztem azt a kis csókot.

-Ohh...ha tudnád, hogy mennyire az vagy.-suttogta majd egy csókot hintett a nyakamra amitől még jobban megborzongtam.