Nicole Diamonds egy átlagos életet élő 17 éves lány. Viszont az új tanév első tanítási napján nagy meglepetés éri, mikor ugyanis új osztálytárs érkezik Cameron Dallas személyében. A lány egyből felismeri régi ismerősét, aki azonban tagadja kilétét...
Újabb hónap telt el, és én egyre jobban megkedveltem Cameront, viszont a hangulat ingadozásaitól néha szívinfarktust kaptam. Ma is mint minden nap az ébresztőm keltett, fáradtan kimásztam az ágyamból és míg a szememet törölgettem a szekrényem elé vonszoltam magamat. És jött a reggeli 'mit vegyek fel?' gondolatom. Nagy keresgélés után végül egy egyszerű szett mellett maradtam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Miután felöltöztem a fürdőbe mentem, ahol elvégeztem reggeli rutinomat és elindultam reggelizni. Anya már nem volt otthol, de a két potya lakos igen és éppen az ételemet fogyasztották....na jó nem az enyémet , de ennyi erővel én is megehettem volna.
-Sziasztok.-köszöntem nővéremnek és barátjának-aki amúgy egyik legjobb barátom.
-Szia húgi.-mosolygott Dotti, miközben egy jókora szelet húst (?) tömött magába.
-Szia.-jött a konyhából a hang. Fogtam magam és a hang irányába kezdtem lépdelni.
-Dotti mióta ilyen beles?-kérdeztem.
-Beles?-nevetett fel Steve.- Elég érdekesen tudsz fogalmazni. Amúgy nem tudom, régen is ennyit evett nem?-a végére eléggé ideges lett. Ennek meg mi baja?
-Á...nem tudom.-morogtam és a zabpelyhemmel a kezembe elindultam nővéremhez. Leültem vele szembe és néztem, ahogy táplálkozik...eléggé érdekesen, mondhatom.
-Mi az?-kérdezte teli szájjal.
-Semmi.-nevette és elkezdtem enni, bár nem sok étvágyam maradt a látvány után, de azért egy kicsit magamba erőltettem.
Miután végeztem elköszöntem és a táskámmal a kezembe elindultam a kereszteződéshez, ahol találkozom barátnőimmel.
¤ Steve Smith¤
-Dotti mióta ilyen beles?-kérdezte Nicole, mire kissé ledermedtem.
-Beles?-nevettem fel, hogy ne lássa mennyire idege lettem.-Elég érdekesen tudsz fogalmazni. Amúgy nem tudom, régen is ennyit evett nem?-a végére eléggé látszott rajtam, hogy ideges vagyok, de nem vette észre...szerintem.
-Á...nem tudom.-morogta, majd a tányérjával a kezében elhagyta a konyhát én pedig megnyugodtam.
~*~
-Türtőztethetnéd magad kicsit.-morogtam Dottira, mikor Nic elment.
-Miért?-kérdezte értetlenül.
-Hát csak nem kéne állat ként viselkedned...bár én szeretem mikor úgy viselkedsz.-morogtam a végét a fülébe majd beharaptam fülcimpáját.
-Szeretlek.-mondta egy sóhaj után.
-Én is téged, kis vadállatom.-morogtam és megcsókoltam.
¤Nicole Diamonds¤
-Mostanában minden olyan fura otthol...-morogtam a lányoknak.
-Miért?-kérdezték egyszerre.
-A nővérem ma reggel egy jókora szelet húst tömött magába.-mondtam, mire mind ketten értetlenül néztek rám.
-Mi itt a problema?-kérdezte Antonia.
-A hús....majdhogy nem teljesen nyers volt.
-És?-kérdezte Rebecca.
-Szerintem túl gondolod az egészet.-mondta Antonia.
-És ahogy evett...a fogairól nem is beszélve.
-Mi volt a fogaival?-kérdezte kíváncsian Antonia.
-Másak voltak...
-Hülye vagy.-nevetett Rebecca.
-Lehet.-nevettem ki magamat én is.
Valamiért olyan furán viselkedtek ők is...mintha ők tudnának valamit, amit én nem...
-El fogunk késni.-állapította meg Antonia, és tényleg...sietnünk kell.
~*~
Miután futólépésben sikerült beesnünk a terembe pont becsengettek, így hát ledobtam magam Cameron mellé és vártam, hogy ennek a napnak is vége legyen.
-Szia Királylány.-suttogta a fülembe Cam. Igen már megszoktam, hogy ezt a becenevet használja, tetszik amikor ezt mondja, csak még magamnak sem mertem bevallani egy ideig. Lehelete csiklandozta a nyakamat.
-Szia.-mosolyogtam rá.
-Ma is ragyogsz.
-Miért van az, hogy mostanában egyre többet hallom tőled ezt a szót?
-Talán nem tetszik?-vonta fel egyik szemöldökét.
-De..-suttogtam.
-Ahhj....most úgy....megcsókolnálak.-suttogta.
-Mi-Mi van veled Cam?-kérdeztem zavartan.
-Ugyan miért?
-Furábban viselkedsz a kelleténél.
-Igen?-gondolkozott el, majd elmosolyodott.-Biztos azért van mert elvarázsoltál.-mondta, mire nekem kétszer gyorsabban kezdett verni a szívem. Nem! Fejezd be! Csak hazudik, hogy megkapjon, ne higgy neki!-mondtam magamnak, de persze a szívemet nem igazán érdekelte, hogy én mit gondolok.
-Fejezd be.-suttogtam.
-Mit?
-A hülyeséged.
-Milyen hülyeséget Királylány?
-E-Ezt.
-Ohh hogy ezt?-mosolygott és a nyakamat kezdte el behinteni apró puszikkal, mire engem kirázott a hideg.-Mond...miért kéred, hogy álljak le, ha tetszik?-suttogta a bőrömre.
-N-Nem tetszik.-dadogtam.
-Hazudni csúnya dolog Királylány.-suttogta a fülembe.
-Nem hazudok.-tagadtam.
-De...De.-nevetett. -Tudom, hogy érzel valamit irántam...valami nagyon erőset.
-Nem. Nem. Nem igaz.-mondogattam, de mind ketten tudtuk, hogy hazudik.
-Tudod.-csókolta meg újra a nyakam. -Az érzések egy idő után láthatóvá válnak...bármennyire is próbálod tagadni.
-Hü-Hülyeség.-suttogtam.
-Dehogy. Na had halljam, hogy igazam van...érzel irántam valamit.
-Ne-kezdtem tagadni, de ekkor elkezdte szívni a nyakamat.-Jó...Igazad van, ké-kérlek hagyd ezt abba.-suttogtam, mire éreztem a bőrömön, hogy mosolyog.
-Ezt már szeretjük Királylány.-mosolygott önelégülten.
-Szemét vagy.
-Mi vagyok?
-Egy szemét.-mondtam hangosabban a kelleténél, mire az osztályfőnök és kb. a egész osztály minket kezdett el nézni.-Bo-Bocsánat.-dadogtam zavartan, míg Cam csak nevetett.
-Rossz vagy.-nevetett tovább.
-Hogy én, hogy utállak...
-Ohh köszönöm, bár tudom ennek az ellenkezője az igazság, de a te szádból még ez is szépen hangzik.-mosolygott tovább, mint egy hülye.
Jól van Dallas, most te győztél, de nem adom fel. Vissza fogod kapni! Igen, nem úszod meg szárazon ezt az egészet.Lehet, hogy most megkaptad, amit akarsz, de nem sokáig fogsz nevetni.
