Csak Te + Èn /C.D. ff./ -BEFEJEZETT-

3. ÉVAD->HÁROM

¤ Cameron Dallas ¤

Alex "szólt"...-telepatikusan üzent;-hogy Nicole egy buliba megy este és, hogy félti. Így hát persze, hogy meg kellett néznem mi történik. De erre még én se számítottam. Nicole ki volt kötözve egy ágyhoz..és egy kis nyomorult senki éppen ki akarta használni a védtelen lányt. Meg állítottam volna, ha oda fajul..de vártam egy kicsit..Vártam, hogy szólítson, amikor megtette nem haboztam tovább megállítottam azt a kis...nem is tudom hogy nevezzem. Legszívesebben eltávolítottam volna az élők köréből, de Nicole megakadályozott. Ami késik...nem múlik.

A lényeg, hogy most velem van. Újra velem van..és senki nem veheti el tőlem még egyszer. Senki!

Itt fekszik mellettem életem szerelme...-ez már asszem túl nyálasra sikeredett, na mindegy,-és minden olyan nyugodt és boldog most. Ha tehetném megállítanám az időt és csak vele lennék, örökké.

¤ Nicole Diamonds ¤

A karjai között aludtam el..ez annyira jó. Annyira boldog vagyok, hogy legszívesebben felrobbannék az örömtől...ez túl morbid volt.

~*~

-Jó reggelt.-súgta a fülembe mély hangján. Egy mosoly kúszott az arcomra.

-Jó reggelt.-motyogtam.-Mennyi az idő?

-10 óra.-felelte.

-Végre..valaki aki nem kelt fel 8-kor.

-Ki volt az? Verjem meg?-kérdezte komolyságot színlelve.

-Alex volt...de már megvertem.

-Ez az én..-kezdte, majd elakadt a beszédbe.-Akarom mondani ez az a Nicole akit ismerek.

-Mit akartál mondani?-húztam fel a szemöldököm.

-Ezt..csak nyelvbotlás volt.

-Aha, értem.-mondtam, és tudtam hogy hazudik, de nem akartam ezzel foglalkozni. -Öm..jössz reggelizni?

-Nem hiszem, hogy a nagyszüleid örülnének nekem..

-Lehet...-gondolkoztam el, majd rájöttem, hogy ilyenkor általában nincsenek itthon.-várj egy kicsit.-mondtam és kiugrottam az ágyból, majd a konyhába szaladtam.

És igazam volt..a konyha szekrényen egy levél volt.

"Jó reggelt, Álomszuszék!

Papával elmentünk itthonról, délután jövünk, csináltam bolognait. Jó étvágyat hozzá!

Puszi, Mama."

-Cameron.-kiáltottam, mire megjelent mellettem.

-Igen? -kérdezte felvont szemöldökkel.

-Nincs itthon senki, csak délután érnek haza. -mondtam, mire elmosolyodott.

-Kérsz bolognait?

-Khm..igen.-mondta és leült az egyik székre.

~*~

Reggeli után a kanapén néztem a mese csatornát, míg Cameron jót nevetett rajtam.

-Te egész nyáron a szobádba tervezel lenni?-kérdezte.

-Hát..tegnap kimozdultam és...-eszembe jutott minden ami tegnap volt.-hát tudod...nem sikerült valami jól.-mondtam és lenyeltem a fájdalmam..ha ez ilyen könnyű lenne, attól hogy nem sírsz, még nem vagy boldog. Cameron nem szólt semmit csak magához húzott és szorosan ölelt.

-Minden rendben lesz.-suttogta.

-Már minden rendben.-mondtam halkan. És talán ha ember lenne nem hallotta volna. Lassan eltolt magától és mélyen a szemembe nézett.

-Figyelj Nicole..-kezdte és a kezét kezdte el babrálni. Talán zavarban van? Vicces volt nézni amit csinál, de kíváncsi voltam mit szeretne, így megfogtam a kezét, hogy ne azzal foglalkozzon.

-Figyelek.-mosolyogtam és vártam a folytatást.

-Tudom, hogy sokszor bántottalak..és volt hogy nem csak szavakkal. És tudom, hogy miattam változott meg az életed..Talán ha én nem lennék, lenne egy normális fiú az életedben, és boldog lehetnél minden természetfeletti hülyeség nélkül. De nem én itt vagyok..és te velem vagy, és én annyira szeretlek. És azt szeretném ha velem lennél. Szóval lennél újra a barátnőm?-mondta, én pedig azt se tudtam, hogy sírjak vagy mit csináljak. Hát sírni már sikerült..most már csak meg kellene szólalni.

-Szeretlek. -motyogtam és megcsókoltam. -Csak veled.-motyogtam ajkaira, mire elmosolyodott és vadul lecsapott ajkaimra. Nyelve bejutást kért amit habozás nélkül megadtam neki. Kezeimet hajába vezettem, míg ő derekamnál fogva húzott magához közelebb. Végül levegőhiány miatt váltunk el egymástól.

-Szeretlek.-mondta két levegővétel között.

-Én jobban.-motyogtam, mire elmosolyodott.

-Nem..én jobban.-kezdte.

-Nem! Én jobban és kész! Vita lezárva.-mondtam komolyságot színlelve, és csak kicsin múlt hogy ne nevessem el magam.

-De szívi..a vita még el sem kezdődött.-nevetett.

-Csitt!-mondtam nevetve.

-O..Hogy már te vagy az úr a háznál? Ezt jó tudni.-mondta.

~ 2 nappal később ~

-Alex!-kiáltottam és a nyakába ugrottan. Szegény fiú majdnem elesett.

-Nicole...megfojtasz.-morogta.

-Nem baj.-motyogtam és még erősebben szorítottam.

-Csak három napig voltam távol és már így reagálsz. Mi lett volna, ha egy évre megyek?-nevet.

-Na azt már nem..Így is lemaradtál egy csomó mindenről.-mondtam, mire felhúzta a szemöldökét.

-Mesélj.-mondta, de mielőtt bármit mondhattam volna megjelent Cameron.-Á...ne is fojtasd.-nevetett, majd kiszedte a cuccát a kocsi csomagtartójából.

-Hello, Cameron vagyok.-köszönt Cam, mire mindenki nevetni kezdett.

-Nem mondod haver.-kacagott Alex.-Én meg Alex vagyok. Örülök, hogy találkozhatok veled. Veled és nem a pszichopata éneddel.-mondta, mire Cam nevetett fel.

-Az már a múlté.-mondta és kezet ráztak.

-Hát ennek örülök, mert a kishúgomat nem bánthatja senki..még te se.

-Jól van..Nem kell rajtam veszekedni.-szóltam bele a beszélgetésbe.

-Érted? Jaj..tényleg naiv vagy.-kacagott Alex, mire én vállba vágtam.

-Ha már itt tartunk.. Mondanom kell valamit.-váltottam komolyba és egy picit jobban megszorítottam Cameron kezét.

-Csak rajta.-fürkészett kíváncsian.

-Haza költözöm...