Csak Te + Èn /C.D. ff./ -BEFEJEZETT-

[KILENC]

A napok teltek a félév pedig már csak egy hétre volt...még mindig bukásra állok. Mint mindig most is itt lesz nemsokára az életem megkeserítője Alexander Ashwin. Igazából nem is tudom miért nem jövünk ki egymással, valahogy 10 percnél tovább nem bírja ki, hogy normálisból ne 'változzon át' egy idióta beképzelt hülye gyerekké.

A suliban persze minden rosszabbá változott, Dan az egész iskolát ellenem fordította és most már én vagyok a suli kurvája akit minden szünetbe meg kell taposni..mert nem kapok eleget...á dehogy nem hogy lelkileg, még fizikailag és tönkre kell tenniük.

Hiányzanak a barátaim....Hiányzik anya, Dotti...a srácok...Cameron.-csak rajtuk jár az eszem, miattuk jöttem el és most hiányoznak, tiszta értelmes vagyok.

Észre se vettem, de időközben eleredtek a könnyeim, na szuper, ti is keljetek életre.

-Nicole?-hallottam meg Alex hangját, mire ijedten az ajtóhoz kaptam a tekintetem...

-Kopogni nem szokás nálatok?-kiabáltam le a fejét.

-Kopogtam..nem is egyszer, de nem válaszoltál, és ezért nyitottam be..sa-és itt elakadt a szókincse, vagy nem is tudom mije, ijedten nézett rám, majd közelebb jött. -Te sírsz?-fürkészte arcom, de időközbe eltakartam azt.

-N-Nehm.-dadogtam.

-Hallom.

-S-Semmi közöd hozzá.-néztem a szemébe, ami aggódást tükrözött. Aggódik értem? Miért?

-Mi a baj?-kérdezte és leült az ágyamra. Valamiért olyan szintű biztonság kapott el attól, hogy ott volt, hogy a könnyeim újra eleredtek. -Még, hogy nem sírsz.-vonta fel a szemöldökét és közelebb ült hozzám én pedig minden gondolkozás nélkül megöleltem.-Mi a baj?

-Mi-Minden.-szipogtam és még jobban elkezdtem sírni.

-Shhh...Nyugodj meg..minden rendben lesz-suttogta a fülembe, mire kirázott a hideg.

-Honnan tu-tudod?

-Minden vihar után kisüt a nap.

-E-ez nem sokat s-segít.-mosolyodtam el halványan.

-Tudom. De figyu...ha elmondod mi a baj akkor talán tudok segíteni.-bízzak meg benne? Egy próbált megér...ennél jobban már nem törhet össze senki. Vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem elmondom, hogy mi a baj.

-Nem tudom hol kezdjem... Ismered Daniel Alvar-t?-kérdésemre, csak bólintott.-Hát ő elhíresztelte azt a suliba, hogy kurva vagyok és azóta fizikailag és lelkileg is bántanak. -mondtam, mire felhúzta a szemöldökét.

-Mit csinálnak?

-Hát mondjuk fellöknek a folyosón, vagy éppen megpróbálnak 'felszedni', meg ilyenek.-mondtam és a könnyeim újra folyni kezdtek...ezek sose fognak békén hagyni engem?

-Ajhh...-morogta.-Gyere ide.-és azzal újra közel húzott magához.-Tudom, hogy eddig nem jöttünk ki jól, de most már bízhatsz bennem...és bármi van én mindig segíteni fogok.

-Ígéred?-néztem rá kiskutya szemekkel, mire elmosolyodott.

-Ígérem. -én csak még szorosabban öleltem ennek hallatán..az illata beleivódott az elmémbe.

~*~

-Tanulnunk is kellene nem?-kérdezte mikor már egy fél órája videó játékoztunk.

Imádom a videó játékokat.

-Ajhh.-terültem el az ágyon.-Nincs kedvem...meg amúgy is, egy hét alatt nem tudok kijavítani 2 tantárgyat..és már erőm sincs hozzá. Inkább beszélgessünk.

-Közelebb kerülni a ketteshez, vagy beszélgetni, nagyon laza vagy.-nevetett ki, mire "mérgesen" néztem rá.-És miről szeretnél beszélgetni?

-Öm..-gondolkoztam el.-Van testvéred?-kérdésemen csak felnevetett.

-Nincs.

-Miért nevettél ezen?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Figyelj...ezt még nem tudja senki, de neked elmondom. Anyám belehalt amikor megszülettem és apám nem bírt rám nézni, mert miattam halt meg, ezért elhagyott és a nagynénémék neveltek fel. Senki nem tudja, hogy nem az igazi szüleim.-mondta lazán, mire rosszul éreztem magam...pont a lényegre kérdeztem.

-Oh..sajnálom.-mondtam szomorúan, de csak nem tudtam befogni a számat.-Hogy, hogy senki nem tudja, hogy nem az igazi szüleid?

-Nem itt születtem és itt senki nem ismerte-ismeri a szüleimet, így ez egyszerű. És amúgy úgy tekintek rájuk, mintha a szüleim lennének...mivel azok is, hisz ők neveltek fel. Csak annyi, hogy nem mondom nekik, hogy anya és apa.

-Értelek...és az apád...soha nem gondoltál arra, hogy megkeresed, vagy valami?-oh hallgass már...De nem még mindig nem tudom befogni.

-Tudtommal már ő sem él...de nem tudom, igazából sosem érdekelt, hogy mi van vele..sose gondoltam arra, hogy megkeresem. De mi van veled? Mesélj valamit.

-Hát öm...van egy nővérem, akivel régen nagyon sok időt töltöttünk de már nem olyan jó a viszonyunk. Hát ennyi...

-Ja és amúgy miért költöztél ide?

-Vártam, hogy mikor kérded meg.-nevettem fel.-Össze vesztem a barátaimmal, meg a barátommal és elegem volt már a sok hazudozásból, meg mindenből, így egy kis nyugira vágytam.

-Áh ez érthető.

-Nézünk filmet?-kérdeztem.

-Nézzünk.

Azt hiszem bízhatok benne és nem árul el...bár vannak még fura dolgok körülötte, de így is kiderítek mindet...bár lehet, hogy nem kellene. Legalább szereztem egy barátod....de vajon meddig lesz ez így?