Csak Te + Èn /C.D. ff./ -BEFEJEZETT-

KÜLÖNKIADÁS (5)

¤ Antonia Peterson ¤

Állítólag Cameron megbolondult, így Dylan-ék elindultak, hogy "levadásszák". Kissé aggódom miattuk azok után amit mondtak.

-Hé..-bökött meg Rebi.

-Hm?-néztem rá értetlenül.

-Ne aggódj, minden rendben lesz.-nézett rám nyugtatóan.

-Miért...te nem aggódsz Jack-ért?-húztam fel a szemöldököm.

-De...De nem tudom hogy mi van Cameron-nal, és bízok benne, hogy megtudják állítani.

-És mi van ha...-nem engedte, hogy befejezzem.

-Ha be mered fejezni a mondatod, megöllek.-morogta rám idegesen.

-De...-kezdtem volna el.-Sajnálom..

-Sziasztok!-hallottuk meg Dotti hangját az ajtóból.

-Szia.-köszöntünk egyszerre.

-Semmi hír?-kérdezte kíváncsian, mire mi csak megráztuk a fejünket.-Értem.

-Steve?-kérdezte Rebi.

-Dolgozik, így gondoltam átnézek. Nem akartam egyedül lenni otthol.

-Apukádról tudsz valamit?-kérdeztem, mire minden izma megfeszült. Hupsz...kényes téma.

-Amióta Nicole elment ő is eltűnt..a nyomait is eltüntette.-adta meg "lazán" a választ.

-Sajnálom...-mondtam.

-Semmi baj.-mondta egy hamiskás mosollyal.

Ez után a "szuper" beszélgetés után, inkább leültünk kajálni.

-Nem tudjátok mikor jönnek vissza a fiúk?-kérdezte Dotti.

-Nem, sajnos.-mondtam.

¤ Shawn Mendes ¤

-Mi lesz ha felébred? Mire fog emlékezni, és mire nem?-kérdeztem kíváncsian.

-Majd meglátod.-válaszolt Gilinsky és felkapta Cameront. -Most pedig induljunk.

-Már is?-kérdeztem kissé szomorúan.

-Igen.-morogta Johnson miközben megforgatta a szemeit.

-Ez mi volt?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Semmi különös.-morogta.

-Mindegy.-mondtam és elindultam le a földszintre.-Mennünk kell, szóval jöttem elköszönni.-mondtam szomorkásan.

-Áh..hát akkor..-kezdte Nicole és szemei könnybe lábadtak.-Hiányozni fogtok.-ölelt meg.

-Te is. -öleltem vissza.-Vigyázz magadra törpe.-súgtam a fülébe. Meghitt pillanatunk a többiek zavarták meg.

-Nicoleee...-szalad oda hozzá Nash, és felkapva megpörgette a levegőbe. -Hiányozni fogsz..te kis bajkeverő.-ölelte meg a lányt, mire még jobban sírni kezdett. Ezután mindenki elköszönt egyesével, majd egy csoportos ölelés után elindultunk.

-Alex..vigyázz Nicole-ra.-mondtam a fiúnak.

-Ez természetes.-bólintott. Tőle is elköszöntünk (persze nem úgy, mint Nicole-tól) és már indultunk is.

-Viszlát Ohama...Hello New York.-morogtam és a többiek után szaladtam. Nem hiszem el, hogy itt hagytak, és nem hiszem el, hogy Johnson rájött...

~*~

Egy kiadós vámpír futás után hazaértem, ahol a többiek az ajtóban várakoztak rám.

-Mi tartott eddig?-kérdezte Dylan.

-Semmi, csak lemaradtam.-mondtam és nem foglalkozva semmivel és senkivel elsőként mentem be az ajtón. Elsőkből lesz az utolsó...Hát ez úgy látszik tényleg igaz.

-Otthon édes otthon.-hallottam meg magam mögül Gilinsky hangját.

-Jack?-kérdezte Rebecca valahonnan, és pár másodperc múlva már egy összegabalyodott párt láthattál az ajtóban..

-Megjöttetek?-kérdezte Antonia is.

bocsánat két összegabalyodott pár volt az ajtóban....

Hánynom kell.....Olyan jó nekik...

-Újra nézhetem ezt...hurrá.-morogtam és felmentem a szobámba.

¤ Rebecca Moon ¤

-Ennek meg mi baja?-kérdeztem a srácokat.

-Nem tudom.-rántott vállat Jack.

-Szerintem szereznünk kellene neki egy barátnőt...de sürgősen.-mondta Johnson.-

-Meglehet.-nevettem fel és újra megcsókoltam barátom.-Hiányoztál..-mondtam szomorúságot tettetve.

-Te is nekem.-mondta.

-Akkor jó...már azt hittem valami nőkkel voltál és el is felejtkeztél rólam.-húztam az agyát.

-Hát voltak nők nem mondom...de egyik se olyan mint te.-ezen a mondaton kicsit meglepődtem és egy kicsit elhúzódtam tőle, majd felvontam a szemöldököm.

-Tényleg...hol is voltatok?-kérdezte Antonia helyettem.

-Ha nem mondjátok el Cameron-nak elmondjuk.-mondta Dylan.

-Esküszöm, hogy nem mondom el.-mondtuk Antonia-val egyszerre.

-Rendben.-bólintott és belekezdett.

-Cameron-nak volt...vagy még van egy gonosz oldala...és amikor sikerült "aktiválnia" az új erejét, akkor életre kelt, és átvette a teste fölött az irányítást. Mindenkit megakart ölni, aki fontos Cameron-nak, de mivel mindet nem sikerült elindult Nicole-ért. A lényeg, hogy ott voltunk, hogy megmentsük Nicole-t, ami sikerült. Majd töröltük Cameron emlékeit, arról hogy hol járt, és majdnem mit csinált Nicole-al.-mondta Dylan.

-Hogy mi??-kérdeztem elsőnek a sokkból felkelve. Dotti és Antonia még mindig valahol máshol jártak.

-Mi nem volt érthető?-kérdezte Dylan, mire Jack szúrós pillantásokkal jutalmazta meg.

-Nem hülye vagyok..csak most ez komoly?-kérdeztem.

-Igen, kicsim..komoly.-mondta Jack.

-És Nicole jól van?-kérdezte Dotti.

-Igen..és van egy hibrid barátja.-válaszolt Taylor.

-Egy hibrid barátja...?!-akadtam ki még egyszer.

-Igen...mi olyan meglepő ebben?-kérdezte Dylan.

-Na jó Dylan..most már befejezhetnéd, hogy így beszélsz a barátnőmmel, mit szólnál ha én beszélnék így Antonia-ról?-kérdezte Jack, és itt mindenki az említett lányra nézett, aki elég fura összhatást nyújtott a megdöbbent arcával és a nyitott száján kifolyó nyállal.

-Khmm.. Az én barátnőmről le lehet szállni.-mondta Dylan és rázogatni kezdte a lányt.

-Ezt én is mondhatnám.-mondta barátom..

-Hmm..mi-mi van?-tért végre magához Antonia.

-Folyik a nyálad az van.-morogta gúnyosan barátom, mire megböktem.-Most meg mi van?Megvédelek és az se jó?-mordult rám, mire kicsit megijedtem tőle.

-Fasza..most megijesztetted a saját barátnőd.-mondta Johnson,és ekkor legszívesebben belefojtottam volna Antonia nyálába.

-Ohh tényleg...-csattant fel.-Miért nem foglalkozol magaddal te meg?? Mindig csak más dolgába szólsz bele.- kiabált és kiviharzott.

-Otthon édes otthon...igaz?-kérdeztem szarkasztikusan Dylan-t, majd barátom után indultam.