my favorite teacher ~ jikook | ✔

35.

Hangtalanul osontam be a szobámba, hiszen apa már hazaért. Reménykedtem benne, hogy nem vette észre, hogy nem itthon aludtam, de ahogy benyitottam a szobámba és megpillantottam őt az ágyamon ülni, levegőt is elfelejtettem venni.

- Hol voltál? - kérdezte komoran.

- É..én - dadogtam, de egyetlen jó ötlet sem jutott eszembe.

- Jungkooknál? - ráncolta össze a homlokát, mire lesütöttem a szemeim. - Komolyan nála voltál? - horkantott fel.

Felkelt az ágyamról, majd kiropogtatta a nyakát és az ujjait, majd közelebb lépett hozzám és behúzott egyet a bal szemem alá. Olyan erővel ütött, hogy megszédültem és nekiestem a falnak.

- Mi a faszt csinálsz Jimin? - kiabált rám. - Buzi vagy? Az én fiam komolyan egy buzi? - ragadott meg pólóm szegélyénél és szorosan a falnak nyomott. - Leszoptad mi? - köpte a szavakat.

- N..nem - remegett meg hangom, mire egy határozott mozdulattal hasamba térdelt.

- És még hazudsz is? - térdelt még párszor belém. - Azt hiszem puhány pöcs lettél ez a hat hét alatt. De nyugi, megmutatom milyen az, amikor az életedért könyörögsz. - húzott be még egyet a szemem alá.

Még egy, két, három ütés, aminek hatására felnyögtem. Éreztem, hogy a vér folyik végig az arcomon, szemeimet alig bírtam nyitva tartani, viszont ő szorosan fogta a karom, ezzel állva tartva engem. Folyamatosan kiabált, de szavai nem jutottak el hozzám, hiszen fejem folyamatosan sípolt. Magatehetetlenül hagytam, hogy üssön engem, hiszen mit csinálhattam volna? Ha szembeszegülök vele, ki tudja, hogy miket csinált velem. Fájt az arcom, a hasam, a karom erős szorítása miatt. Könnyeim égető hatással voltak újonnan szerzett sebeimre, de nem tudtam őket magamba fojtani.

Négy, öt, hat ütés. Fájt. Iszonyatosan fájt. De nem csak fizikai fájdalom volt. Mindegy egyes ütése a szívemből tépett ki egy darabot. Hajam szemeimbe lógott, ezért még kevesebb láttam, de tudtam, hogy apám teljesen bekattant. Ellepte a vörös köd. Még mindig beszélt hozzám, én pedig egyre közelebb voltam ahhoz, hogy össze essek és végleg feladjam a harcot vele. Megéreztem azt a jellegzetes alkohol szagot, ami mindig a szobájából szivárog ki. Ezek szerint most sem józan.

Hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy plusz még kitudja mennyi ütés. Sosem áll le. Láthat az ember vörösen mindent? Azt hiszem vörösen láttam egy pillanatra. Megőrültem volna? Vagy csak a vér? Apám szemeibe néztem, amik szikrákat szórtak, de továbbra sem hagyta abba az arcom és a többi testrészem ütését. Mivel érdemeltem ezt ki? Annyiszor felteszem magamnak a kérdést, de sosem kapok rá választ. Ennyire rossz ember lennék? Arcom egyre jobban csípett, így már hangosan zokogtam a fájdalom miatt. Megragadta a hajam, majd úgy rángatott maga után a fürdőbe. Fejemet a kádba nyomta, majd vizet kezdett engedi a fejemre. Először azt éreztem, hogy a víz jéghideg, viszont pár másodperccel később sikítani tudtam volna, olyan forró volt a víz.

- Fáj? - kiabálta, ezzel megrángatva a fejem.

Mindenhol vért láttam, minden vörös volt. A víz úgy csípte a bőröm, hogy kapálózni kezdtem, viszont ekkor apa egy határozott mozdulattal nekiütötte a fejem a kád szélének.

- Fáj, Jimin? - szorította meg a hajam szorosabban.

- I..igen - zokogtam fel, ökleimet szorosan összeszorítottam.

- Hazudsz még nekem valaha? - hajolt közelebb a fülemhez.

- Ne..nem - köhögtem, hiszen a forró víz még mindig folyt rám, ha beszéltem a számba is befolyva.

- Találkozol többet Jungkookkal iskolán kívül? - húzott el a kád felől, én pedig levegőért kezdtem harcolni.

- N...ne..nem - ziláltam hangosan.

- Rendben Jimin - mosolyodott el, majd elengedett, én pedig magatehetetlenül zuhantam a földre.

Elzárta a vizet, majd lepillantott rám, felhorkantott és szó nélkül egyedül hagyott, teljesen összeverve a fürdőszoba padlóján. Hangosan zokogtam, de nem mertem megmozdulni, hiszen minden mozdulat fájdalmat okozott. Fájt levegőt venni. Az arcom még mindig iszonyatosan égett. Olyan volt, mintha cigi csikkeket nyomogattak volna szét minden másodpercben az arcom minden részén. Nem volt erőm felkelni, egyszerűen csak meg akartam halni abban a pillanatban.

Minek éljek? Van értelme? Anya meghalt, a fiú akit szeretek éppen a barátnőjével van és kitudja mit csinálnak. Apa teljesen megőrült, hiszen az előbb majdnem agyonvert. Sőt mindig majdnem agyonver. Taehyung nem tud élete végéig velem törődni, hiszen ott van neki a családja, ami sokkal fontosabb, mint én, biztos neki sem hiányoznék. Hyerin kifejezetten örülne ha meghalnék, hiszen nem lenne gondja többé velem, Jungkook csakis az övé lenne. Minhyuk és az osztályom pedig pezsgőt bontanának, hogy végre megszabadultak tőlem. Tényleg mi értelme van életben maradnom? Minden napom kín szenvedés, kivéve az idők, amiket Jungkookkal töltök.

Holnap pedig újra elmennék az iskolába, ahol mindenki tátott szájjal figyelné a szétvert arcom, sugdolóznának a hátam mögött, sőt talán még ki is nevetnének. Taehyung ismét szomorú lenne, mert nem tudna nekem hogyan segíteni. Pedig igazából számára ez már csak kötelesség. Kötelességnek érzi, hogy sajnáljon engem. Utálom, ha sajnálnak engem. Jungkook, ha meglátna eltátaná a száját, majd valószínűleg elrángatna egy olyan helyre, ahol senki sem lát minket, majd csomó kérdéssel lepne el engem, amikre annyira nem lenne kedvem válaszolni, hogy csak lehajtott fejjel bámulnám a cipőmet, és könnyeim utat törnének magamnak. Szorosan magához ölelne, és édes dolgokat suttogna a fülembe, amiktől kirázna a hideg és egy pillanatra még azt is elfelejteném, hogy az arcom szét van verve. Minden tanárom odahívna magához, hogy megkérdezze mi történt velem, persze én egyiknek sem mondanám el az igazat, mert nincsen semmi közük hozzá. Tesi órán Jungkook egész végig mellettem lenne, beszélne hozzám, majd óra után kimennék vele cigizni. Valószínűleg ott sírnám el először magam, ő pedig szorosan ölelve vigasztalna engem. Apró csókokkal lepné be a sebeimet, én pedig egy pillanatra el is felejteném a nyomorú életem. Talán suli után Hyerin ismét várna Jungkookra, ezzel ő is meglátná az arcom, majd ő is kinevetne. Megkérdezné, hogy nem-e láttam Jungkookot valahol, én pedig fejet ráznék és elrohannék onnan. Hazafele úton akárhány emberrel találkoznék, mindenki megbámulna és ők is ugyan azt csinálnák, ahogy az iskolában mindenki. Remegő kézzel nyitnám ki a bejárati ajtót, majd belépnék és meglátnám apámat. Valószínűleg kinevetne, hogy milyen ronda vagyok, de még így is szebb, mint ahogy sebek nélkül. És ez addig folytatódna, amíg végre el nem tűnök, vagy meg nem halok végre.

Ismét felzokogtam, azt hiszem csak most jutott el az agyamig, hogy itt fekszek a földön, félig agyonverve és azon imádkozom, hogy meghaljak, apám pedig nyugodtan ül a szobájában a fotelében és tévét néz. Eszembe sem jutott, hogy felkeljek onnan, hiszen ha csak a bal kezem mozdítottam meg, a testem száz különböző pontban kezdett fájni. Vajon ha elalszok, akkor felkelek? Vagy végleg csukva maradnak a szemeim? Ezt egy módon tudhatom meg, el kell aludnom!

Sziasztok!
Nos ez a rész kissé durvább lett, mint a többi vagy, hogy is mondjam. Igazából szerintem kellett egy ilyen rész a sztoriba, hiszen innentől már tényleg elkezdődnek a bonyodalmak. Nyugi, ennél durvább rész már nem lesz! Fogalmam sincs, hogy mikor fogja feltenni ezt a részt a wattpad, de most vasárnap 12:05 van. Remélem ezzel a résszel sem okoztam nektek csalódást. ^^