my favorite teacher ~ jikook | ✔

66.

Életem egyik legkínosabb órája érkezett el, ugyanis egy autóban utaztam Jungkookkal, az anyjával, apjával és Taehyunggal. Szinte érezni lehetett a feszültséget a levegőben főleg, hogy Jungkook idegesen dobolt a lábaival. Szinte egyszer sem nézett rám, mióta meglátta a szüleit, ami nagyon rosszul esett. Olyan volt, mintha undorodna az egész helyzettől. Undorodna tőlem. Éreztem, hogy szemeim fájnak, a hangokat is tompábban hallottam, hiszen több mint másfél napja aludtam utoljára. Miután oda értünk Jungkook házához, azonnal kiszállt a kocsiból, majd szó nélkül becsapta maga után az ajtót.

- Sajnálom - hajtottam le a fejem, mire Jungkook anyja egy mosoly kíséretében felém fordult.

- Semmi baj Jimin. Valahogy ilyen reakcióra számítottam tőle. Menj utána, majd mi hazavisszük a barátodat. - mosolygott kedvesen.

- Oké? - pillantottam a mellettem ülőre, mire egy aprót bólintott. - Vissza fogom fizetni a pénzt. Ígérem. Csak előbb keresnem kell magamnak egy munkát. - motyogtam, mire Jungkook apja is hátrafordult hozzám.

- Nem kell. Vegyük úgy, hogy ez egy ajándék volt tőlünk. - pillantott rám.

- Rendben, akkor további szép napot - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Örülünk, hogy megismerhettünk - mondta a férfi.

- Én is - erőltettem magamra egy mosolyt, majd kiszálltam a kocsiból és Jungkook után siettem.

- Komolyan Jimin? - kiabált rám Jungkook, ahogy beléptem a bejárati ajtón. - A szüleim? - ütött bele a falba idegesen, mire összerezzentem. - Miért pont ők? Ez valami vicc? - akadt ki még jobban.

- Én csak segíteni akartam. Nem volt annyi pénzem, hogy egyedül kifizessem az óvadékot. - suttogtam.

- Inkább rohadtam volna börtönben, minthogy azok hozzanak ki onnan - pillantott rám, mire nyeltem egy hatalmasat.

- Ilyet ne mondj kérlek - motyogtam halkan.

- Egyszerűen nem tudom ezt megköszönni neked Jimin. Tudom, hogy csak jót akartál nekem, de gondolom te is tudod hogyan viszonyulok hozzájuk. Kurvára utálom őket. - túrt idegesen a hajába.

- Meg kellene becsülnöd amid van. Meg kellene becsülnöd, hogy vannak szüleid, nem úgy mint nekem. - harapdáltam szám szélét.

- Két évig nekem sem voltak. Nagy ívből szartak rám, még egy nyamvadt üzenetet sem kaptam tőlük. Ezek után ugorjak a nyakukba vagy mi?

- Még is kifizették neked az óvadékot. Fontos vagy nekik fogd már fel! - emeltem fel én is hangom.

Utáltam kiabálni, de egyszerűen muszáj volt kiadnom magamból a bennem összegyülemlő feszültséget, amihez most Jungkook is hozzájárult.

- Mert te aztán nagyon tudod, hogy fontos vagyok nekik. Jimin nem ismered őket. Tudod a látszat néha csal. Azért mert egyszer találkoztál velük, még nem jelenti azt, hogy ismered őket és, hogy tudod milyenek valójában. - nézett rám fekete íriszeivel, amik most a szokásosnál is sötétebbek voltak.

- Gyerekes vagy. Úgy viselkedsz, mint egy hét éves. - hajtottam le a fejem.

- Inkább elmegyek fürödni vagy bánom is én, ehhez kurvára nincsen kedvem. Utálok veled veszekedni főleg félholtan. Te meg menj aludni, mert eléggé szarul nézel ki. - mondta, de látva reakcióm megbánta az előbb mondottakat.

- Kösz Jungkook. Amúgy nem miattad voltam fent egész éjszaka, nem. Törődj megint csak magaddal, ahogy általában szoktad! - fordítottam hátat neki, majd a vendégszobába mentem, magam után hangosan becsapva az ajtót.

Könnyeim újra utat törtek maguknak, de ezek nem Jungkook szavai miatt voltak, vagyis nem csak miattuk. Valószínűleg a kialvatlanság kezdett eluralkodni egyre jobban rajtam, így minden egyes történésen, ami nem úgy történt, ahogy azt akartam, képes lettem volna elbőgni magam. A Jungkookal való veszekedés is eléggé kimerített, plusz még a kedvem is elment az élettől. Tudom, hogy valószínűleg ő sem aludhatott sokat, azért mondott ilyeneket, de akkor is rosszul estek. Az ágyra dőltem, fejemet pedig a pandába temettem, ami még mindig a vendégszoba ágyának közepén helyezkedett el.

- Aludni szeretnék - suttogtam erőtlenül az arcom alatt heverő plüssnek. - És magamhoz szeretném ölelni Jungkookot, mert hiányzik. Hiányzik az illata, a hangja, az ölelése, a csókja. Mindene hiányzik. - motyogtam.

[...]

- Mehetsz fürödni - nyitotta ki résnyire az ajtót Jungkook, mire szó nélkül indultam el a fürdő felé, de ő megragadta a karom, ezzel megállítva engem. - Sajnálom Jimin. Nem gondoltam át, hogy mit mondtam rád. Nagyon ki vagyok merülve és a kedvem is szar. Te még így is gyö... - kezdte el, de én félbeszakítottam.

- Mindegy. Megyek letusolok utána meg alszok, mert egy hulla vagyok jelenleg, méghozzá egy ronda hulla. - húztam ki karom kezei körül.

Hallottam, hogy valamit még mondd, de nem törődtem vele. Jobb lesz mindkettőnknek, ha ma már többet nem beszélünk egymással. Hiába volt még csak hat óra, én úgy éreztem, hogy hajnali négy van. Szemeim előtt lebegett a kényelmes ágy, ezért észre sem vettem, hogy a víz égetni kezdi a bőröm. Csak akkor esett le, amikor már vörösödni kezdett az egész testem. Káromkodások sora hagyta el a számat, majd miután fogat mostam visszamentem a vendégszobába. Amint betakaróztam, szemeim szinte azonnal csukódtak le, én pedig egy elégedett hümmögés kíséretében hagytam, hogy elnyomjon az álom, amire már olyan rég óta várok.

- Jimin? - hallottam meg a nevem, de nem volt erőm kinyitni a szemeimet, hiszen alig egy perce hunytam be azokat. - Itt aludhatok veled? - hallottam a következő kérdést Jungkooktól.

Erőt vettem magamon és felkapcsoltam a fejem mellett lévő kislámpát. Ott állt az ágyam előtt, vörös szemekkel és a párnáját szorongatva. Ha nem aludtam volna félig, akkor talán még meg is sajnáltam volna őt, viszont így elmotyogtam egy igent, majd csukott szemmel arrébb gurultam az ágyon, helyet adva neki. Nem tudtam, hogy ez csak egy álom vagy tényleg megtörténik?

- Reggel majd beszéljünk, jó? - kérdezte tőlem, de választ már nem kapott rá, ugyanis elnyomott az álom.