Úgy gondolom, hogy szinte minden ember életében elérkezik az a pillanat, amikor minden ellene van, mindent fel szeretne adni, mindenkit utál és magányosnak érzi magát. Amikor bántalmazni próbálja magát, egy falat sem megy le a torkán és egyszerűen undorodik saját magától. Nos, nálam pontosan most jött el ez az időszak. Mindkét csuklóm hegesre volt firkálva és valahogy jó látványt nyújtott számomra. Megőrültem volna? Én, aki még a vér szagától is elhánytam magam, most vágytam rá. Vágytam, hogy hófehér csuklóim ne legyenek többé csupaszok. Mióta volt a tárgyalás nem mozdultam ki otthonról, sőt a szobámból sem, csak ha nagyon muszáj volt. Egyszerűen az ágyból sem volt erőm felkelni. Nem akartam emberek közé menni, hiszen nagy valószínűséggel az egész iskola tud arról, hogy apa börtönbe került. Egyszerűen nem volt kedvem azt hallgatni, hogy sajnálnak, kinevetnek, vagy éppen undorodva tekintenek rám, a szörnyeteg fia néven. Jobbnak láttam, ha pár napot otthon vagyok. Hivatalos gyámomnak megkaptam a keresztanyám és az élettársát, akiket utoljára anya temetésén láttam és igazából velük sosem volt jó a kapcsolatom. Azt szerették volna, hogy költözzek hozzájuk Busanba, de nekem eszem ágába sem volt elhagyni Szöult. Itt nőttem fel, ide köt az összes jó és rossz emlék, szóval semmi pénzért nem költöznék el ebből a városból. Végül ideköltöztek hozzám, amíg be nem töltöm a tizennyolcat. Mivel Taeil orvos, így könnyen hozzájuthatok orvosi igazoláshoz, amit ki is használtam az elmúlt napokban. Végül úgy beszéltem meg velük, hogy másfél hét múlva már megyek iskolába, hiszen ennyit senki sem szeret pótolni és eléggé lehetetlennek tűnik.
- Majd jövök - intettem, azzal elindultam egymagam az iskola felé.
Régen találkoztam már Jungkookkal és Taehyunggal, de a többi osztálytársammal még régebben. Nem tudom, hogy mire kellene készülnöm, de remélem a legjobbakat. Reménykedek benne, hogy valamennyi emberiség szorult beléjük. A csuklóimat fekete csuklóvédőkkel takartam el, hogy senkinek ne tűnjenek fel újonnan szerzett vágásaim.
[...]
Lehajtott fejjel sétáltam be a terembe, ugyanis első óra matek volt. Ahogy beléptem az osztályba, minden szem rám szegeződött, a levegő pedig szinte megfagyott az egész teremben. Senki nem szólt egy szót sem. Hátulról belém ütközött valaki, mivel rögtön az ajtóban torpantam meg, az osztályomat látva. Hátrafordultam és Taehyungot pillantottam meg, aki zavartan bámult engem, majd egy apró mosoly jelent meg az arcán.
- Jimiiiin - nyújtotta el a nevem, majd át akart ölelni, de én kibújtam ölelése alól.
- Szia, Taehyung - fordultam háttal neki, majd a helyemre mentem és előpakoltam a felszerelésem.
- Tényleg lecsukták apád, mert megerőszakolt? - sétált oda az asztalomhoz Minhyuk.
- Hogy mi? - pillantottam fel rá.
- Jól hallottad. Mindenki tudja, hogy az apád megerőszakolt.
- Megerőszakolt? - ráncoltam össze a szemöldökeim. - Nem erőszakolt meg - ráztam meg a fejem.
- Persze - nevetett fel, majd a helyére ment.
Taehyung leült mellém, de én a lehető legmesszebb húzódtam tőle és úgy nyomkodtam a telefonom. Igazából csak a képernyőt lapozgattam, mivel mindent letöröltem a telefonomról, így az alapalkalmazásokon kívül semmi sem volt rajta.
- Jó reggelt! - jött be a tanárnő, majd azonnal engem kezdett méregetni. - Hát maga még él? Azt hittem ebben az évben már nem is jön be többet. - nevetett fel.
- Mint látja, itt vagyok - válaszoltam.
- Sajnos - mondta valaki az első sorból, mire kapott egy csúnya pillantást a tanártól, de már nyitotta is a matekkönyvet.
YOU ARE READING
my favorite teacher ~ jikook | ✔
Fanfiction" - Könyörgöm, ne bántson - guggoltam le a földre, kezeimmel pedig eltakartam a fejemet. Könnyeim egyre jobban folytak, levegőt is alig kaptam már. - Bántani? Miről beszélsz? - kérdezte Jungkook, de amikor hozzám akart érni hangosan fel zokogtam, ez...