my favorite teacher ~ jikook | ✔

1.

- Mit szeretnétek csinálni? - kérdezte Jungkook az osztálytól.

Mindenki focira szavazott, ezért az lett, aminek nagyon nem örültem. Nem szerettem focizni, ilyenkor Taehyunggal mindig a sarokban beszélgettünk, vagy elmentünk az öltözőbe. Ez most is így történt. Meglett a két csapat, mi pedig már indultunk is a matracokra beszélgetni. Egész órán éreztem magamon Jungkook pillantását, ami egy idő után már zavarba ejtő volt, és kezdtem kellemetlenül érezni magam. Nem sok diák van ebben az iskolában, akit bántanak otthon, ha meg van is valaki, nem olyan szinten bántják, mint engem, ez gondolom neki is feltűnt.

Itt jön a kérdés, amit hetente megkapok. "Miért nem jelented fel apádat testi erőszak miatt?" Nos, azért mert ő az apám, bármit is tesz velem, bármiket mondd nekem, bármennyire is utálom. Nemsokára úgyis tizennyolc leszek, kijárom az iskolát, addig már simán kibírom. Plusz nem akarom, hogy apa pénzbírságot kapjon, mivel így is szinte éjjel nappal dolgozik azért, hogy eltartson. Szóval kibírom még ezt a kevesebb, mint egy évet, utána pedig elköltözöm. Ez a tervem, már ha életben maradok addig.

Jungkook felénk kezdett sétálni, én pedig próbáltam Taehyung mögé bújni, hogy eltakarjam magam, de ez nem éppen jött össze.

- Ti miért nem fociztok? - kérdezte meg, amikor oda ért hozzánk.

- Nem szoktunk sosem. Nem tudunk focizni, ezért sose választanak be minket a csapatokba, mi pedig általában mindig itt ülünk és beszélgetünk. Ugye nincs ezzel semmi baj? - kérdezte Taehyung.

- Nem, igazából nincs ezzel semmi baj, csak nem értettem, miért ültetek külön. Egyébként hogy hívnak titeket? - szegezte nekem a kérdést.

- Én Kim Taehyung vagyok, ő pedig Park Jimin - válaszolta helyettem a barna hajú.

- Jimin beszélhetnék veled négyszemközt? - nézett barátomra, aki bólintott, mert értette a célzást, majd ott hagyott az új tanárral kettesben.

- Figyelj, nem is tudom mit kellene mondanom, mert nem ismerjük egymást, alig húsz perce találkoztunk először, mégis azt szeretném neked mondani, hogyha bármi van, vagy tudok neked segíteni valamiben, akkor nyugodtan szólhatsz, én szívesen segítek neked - pillantott le a nyakamra eléggé feltűnően, hogy rájöjjek mire is céloz éppen.

- Rendben, köszönöm szépen - köszörültem meg a torkom - De azt hiszem nem szívesen beszélnék egy idegennek ilyen személyes dolgokról, főleg, hogy maga az új testnevelés tanárom - hajtottam le a fejem, majd az ujjaimat kezdtem tördelni. Jól esett azért, hogy törődik velem úgy, hogy nem is ismer.

- Persze, megértem, csak felajánlottam - tette kezét a vállamra, amitől egy kissé megremegtem.

- Bocsánat - kapta el gyorsan a kezét, majd sietően távozott tőlem.

Nem szeretem, ha hozzám érnek főleg nem, ha gyengéden teszik. Erről mindig apa jut eszembe, ezért reflexszerűen próbálok menekülni, és kezdek el remegni. Mélyen vettem a levegőket, próbáltam megnyugtatni magam, de nagyon nehezen ment. Végül Taehyung jött oda hozzám és segített nekem.

**

- Szia apa, megjöttem - köszöntem be a szobájába, amikor haza értem.

- Szia Jimin - mosolygott, majd egy szoros ölelésbe vont - Mi volt ma az iskolában? - mosolyodott el.

- Kaptam egy négyest irodalomból. És holnap írunk pár dogát, de azokra majd ma tanulok. Veled minden rendben volt a munkahelyen? - rágcsáltam a szám, és imádkoztam azon, hogy jó napja legyen.

- Csak a szokásos. Mindenki bunkó, lenéző és szerencsétlen volt. Nem is tudom minek járok dolgozni. - röhögött fel.

- Új tesitanárunk van. A régit kirúgták a suliból. - indultam meg a szobám felé, de utánam nyúlt és a falnak nyomott.

- Lány? - hajolt közel hozzám, amire egy fejrázással válaszoltam.

- Szerencse. Mert ugye te az enyém vagy? - szorította meg kissé a csuklóm, mire hevesen bólogatni kezdtem.

- Akkor jó - mosolyodott el, majd eltűnt a folyosón.

Lecsúsztam a földre és zokogni kezdtem. Vajon meddig fogom ezt bírni? Olyan undorító, hogy úgy kezel engem, mintha egy tárgy lennék. Pár perc múlva erőt vettem magamon és a szobámba mentem. Bezártam az ajtót, majd úgy próbáltam meg tanulni, de egyszerűen nem tudtam koncentrálni az anyagra. Gondolatok százai kavarogtak a fejemben, így feladtam a tanulást, inkább az ablakon bámultam kifelé, ugyanis öt után sehova sem mehettem, hacsak nem valamilyen iskolai rendezvény volt. Mivel a főút mellett lakunk, így este nagyon szépen ki van világítva a város, azt szoktam tanulmányozni.

- Mit kérsz vacsorára? - hallottam meg apa hangját, amitől kissé megugrottam.

- Te mit eszel? - pillantottam rá. Sörös üveg volt a kezében, szemei vörösek voltak, szóval ma sem lesz nyugodt estém.

- Készíthetnél nekem valami finomat - sétált oda hozzám, én pedig bólintottam egyet.

- Rán...rántotta jó lesz? - kerültem ki őt, ezzel kaptam egy mérges pillantást.

- Jó lesz édesem - mosolyodott el, amitől ismét sírhatnékom támadt.

- Akkor mindjárt kész - siettem a konyhába és elkezdtem a készítését.

Hallottam, hogy nyikorog utánam az ajtó, de próbáltam nem törődni vele. Egy határozott mozdulattal a konyhapultra döntött a hajamnál fogva és kényszerítette, hogy ránézzek.

- Azt hiszem, valamit nem értettél meg - köpte a szavakat és egyre jobban szorította a hajam - Akkor érintelek meg és úgy, ahogy akarom. Kurvára nincs olyan, hogy kikerülsz, mert egy kis szardarab vagy, megértetted? - ütötte a fejem a pultnak.

Amikor nem válaszoltam megismételte ezt, de sokkal erősebben. Vagy tízszer bocsánatot kértem, ezért végre elengedett. Próbáltam erősnek mutatni magam, de ez lehetetlennek tűnt abban a pillanatban.

- Siess a vacsorával, éhes vagyok - ült le az asztalhoz és komor arccal bámult engem, ahogy elkészítem a vacsorát, remegő kezekkel, sebes fejjel, könnyekkel küszködve.