50.

5.4K 580 190
                                    

- Szia anya - léptem oda a sírjához, majd lesöpörtem róla a havat. - Elhoztam ide Jungkookot, ahogy ígértem neked. - pillantottam az említettre, aki a kis pad mellett állt.

- Csókolom - guggolt le mellém, de látszott rajta, hogy nem tudja mit is kellene csinálnia.

- Apát nem látogattam a börtönbe kerülése óta, de egyszer szeretném majd látni őt, csak nem tudom mikor. Szerintem még nem állok kész arra, hogy újra szemtől szembe legyünk egymással. - motyogtam.

- Megértem. Nem tudom, hogy meg érdemelné-e, hogy újra lásson téged. - pillantott rám, mire elmosolyodtam.

- Ott bent biztos kiélheti a perverz vágyait - mondtam, teljesen komolyan gondolva.

- Én is így gondolom - biccentett egyet Jungkook.

- Amúgy hoztam anya egy apróságot - nyúltam be a zsebembe és elővettem a kis angyalka díszt, amit minden karácsonykor együtt tettünk fel a bejárati ajtónk felé. - Mindig azt mondtad, hogy ez véd meg minket, szóval neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem. - tettem le a sír közepére.

Jungkook közelebb húzott magához és átölelte a derekam. Némán ültünk percekig, én pedig anya nevét tanulmányoztam a sírkövön. Vajon egyszer én is ide kerülök majd? Az én nevem is oda lesz írva anya és apa neve alá? Vajon egyáltalán el leszek temetve? Egy fejrázással kiűztem fejemből ezeket a rossz gondolatokat, hiszen ilyenekre nem szabadna gondolnom.

- Megyünk? - pillantottam a mellettem lévőre, mire egy aprót bólintott.

- Örülök, hogy megismerhettem - mondta a sír felé nézve, majd belém karolt és elindultunk a kocsija felé.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem - pillantottam rá, mire legyintett egyet.

- Nem kell megköszönnöd. Szerintem ez természetes. - puszilta meg a homlokom.

- Akkor most megyünk hozzád fát díszíteni?

- Ja tényleg. Holnap már karácsony. Előtte menjünk el díszeket vásárolni. Nem akarom ugyanazokat a fára tenni, amiket Hyerinnel használtam. - nevetett fel, majd beült a kocsiba.

[...]

- Piros, kék, zöld vagy arany? - tartott két kezében vagy négy fajta színű díszkészletet.

Attól féltem, hogy leejti azokat, ezért jobbnak láttam, ha kettőt a saját kezembe fogok tartani. Valamiért a kék színek tetszettek meg, de az aranyt valahogy jobban el tudtam volna képzelni a karácsonyfán.

- Neked melyik tetszik? - kérdeztem.

- Nekem mindegy, csak ne piros. Arany? - pillantott rám, mire hatalmas mosoly jelent meg az arcomon.

- Én is az aranyra gondoltam! Meg kell még egy égősor! És egy csillag a fa tetejére! - zsongtam be teljesen, majd Jungkookot rángatva magam után, át az egész bolton.

- Soha többet nem jövök veled vásárolni - jegyezte meg Jungkook, amikor a sütiket néztünk.

- Most miért? - biggyesztettem le az ajkaimat.

- Rosszabb vagy, mint egy nő. Már több mint két órája itt vagyunk és csak a díszeket vettük meg.

- Bocsánat, hogy tökéletesre akarom az első normális karácsonyom - hajtottam le a fejem, mire átszelte a közöttünk lévő távolságot és két keze közé fogta az arcom.

my favorite teacher ~ jikook | ✔Where stories live. Discover now