my favorite teacher ~ jikook | ✔

6.

- A..apa - dadogtam, majd szó szerint lefagytam, ahogy megpillantottam őt.

- Még is mit képzelsz magadról? - lökött neki a falnak. - Nem hívsz fel, hogy ez történt veled? Meg akarsz halni? - kiabálta.

Ijedten körbenéztem remélve, hogy senki sem hallja, a közöttünk történő veszekedést. Feje vörös volt, nyakán látszottak az erek, ádámcsutkája liftezett és tudtam, hogy legszívesebben felpofozott volna most azonnal.

- Sa..sajnálom, én azt hittem, hogy dolgozol - húztam össze magam.

- Istenem, egy kurva tyúk is okosabb, mint te - ütött bele a mellettem lévő falba. - Azonnal hazamegyünk. - ragadta meg a kezem és maga után kezdett rángatni.

Ahogy kifordultunk a folyosóról megpillantottam Jungkookot, aki miután észrevett zavarodottan nézett hol rám, hol az apámra. Lehajtottam a fejem és hagytam, hogy apa maga után rángasson. Amikor elmentünk mellette rá pillantottam, de semmilyen érzelem nem látszódott az arcán. Azt hittem, hogy legalább megkérdezi, hogy ő ki, és mégis hova visz, de nem tette, ami rosszul esett. Azt hittem, hogy törődik velem, de ezek szerint azokat csak szánalomból tette.

Belökött a kocsiba, majd idegesen rám csapta az ajtót, én pedig kezdtem pánikba esni. Miután beült mellém, nagyot fújtatva rám pillantott és se szó, se beszéd nélkül behúzott egyet. Éreztem, hogy felszakadt, a még reggel szerzett sebem, de nem tudtam mit csinálni vele.

- Veled mindig csak a baj van, egyszerűen jó lenne, ha végre megdöglenél - köpte a szavakat, a kormányt szorítva. - Legalább az iskolában jól kellene viselkednek, de nem, mert te vagy Park Jimin és verekedned kell igaz? - kezdett el kiabálni. - Bárcsak agyonvertek volna - morogta, majd beindította a kocsit.

Fejemet a jéghideg ablaknak döntöttem és hagytam, hogy könnyeim utat nyerjenek. Nem érdekelt, hogy összevérzek mindent, ahogy az sem, ha most rögtön elvéreznék. Annyira fájtak apa szavai, ahelyett, hogy aggódott volna értem, még le is szidott, amiért megvertek. Még egy darab ami kiszakadt a szívemből. De vajon mennyi van még? Hány ilyet tudok még elviselni?

Ahogy megálltunk a ház előtt, apa kiszállt a kocsiból, én pedig némán követtem őt a házba. Jéghideg volt bent, nem ment a fűtés, és lehetett érezni a sörszagot. Az ablakokhoz mentem, hogy kinyissam azokat, a ház összes szobájában. Nem érdekelt, hogy kint tíz fok lehet, inkább megfagyok, minthogy sörszagot érezzek. De ha most nem dolgozik, akkor az azt jelenti, hogy éjszakás, ezért végre nyugodt éjszakám lesz.

- Kivel verekedtél? - állt meg előttem karba tett kezekkel.

- Én nem bántottam senkit - pillantottam rá, de látszott, hogy nem hisz nekem.

- Miért hazudsz?

- Nem hazudok apa. Kit bántanék? - kezdtem tördelni az ujjaim, ugyanis mindig ezt csinálom, ha ideges vagyok.

- Engem minden nap bántasz.

- Mi? - néztem rá kérdőn.

- Szükségem lenne rád Jimin, de te nem elégíted ki a vágyaimat, ezzel kurvára bántasz engem - mondta, nem kiabált, nem csapkodott, hangjában inkább szomorúságot lehetett hallani.

Lefagyva álltam és nem tudtam, hogy mit kellene mondanom. Bántom őt? Ez valami vicc? Most tesztel engem, vagy mi? Ő bánt engem mindig, nem csak szavakkal, hanem tettekkel is. Erre most ő mondja, hogy én bántom őt, merthogy nem csinálom azt amit mondd? Felhorkantottam, bár nem akartam, hiszen egy pillanat alatt változott meg a légkör a szobában.

- Most kinevettél? - feszültek meg az izmai, én pedig hátrálni kezdtem tőle, de amikor a falnak ütköztem, levegőt is elfelejtettem venni. - Komolyan ki mertél nevetni? - jött oda hozzám, majd két kezével a fejem mellett támaszkodott a falnak.

- Nem.. nem nevettelek k..ki - dadogtam összeszorított fogakkal.

- Bazd már meg Jimin! Mi a faszért hazudsz mindig? - tőrt ki belőle minden, egy hatalmas kiabálással együtt, majd a falba csapott.

Kár volt az előbb elkiabálnom magam, a hangulatával kapcsolatban. Hosszú percekig csak bámult, szemei szikrákat szórtak, én pedig némán tűrtem a pillantásait, és próbáltam közben másra gondolni. Jungkook jutott eszembe, aki értetlenül nézett hol rám, hol apára, majd némán tűrte, hogy elrángasson onnan. Utána az jutott eszembe, hogy Jungkook derekát markolom, miközben fertőtleníteni a számat.

- Csókolj meg Jimin! - zökkentett ki gondolkozásomból apa.

- M..mi? - kérdeztem vissza, suttogva.

- Mondom csókolj meg! - ismételte meg az előző mondatát.

Hol szemeibe néztem, hol a száját bámultam, és igyekeztem, hogy ne sírjam el magam. Nagyon kevésszer kérte eddig, hogy csókoljam meg, vagy akkor, amikor már eléggé részeg, vagy amikor anyáról van szó, vagy amikor érzi, hogy valamit titkolok előle.

Behunytam szemeimet, majd egy gyors puszit nyomtam a szájára, de még mielőtt elhajolhattam volna megragadta a tarkóm, ezzel valóra váltva a csókját, amit annyira akart. Mellkasánál fogva próbáltam eltolni magam tőle, de esélytelen volt. Egyre szenvedélyesebben kezdett csókolni, könnyeim pedig utat törtek maguknak. Kezei a derekamra vándoroltak, amitől elkapott az undor, és éreztem, hogy bármelyik pillanatban elhányhatom magam.

[...]

- Majd holnap találkozunk kincsem - adott egy puszit az arcomra, majd kisétált a házból.

Azonnal a fürdőbe rohantam, és kimostam a számat, a létező összes szájfertőtlenítővel. Miközben könnyeim folyamatosan folytak, bámultam magam a tükörben. Megigazítottam a pólómat, beletúrtam a hajamba, és sebtapaszt tettem a számra.

- Nézd meg mi lett belőled - suttogtam a tükörképemhez nyúlva.

Ekkor csörrent meg a telefonom, amitől egy hatalmasat ugrottam, kezemet pedig beütöttem a csapba, ezért egy hatalmasat sikítottam. A nappaliba a telefonomért rohantam, amin Jungkook neve villogott. Pár pillanatig még bámultam, majd felvettem a telefont.

- Szia Jimin - szólt bele a telefonba.

- Jó napot tanár úr - motyogtam a telefonba. Kicsit meglepődtem, hogy hívott, igazából fogalmam sem volt, hogy miért hívott.

- Csak szeretném kérdezni, hogy jobban vagy már?

- Igen - hazudtam neki, mert most rosszabbul voltam, mint amikor megvertek a suliban.

- Ennek örülök. Aki ma veled volt, ő az édesapád volt? - kérdezte, mire némán elnevettem magam. Igen az "édes"apám.

- Igen, apa volt - válaszoltam tömören. Így telefonon teljesen más volt, mint élőben, meg gondolom ott van mellette a barátnője, szóval nem hiszem, hogy bármi olyat is mondhatnék, nem mintha amúgy mondanék.

- Sajnálom, hogy nem szóltam, hogy felhívom, de kötelességem szólni ilyenkor egy családtagnak. - hangja lágy volt, amitől egy pillanatra megnyugodtam.

- Nem érdekes. Itthon legalább kipihenhettem magam. - hazudtam tovább, hiszen nem mondhatom neki el, hogy az előbb csókolóztam apámmal, és meg is fogdosott plusz ütött is.

- Meddig maradsz otthon?

- Holnap már megyek, nem szeretnék sokat hiányozni - rágcsáltam a szám szélét - Meg apámmal lenni... - tettem hozzá magamban, amit szerencsére ő nem hallott meg.

- Majd akkor holnap találkozunk Jimin. Jobbulást és pihend ki magad. - mondta kedvesen, majd válaszomat megvárva letette a telefont.