my favorite teacher ~ jikook | ✔

58.

- Jeon Jeong-Guk és Park Jimin, kérem fáradjanak az irodámba. Most azonnal! - szólalt meg a hangosbemondó töri óra közepén.

Mindenki rám pillantott, mire lesütöttem a szemeim. Tudtam jól, hogy miért hívat minket az igazgató, de titokban nagyon reménykedtem, hogy nem tud semmit kettőnkről. A tanár karba tett kézzel figyelte minden mozdulatom, majd egy utolsó pillantást vetettem Taehyungra és kisiettem a teremből.

Jimin: Hol vagy?

- Mögötted - hallottam meg Jungkook rekedtes hangját, amitől megugrottam.

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni. Minden rendben lesz, majd én beszélek. - erőltetett magára egy mosolyt, mire bólintottam egy aprót.

- Szeretlek - suttogtam, mire nagyokat pislogva fordult velem szembe.

- Most miért mondod ezt? Minden rendben lesz Jimin. - simított végig arcomon.

- Rendben - bólintottam, majd némán követtem őt.

Remegő lábbakkal ültem le, Choi igazgatóval szemben lévő egyik székre, tanárom pedig a másikra. Pár másodpercig síri csend volt az irodában, csak az óra kattogását lehetett hallani, ami egy idő után már az agyamra ment.

- Maguk ezt komolyan gondolták? - köszörülte meg torkát. - Azt hitték, hogy nem jövök rá arra, hogy maguk mit csinálnak? Azt hiszik, hogy vak vagyok? - csapott az asztalra, mire megrezzentem.

- Nem - válaszolta Jungkook.

- Ha titkos viszonyt folytatnak egymással, akkor legalább jól csinálnák. Eszükbe sem jutott, hogy van kamera abban az átkozott takarítószertárban? - kiabálta.

- Sajnáljuk - hajtotta le fejét Jungkook.

- Oh, de még mennyire, hogy sajnálják. Mióta folyik ez... ez a románc? - nézett fintorodva tanáromra, majd rám.

- November eleje óta - szólaltam meg.

- Csak? Azt hittem már szeptember óta. Maguk aztán nem semmik. - nevetett fel, hangjában még mindig érezhető volt az undor.

- Egyébként még sem lehettek olyan ügyesek, hiszen egy diáknak feltűnt a maguk bájcseveje, na meg a maga ex barátnőjének is. - mutatott a mellettem ülőre, mire éreztem, hogy teste megfeszül.

- Minhyuk? - csúszott ki a számon a név, mire elégedett mosoly jelent meg az arcán.

- Egy idő múlva Minhyuk nélkül is kitudódott volna, ő csupán rásegített erre. Köszönet neki. Nem kap érte semmi dicséretet, nyugodjanak meg. - tette karba kezeit.

Óvatosan Jungkookra pillantottam, ami szája szélét rágcsálta és az asztalt szuggerálta. Látszott rajta, hogy ideges volt, próbálta türtőztetni magát.

- Maguk szerint mit kellene tennem? Hagynom kellene, hogy folytassák ezt? - mutatott közénk. - Ezt nem tehetem. Az iskolám hírnevéről van szó. Már látom magam előtt a napilapok címlapján szereplő főszöveget. " University Of Ulsan, ahol a tanár kavarhat a diákjával. " Vagy, tudok ennél jobbat is. " Buzik az University Of Ulsanban." Maguknak melyik tetszik jobban? - könyökölt az asztalra, mire éreztem, hogy könnyeim mardossák a torkom.

- Egyik sem - sóhajtott fel a mellettem ülő.

- Két lehetőség van. Egy, Jimin ki lesz rugva innen, de Jungkook marad vagy Jungkook lesz kirúgva és Jimin marad. Ezt döntsék el maguk között, nem szólok bele. Azt hiszem megyek, főzök egy kávét. Mire visszajövök, szeretném hallani a döntésüket. - kelt fel az asztaltól, majd hangos léptekkel hagyott magunkra az igazgatói irodában.

- Te maradsz - mondtuk egyszerre, amint ketten maradtunk.

- Nem! Neked kell maradnod Jimin. Ha nem végzed el az iskolát, akkor nem lehet belőled semmi.

- De neked ez a munkád. Itt keresel pénzt. Nem hagyhatom, hogy elveszítsd az állásod. - néztem rá könnyes szemekkel.

- Nem érdekel. Te fontosabb vagy, mint az állasom. - szorította meg kezemet, mire könnyeim utat törtek maguknak.

- Kérlek. Maradj te. Majd találok valamilyen munkát. - suttogtam.

- Jimin - pillantott rám, de ekkor hallottam meg Choi igazgató lépteit, ezért letöröltem könnyeimet és magabiztosan húztam ki magam.

- Döntöttek? - ült vissza helyére.

- Igen, Jungkook marad. - jelentettem ki, mire szemöldökei összeszaladtak.

- Igazán?

- Jól hallotta. Egy diák nem sok veszteség, de egy ilyen jó tanár, annál inkább. - álltam fel.

- Rendben. Ez a maguk döntése volt. Beszélek majd a nevelőszüleivel, az üggyel kapcsolatban. Iratokat is el kell intézni. - szürcsölt bele a kávéjába.

- Köszönöm - suttogtam, majd jobbnak láttam, ha eltűnök onnan, mert valamiért nem tudtam abbahagyni a sírást.

Remegő kézzel indultam vissza az osztályomba, egy dolgot tudtam csak, hogy szét akarom verni Minhyuk fejét, amiért beköpött minket. Nem érdekelt, hogy milyen óra van, az sem, hogy mi lesz ennek a következménye. Úgy is kirúgtak nem? Akkor meg?

Szinte kicsaptam az ajtót, éreztem, hogy megfagy a levegő a teremben, majd határozott mozdulattal Minhyukhoz léptem, összeszorítottam öklömet és arccsonton ütöttem őt, olyan erősséggel, amiről még én magam sem tudtam, hogy képes vagyok kifejteni.

- Rohadj meg - motyogtam, majd asztalomhoz léptem és bedobáltam mindent a táskámba.

- Jimin, te mit csinálsz? - riadt meg a tanárnő.

- Jungkook házába megyek - jelentettem ki, majd Taehyungra pillantottam. - Suli után gyere Jungkookhoz - suttogtam barátomnak, aki tátott szájjal bámulta a történteket.

- J..jó - dadogott.

- Ezt még visszakapod - morogta Minhyuk, mire vállat vontam.

- Hajrá - fogtam kezembe a tornazsákomat, majd becsaptam magam után az ajtót és kisiettem az épületből.

A legközelebb lévő padra rogytam és kezeimet arcomba temettem. Jézusom, mit tettem? Megütöttem Minhyukot? Mikor is lettem ilyen bátor? Egyáltalán nem ismertem magamra és most basztam el egy pillanat alatt a jövőmet. Megérte ez az egész? Komolyan képes voltam feladni mindent Jungkook miatt? Magam elé bámulva ültem a padon és gondoltam át, az elmúlt egy óra eseményeit. Ha anya látta volna ezt, biztos nem lenne büszke rám. Ő nem ilyennek nevelt engem, én nem ilyen vagyok. Azt hiszem ez az ütés már rég óta bennem volt, csak most tőrt ki belőlem. Minhyuk annyira megérdemelte ezt az ütést. Remélem az élettől még száz ilyet fog kapni. Hyerin pedig egy gyáva alak, aki képes volt feladni az exét csak azért, mert féltékeny volt. Ez az élet. Ha ezt előbb tudom, akkor a szemébe mondom, hogy mennyire gyáva. Észre sem vettem, hogy újra könnyezni kezdtem, de meg sem próbáltam elrejteni azokat. Felidegesítettem magam azon, hogy egyfolytában sírok. Nem vagyok én lány, hogy ilyen puhány legyek. Fejtem egy mély lélegzetet, majd haza indultam keresztanyámékhoz, hogy beszéljek velük.