Csak Te + Èn /C.D. ff./ -BEFEJEZETT-

♥ ÖRÖKKÉVALÓSÁG ♥

-H-Hol vannak a kicsik?-kérdeztem gyengén Cameron-tól, aki az előbb lépett be hozzám.

-Ők jól vannak. Te viszont nyugodj meg és kérlek nem beszélj.-mondta, mire bólintottam.

-Látni szeretném őket.-kezdtem, mire Cameron vett egy mély levegőt.

-Most még nem lehet... Elsőnek pihenned kell.-kezdte, mire ideges lettem.

-Mi az, hogy nem lehet?-akadtam ki.

-K-Kérlek nyugodj meg..-kezdte és csak ekkor láttam vegyes érzelmeit a szemében. Mintha félne, aggódna és dühös lenne egyszerre.

-M-Mi a baj?-kérdeztem.

-Azt..azt hittem elveszítelek. É-Én nem éltem volna túl.. Nicole..kérlek..csak ...kélek miattam várj egy kicsit..Az orvos mondta, hogy nem lehet még..szóval csak pihenj..-kezdte, mire láttam, hogy mennyire aggódik, ezért vettem egy mély levegőt és megfogtam a kezét.

-M-Miattad..várok.-mondtam gyengén és éreztem, hogy a szemem ragad lefelé.

-Pihenj csak.-suttogta és adott az arcomra egy puszit.

-De utána láthatom őket..-suttogtam már félálomban.

-Igen..utána láthatod őket.-hallottam még halkan Cameron hangját, majd elnyelt az álmok világa.

~ Másnap ~

Kinyitottam a szemem és már jobban éreztem magam..Cameron-t pillantottam meg elsőnek, ahogyan mellettem fekszik és miközben alszik szorítja a kezemet. Elmosolyodtam és megsimítottam a haját.

-Jó reggelt..-motyogta halkan, mikor kinyitotta a szemét.

-Neked is.-mondtam egy mosoly kíséretében, és ekkor megjelent az orvos az ajtóban.

-Bejöhetek?-kérdezte, mire bólintottam.-Hogy van?-kérdezte.

-Már sokkal jobban.

-Ennek örülök.-mondta miközben megvizsgált.-Szeretné látni őket?-kérdezte, mire felcsillant a szemem.

-Még sose szerettem volna ennyire semmit.-mondtam mire elmosolyodott.

-Rendben..akkor szólok a nővérnek, hogy hozza be őket.

Abban a pillanatban mikor megláttam őket a szívem kétszer olyan gyorsan vert és kétszer annyi örömmel telt meg. Azt hiszem még soha..SOHA nem voltam ilyen boldog. A kezembe vettem őket és úgy néztem rájuk.

-Sziasztok..-kezdtem a könnyeimmel küszködve. Cameron mosolyogva figyelt minket. Boldogan kezdtem el nekik magyarázni.. Szegények biztos nem értenek semmit, de nem baj én csak mondom meg mondom.

....

Később mindenki bejött hozzánk és megcsodálta a kicsiket..meg engem is.

-Olyan szépek.-kezdte anya, mire bólintottam.

-A legszebbek..Az én kis Hope-om és Jackson-om.-kezdtem, mire Cameron megköszörülte a torkát.

-A mi..MI kis Hope-unk és Jackson-unk.-mondta, mire felnevettem.

-Igen..a mi két csodálatos kisbabánk.

Abban a percben..senki nem volt nálam boldogabb a világon. Velem volt az összes barátom..a szüleim. A fiú akit kiskoromban ismertem meg..és aki most az életemet jelenti..és persze a két csodálatos babánk... Ki lehetne boldogabb nálam?....Persze, hogy senki.

~ 5 évvel később ~

Ma van Hope és Jackson születésnapja. Olyan gyorsan telik az idő...mintha csak tegnap lett volna, hogy kiderült, hogy terhes vagyok.