my favorite teacher ~ jikook | ✔

72.

- Jungkook, kérlek ülj már le a seggedre - pillantottam barátom, aki össze vissza rohangált a nappaliban.

- Bármelyik pillanatban itt lehetnek anyámék. Nem tudok egy helyben ülni. - túrt idegesen a hajába.

- Ez csak egy ebéd. Remekül nézel ki, a lényeg, hogy ne mondj semmi bántót és minden oké lesz. - sétáltam hozzá, majd átöleltem őt.

- Nem hiszem el, hogy újra közel akarnak hozzám kerülni - suttogta, mire akaratlanul is elmosolyodtam.

- Én mondtam, hogy szeretnek téged Jungkook. Minden oké lesz! - pusziltam meg az állát.

- Jöhetnének már!

- Ne legyél türelmetlen - ingattam a fejem, mire bólintott egy aprót.

- Muszáj cigiznem - sietett ki az udvarra, mire nagyon sóhajtva követtem őt.

- Mi van, ha meggondolják magukat? Vagy, ha nem is azért akarnak jönni, hogy kibéküljenek velem? - fújta ki a füstöt.

- Hidd el, hogy azért jönnek. Apukádnak is nagyon hiányzol már és tényleg békét akarnak. - mosolyogtam.

Ekkor szólalt meg a csengő, Junkook pedig megdermedt és kitágult szemekkel bámult rám, kezéből kiejtve a cigi csikket.

Alapjáraton egy magabiztos ember, de ha a családjáról van szó, akkor érzékeny és olyan, mint egy kis fiú, akinek bíztatásra van szüksége.

- Na, gyere. Engedd be őket. - ragadtam meg a kezét, majd a bejárati ajtóhoz húztam.

- Sziasztok - köszönt zavartan, miután kinyitotta az ajtót.

- Sziasztok - köszöntek egyszerre.

- Rég találkoztunk már - lépett hozzám az anyja, majd szoros ölelésbe vont, eközben Jungkookot apja ölelte át.

- Örülök, hogy eljöttetek! - beszéltem Jungkook helyett is, aki zavartan ölelte még mindig az apját.

- Na engedd már el, én is át szeretném ölelni - lökte arrébb férjét, majd szorosan magához húzta.

Mosolyogva néztem őket és kezdtem elérzékenyülni, hiszen tudtam, hogy Jungkooknak mennyire fontosak a szülei. Torkot köszörülve vezettem mindenkit az ebédlőbe, ahol már minden a helyén volt. Leültünk az asztalhoz, majd neki is kezdtünk az ebédnek.

A hangulat a vártnál nyugodtabb volt, sőt úgy éreztem, mintha soha egyetlen konfliktus sem lett volna Jungkook és a szülei között. A végére már poénkodtak is egymással, ami még jobban megmelengette a szívem. Jungkook végre őszintén mosolygott a családja előtt, amire olyan rég óta várok már és szerintem ő is. Amin meglepődtem, hogy egész végig szorította a kezem az asztalon, de a szüleit ez sem érdekelte különösebben. Nekem mindig is szimpatikusak voltak, de rá kellett jönnöm, hogy ők tényleg jó emberek. Valószínűleg Jungkook volt a makacs és ment a feje után, vagyis Hyerin után, otthagyva a szüleit. De ez már a múlté. Nincsen Hyerin, nincsen bonyodalom. Miután távoztak Jungkook házából, megkönnyebbülten dőltünk le a kanapéra, majd nagyokat sóhajtva bámultuk a tévét, ami be sem volt kapcsolva.

- Nagyon boldog vagyok - fúrta fejét a nyakamba.

- Ennek nagyon örülök. Pont ezt akartam elérni. - simítottam végig a hátán.

- Mit szeretnél csinálni, a nap hátralevő részébe?

- Ha már ennyire családlátogatás van, akkor elmehetnénk apáékhoz is? De nem unalmas vacsorára, csak pár szóra. - néztem rá, mire bólintott egy aprót.

[...]

- Ugye nem baj, hogy átugrottunk egy kicsit? - vetettük le a kabátjainkat.

- Dehogy baj. Örülök, hogy jöttetek. Mi a helyzet? - mosolygott apa. - Boram és Kris sajnos nincs itthon, szóval tényleg örülök, hogy itt vagytok.

- Ma találkoztunk Jungkook szüleivel. Nagyon rendesek és végre kibékültek. - pillantottam a mellettem ülőre, aki zavartan lesütötte szemeit.

- Ennek nagyon örülök. Ha nem tartotok gáznak, akár be is mutathatnátok nekik. - vetette fel az ötletet, ami nem tűnt rossz ötletnek.

- Én benne vagyok - mondta Jungkook.

- Kértek valamit inni? Vagy valami rágcsát?

- Én vizet kaphatok? - kérdeztem.

- Én is? - kérdezte a barátom.

- Egy pillanat és hozom - kelt fel, majd a konyhába sietett.

- Még mindig nem sikerült megszoknom a kedves apudat - sóhajtott fel Jungkook, mire felnevettem.

- Pedig pár hónap már eltelt azóta, hogy kiengedték onnan - paskoltam meg a combját.

- Egyszer majd megszokom - kacsintott, mire ismét csak nevettem.

- Mit szoksz meg? - jelent meg apa.

- Hogy Jimin pénzt keres - válaszolta helyettem Jungkook, mire képzeletben vállba veregettem.

- Igen, ez tényleg fura. De hát egy hét és tizennyolc lesz. - öntött vizet mindkettőnknek, mire elképedtem.

Fel sem fogtam, hogy egy hét és nagykorú leszek. Hihetetlen. Magam elé bámulva gondoltam végig, hogy mi minden történt egy év alatt. Olyan hosszúnak tűnt, még is olyan gyorsan elmúlt. Az pedig még hihetetlenebb, hogy Jungkookkal lassan egy éve együtt vagyunk. Soha nem gondoltam volna, hogy valakivel kapcsolatban leszek, azt pedig, hogy ilyen hosszú ideig, remélni sem mertem.

- Jimin? - hallottam meg apa hangját, mire fejet rázva tértem vissza a jelenbe.

- Bocsi, csak elgondolkoztam - köszörültem meg a torkom.

- Szóval arról beszéltünk, hogy mikor lesz az esküvőnk - karolt át Jungkook, mire kitágult szemekkel, köhögő roham kíséretében bámultam, hol apára, hol a barátomra.

- M..mi? - dadogtam elhaló hangon.

- Csak viccelek. Igazából arról beszéltünk, hogy valamelyik nap elmegyünk és meglátogatunk téged munka közben. - nevetett fel apa, mire éreztem, hogy hatalmas kő esik le a szívemről.

Oké, hogy Jungkook a legfontosabb ember nekem és ah is, hogy mindennél jobban szeretem, de nem hiszem, hogy fel lennék készülve egy házasságra. Főleg ilyen fiatalon és ilyen rövid idő után. Észre sem vettem, hogy ilyen hamar eltelt a nap, arra eszméltem fel, hogy Boram és Kris is megérkezik, majd újabb pár óra beszélgetés vette kezdetét. Kivételesen volt hozzá kedvem és úgy vettem észre, hogy Jungkook is el van, szóval nem siettünk a távozással. Fogalmam sincs, hogy hogyan kerültünk oda, hogy azon kezdett mindenki veszekedni a másikkal, hogy én túl vékony vagyok-e a magasságomhoz képest. Jungkook és Boram azt állította, hogy tökéletes a testsúlyom, viszont apa és Kris szerint vékony vagyok. Végül azt is megtárgyaltuk, hogy Hyerin mennyire csúnya, főleg smink nélkül. Régen nevettem már ilyen sokat és kifejezetten jól éreztem magam.

Este hét körül elindultunk haza, így egy óra múlva már a fürdőkádban ültem és áztattam a testem. Behunyt szemmel gondoltam végig mindent, az egész életemet. Magam sem mertem elkiabálni az egészet, de arra gondoltam, hogy az életem helyre rázódott. Apa nem bánt már többé, lett egy barátom, aki törődik velem és őszintén szeret, a keresztszüleim is közelebb kerültek hozzám, Jungkook kibékült a saját szüleivel, anya pedig békésen pihen. Taehyung az egyetlen, akiről mostanában nem hallottam, de tudom, hogy vele is minden rendben van, hiszen ha valami lenne, azt biztosan közölte volna velem. Mikor lett az én nyomorult életemből egy békés, nyugodt és meghitt élet? Mikor lett a családom a zavarosból teljesen normális? Nem tudom ezekre a kérdésekre a választ, de hiszem, hogy egyszer választ kapok rájuk.

Utolsó előtti rész! 😭