Csak Te + Èn /C.D. ff./ -BEFEJEZETT-

3 ÉVAD->TIZENHÉT ❌16❌

Miután Cameron megkérte a kezem minden körülöttünk forgott. A srácok folyton kérdezgették, hogy 'mikor lesz már esküvő'? Mivel kissé az idegeimre mentek legszívesebben azonnal megöltem volna mindet, de hála isten kis idő után abba hagyták.

-Mikor lesz már esküvő?-suttogta Cameron a fülembe,miközben én a hűtőben kotorásztam. Igen tudja mennyire idegesít és pontosan azért csinálja.

-Ha nem fejezed be ezzel a darab virslivel foglak szétverni.-fenyegettem meg miközben a virslit lóbáltam felé. Persze ő csak jót nevetett rajtam.

-Hogy te mindig mindenkit virslivel bántalmaznál.-jelent meg Nash feje a konyhába. Felnevettem vissza gondolva hányszor landolt arcában a hozzá vágott virsli. Hát igen bolond egy lány vagyok az biztosan..

-Ez legalább mindig betalál.-nevettem.

~*~

Miután vacsoráztunk, és ki 'játszottuk' magunkat én felmentem a szobánkba és a szekrényemből kivettem a pizsamámnak valót és a fürdőbe mentem ahol levettem a ruháimat és a zuhany alá álltam, majd magamra folyattam a langyos vizet. Mikor már úgy ítéltem meg eleget áztattam magam szárazra töröltem a testem és felvettem a kikészített ruhadarabokat.

~ 2 hónappal később ~

-Ah..mindjárt itt a nyár.-morgott mellettem Cameron.

-Igen tudom.-mondtam és átöleltem.

-Nicole..-kezdte mire fáradtan ráemeltem tekintetem.

-Nem lehetne, hogy pár órát még hagysz aludni?-kérdeztem fáradtan. Mivel hétvége van és reggel 6 óra..aludni szeretnék. Mint miden átlagos ember, attól függetlenül, hogy én nem vagyok az..

-Mi lenne ha...nyáron lenne az esküvő?-súgta a fülembe, mire az álmosság egy pillanat alatt kiszállt belőlem.

-Mi van?-kérdeztem értetlenül.

-Te szereted a nyarat, a többiek mindig azzal nyaggatnak, hogy mikor lesz az esküvő..szóval össze raktam a kettőt és kész is.-mondta nagy boldogan.

-Öm..nem is tudom..-kezdtem és vissza ejtettem a fejem a párnára.

-Most meg mi van?-kérdezte értetlenül.

-Nem korai ez az egész? Hisz..nem átlagos emberi életet élünk. Van egy csomó időnk...-kezdtem,mire kipattant az ágyból és szó nélkül eltűnt a szobából. Ezt nem kellett volna... É-Én nem úgy értettem, hogy nem akarok hozzá menni, meg ilyenek, de egy kicsit megrémiszt ez az egész, meg még fiatal vagyok az esküvőhöz..de nem is tudom mi bajom az egésszel, lehet csak az, hogy reggel még nem igazán szoktam tudni, hogy miket beszélek össze-vissza.

Kiszálltam az ágyból-ami persze iszonyatos volt..még aludni akarok!!! De Cameron az első..-és leindultam a földszintre, hogy megkeressem Cameron-t. A konyhából hallottam halk szöszmötölést, így arra vettem az irányt. Cameron a pultra támaszkodva állt feje a szekrény sornak volt döntve. Oda lépkedtem a háta mögé és átöleltem.

-Sajnálom.-suttogtam halkan és éreztem, ahogyan az eddig megfeszült izmai felengednek.-Én csak..nem tudom mi van velem. Csak egy kicsit hirtelen jött ez az egész..Meg félek ettől az egésztől. Mi van ha már nem fogsz szeretni? Mi van ha megbánod? -kezdtem el mondani amit igazán gondolok. Cameron megfordult karjaim között és eltolt magától. Lehajtottam a fejem, hogy ne tudjak a szemébe nézni, de ő állam alá nyúlt és megemelte a fejem.

-Soha..mondom SOHA nem fogom megbánni. Ha nem akarnám, nem kértem volna meg a kezed. Az hogy mi van, ha nem foglak már szeretni?-na ezzel nem is kell, hogy foglalkozz. Mert én örökké szeretni foglak. Soha nem hagylak el..soha nem fognak változni az érzéseim, mert szeretlek, és szeretni is foglak!-mondta miközben végig a szemembe nézett.