my favorite teacher ~ jikook | ✔

13.

- Jimin, ne nézd már őket ilyen feltűnően - lökött oldalba Taehyung.

Nem tehetek róla, de a velem szemben álló Jungkookot és Hyerint nehezemre esett nem bámulni. Látszólag lerendezték a reggel történteket, ugyanis mindketten eléggé vidámnak tűntek. Hyerin súgott valamit Jungkook fülébe, mire ő szemet forgatott és magához húzta egy hosszú csókra. Behunytam szemeimet és jobbnak láttam, ha betartom amit Taehyung mondott és nem bámulom őket egész este, mert így még a létező életkedvem is elmegy. Taehyung megragadta a csuklómat, majd maga után húzott az egyik eldugottabb folyosóra.

- Na, akkor most tisztázzunk valamit - fordult szembe velem, én pedig minden figyelmemet rá szenteltem. - Neked akkor tetszik Jungkook, igaz?

- Azt hiszem, vagyis nem tudom Taehyung. Még sosem tetszek senki sem, szóval nem tudom, hogy mit kell érezzek, ha bejön valaki- kezdtem rágcsálni a szám szélét zavaromban,

- Szóval te meleg vagy? - ráncolta össze a szemöldökeit.

- Nem! Nem vagyok buzi! Nem tetszenek a fiúk, csak Jungkook. Attól még nem vagyok az! - védekeztem, mire egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán.

- Akkor jó. De Jungkookban mi fogott meg?

- Nem tudom - gondolkodtam el, igazából ezen még sosem agyaltam. - Talán, hogy ennyire törődik velem, és amúgy eléggé helyes is. Meg jó a teste. De legjobban a mosolyát és a nevetését szeretem. - kalandoztam el, mire Taehyung elnevette magát. - De ez titok. Nem szabad elmondanod neki, sőt senkinek sem, mivel ha ez kiderül ebből nagy gond lesz. Próbáld magad türtőztetni, mert eléggé feltűnő amit csinálsz, hiszen Hyerin már az első találkozásotokkor észrevette. Nem akarom, hogy még jobban megsérülj Jimin! - tette kezeit a vállamra és bár nem tetszett amit mondott, legbelül tudtam, hogy minden szava igaz.

- Csak annyira nehéz. Még sosem tetszett senki sem, idáig azt sem tudtam, hogy milyen szerelmesnek lenni, de még mindig nem vagyok biztos abban, hogy tényleg szerelmes vagyok-e belé. Mi van, ha csak azért érzem ezeket, mert szerelmes akarok már lenni? Itt vagyok mindjárt tizennyolc éves létemre, és még csak apámmal csókolóztam. Ez annyira gáz. - hajtottam le a fejem.

- Nem te tehetsz erről. Apud nem engedte, hogy bárki is hozzád érjen rajta kívül. De te mondtad, hogy mindjárt vége lesz ennek az egésznek, addig meg itt vagyok én neked. - ölelt magához szorosan.

- Köszönöm - suttogtam, mire gyengéden megsimította a hátam.

- De tényleg ne mondd el Jungkooknak - mutatta fel a mutató ujját.

- Hogy mit ne mondjon el nekem? - hallottam meg az említett hangját a hátam mögül.

Hátra fordultam és ott állt Hyerinnel a bal oldalán. Kínos csend telepedett közénk, cipőmmel gyengéden a falat rugdostam és a cipőmet bámultam, nem mertem senkire nézni.

- Jaa, hát csak arról volt szó, hogy az ágya nagyon kényelmetlen volt, ezért kicsit fáj a háta - nevetett fel zavarában Taehyung, én pedig legszívesebben elástam volna magam.

- Tényleg kényelmetlen volt? - pillantott rám Jungkook, én pedig egy aprót bólintottam, hogy folytassam barátom hazugságát. - Szólnod kellett volna Jimin.

- Mindegy, most már nem fáj annyira - erőltettem arcomra egy mosolyt.

- Mi most megyünk - jelentette ki Hyerin, majd Jungkookot maga után húzta az udvarra.

- Ő Hyerin? - kérdezte Taehyung, miután kellő távolságra kerültek tőlünk.

- Igen. Igaz milyen szép? - sóhajtottam fel.

- Te szebb vagy - kacsintott, majd visszaindult a terembe, ahonnan szólt a zene, én pedig hatalmas mosollyal követtem őt.

[...]

" 10-re legyél kint a parkolóban " - állt az üzenetben, amit apától kaptam. 

Végre valami hír felőle. Már biztos, hogy él és az is biztos, hogy meg fog verni, ha beülök mellé a kocsiba. Egyedül ültem a sötétségben az egyik lépcsőn, és az üzenetet olvastam újra és újra. Taehyung éppen egy lánnyal táncol, szóval egy ideje már egyedül ücsörgök itt. Lezártam a telefonomat, fejemet a jéghideg falnak döntöttem, szemeimet pedig behunytam.

- Nem zavarok? - hallottam meg Jungkook hangját, mire egy óriásit ugrottam, hiszen nem számítottam rá, hogy bárki is idejön hozzám.

- N..nem - dadogtam, mivel egy pillanatra még a szívem is megállt.

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni - ült le mellém a lépcsőre.

- Úgyis nemsokára megyek haza - vontam vállat.

- Tényleg fáj a hátad? - pillantott rám aggódó tekintettel.

- Már nem annyira.

- Masszírozzam meg? Azt mondják, hogy eléggé jó vagyok benne! - ropogtatta ki az ujjait, mire én megrökönyödtem.

- Nem hiszem, hogy Hyerin örül annak, ha hozzámérsz - szaladt ki a számon a mondat, de mire átgondoltam, hogy mit mondok, mér mindegy volt.

- Hyerin? Ezt honnan veszed? - ráncolta össze a szemöldökeit.

- Nem hallgattalak ki vagy ilyesmi, csak hallottam miket mondott rólam. És nem akarom, hogy miatt... - kezdtem el, de egy határozott mozdulattal befogta a számat.

- Ne, hogy kimondd Jimin megint - szorította a számat egyre erősebben. - Igazából mindenkire féltékeny, aki a közelemben van, szóval nem kell vele foglalkozni. Meg amúgy sincs itt, szóval amiről nem tud, az nem fáj neki. - kacsintott, majd felült mögém a lépcsőre.

Szerencse, hogy sötét volt, így nem látszódott, hogyan változom át ismét vörössé. Először a vállamat kezdte nyomogatni, majd hátamra tért át. Attól függetlenül, hogy egyáltalán nem fájt a hátam, igazán jól esett amit csinált és tényleg eléggé jól masszíroz. Behunytam szemeit, majd néha aprókat sóhajtozva lazultam el. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Jungkook abbahagyta a masszírozást és mosolyogva bámult engem. Már épp szólásra nyitottam a szám, mire mutató ujját a szája elé emelte és mutatta, hogy maradjak csendben.

- Hagyd, hagy gyönyörködjek benned - mosolygott, mire én teljesen lefagytam.

Hogy mi? Gyönyörködni bennem? Lehajtottam a fejem, hogy ne lássa hatalmas mosolyom. Ameddig nekem ilyeneket mondd, én teljesen meg vagyok elégedve a helyzettel. Persze oké, hogy ezeket nem úgy gondolja, mint én, de nekem ezek a kedves szavak is nagyon jól esnek.

- Úristen, mennem kell - pattantam fel, amikor megláttam, hogy elmúlt tíz óra két perce.

- Várj Jimin! - kiabált utánam, de nem álltam meg, hanem átfutottam az egész iskolán.

A parkolóban ott volt apa kocsija. Hasam görcsbe rándult, amikor megpillantottam a mellette cigiző apámat. Nyeltem egy hatalmasat, majd lehajtott fejjel indultam meg felé. Amikor meglátta, hogy felé megyek, nem szólt semmit, csak kifújta a füstöt, a földre dobta csikket és rátaposott. Bólintott, hogy szálljak be, nekem pedig eszem ágában sem volt ellenkezni vele. Miután beültünk mindketten a kocsiba, apa egy határozott mozdulattal belemarkolt a hajamba, majd a fejemet a kesztyűtartóba ütötte iszonyat erősen.

- Te még is mi a faszt képzelsz? Nem jössz haza? Másnál alszol? Elment a józan eszed Park Jimin? - kezdett el kiabálni, de a hajam szorításából nem engedett. - És, ha ez még nem lenne elég, késel is igaz? Hogy mered ezt megtenni? Meg akarsz halni? - ütötte a fejemet ismét a kesztyűtartónak. - Amíg az én házamban laksz, addig azt csinálod, amit én mondok, világos? Ha nem vagyok otthon, akkor a tornácon alszol, nem idegen embereknél. Hozzád ért valaki? Kurvára az enyém vagy Jimin! - húzott szorosan magához, de velem forgott a világ és mindenből kettőt láttam, szóval nem nagyon tudtam koncentrálni a kiabálásával, mivel a fejem még zúgott is.

Éreztem, hogy folyik a vér az arcomon, de őt ezt nem érdekelte. Miután még pár percet ordibált velem, elengedte a fejem, ami az ablaküvegnek ütődött, ezzel egy hatalmasat koppant, én pedig még életemben nem éreztem ekkora fájdalmat. Elkapott a hányinger, szédülni kezdtem, és egy pillanatra elsötétült minden.