my favorite teacher ~ jikook | ✔

11.

Olyan volt, mintha órákat vártam volna, hogy Jungkook letegye a telefont. Szomorúan ültem a konyhában és ujjaimmal a márvány asztalon szórakoztam. Nem is tudom mit gondoltam, amikor egy pillanatra is elhittem, hogy talán lehet közöttünk valami . Ijedten ugrottam fel, amikor Jungkook belépett a konyhába, ezzel kizökkentett a dallam kopogásából.

- Bocsi, de ezt muszáj volt elintéznem. Tudod milyenek ezek a barátnők. - nevette el magát és töltött egy pohár vizet nekem, majd a hűtőhöz lépett.

Nem, igazából egyáltalán nem tudom, hogy milyen egy barátnő, sőt azt sem, hogy milyen, ha szeret valaki, de mindegy.

- Mit szeretnél vacsizni? - pillantott rám, én pedig vállat ráztam, ezzel jelezve, hogy nekem aztán édes mindegy, és kortyolgatni kezdtem a vizet.

- Igazából csinálhatok gyors tojásrántottát. Nem hiszem, hogy sokat fogunk aludni. - mondta nyugodt hangon, de nekem akaratlanul is más jutott eszembe, ezzel túl hirtelen beszippantva a vizet és egy kisebb fulladást előidézve.

- Nem issza meg előled senki, nem kell kapkodnod - kuncogott fel, én pedig az arcomon lecsorduló könnyeimet törölgettem.

Azt hiszem, ha ilyeneket mondd nekem egész éjszaka, tényleg nem fogok sokat aludni. Fogalmam sincs, hogy mikor kezdtem el ilyen dolgokat érezni iránta, de napról napra egyre erősebbek az érzelmeim és ez egyáltalán nem jó.

- Hahó, itt vagy? - lengette meg kezét az arcom előtt.

- Öhm, micsoda? Bocsi, azt hiszem elbambultam. - pislogtam nagyokat, mire apró mosoly jelent meg a szája két szélén.

- Azt kérdeztem, hogy két tojás elég lesz-e - hasalt az asztalra, majd kérdőn nézett rám.

- Tökéletes - dőltem hátra a székben, ezzel újra nagyobb távolságot varázsolva közöttünk.

[...]

- Tessék, itt egy póló és egy bokszer, bár szerintem nagyok lesznek rád ezek is, de egy éjszaka nem a világvége - indult meg a fürdő felé, én pedig némán követtem őt.

- Itt a tusfürdő, itt pedig egy törülköző. Ha valamire szükséged van, akkor kiabálj. Megyek és addig megágyazok neked.

- Még mindig nem értem miért vagy ilyen kedves velem - szaladt ki a számon a mondat, ami már egy jó ideje nem hagy nyugodni.

- Egy idővel majd talán megérted - mosolyodott el, majd magamra hagyott.

Lefagyva álltam még pár percig, majd megráztam a fejem és minél hamarabb le akartam zuhanyozni. Miután végeztem magamra húztam Jungkook bokszerét, ami pár mérettel nagyobb lehetett, mint az enyém, a fehér póló amit kaptam tőle, pedig leért majdnem a térdemig. A tükörben kezdtem magamat tanulmányozni és rá kellett jönnöm arra, hogy Jungkookal ellentétben én eléggé lányos vagyok. Nem csak a külsőm, hanem a belsőm is. Talán azért van ez, mert apám lányként kezel vagy mert anyáék eredetileg lányt akartak. Lassú léptekkel indultam meg a szobám felé. Jungkook éppen az ágyneműket helyezte el az ágyon, amikor beléptem a szobába rám pillantott. Egy pillanatig eltátotta száját, majd rendezte vonásait, és folytatta amit elkezdett.

- Tényleg nagy rám a ruha - suttogtam, mire ő egy én megmondtam nézéssel letudta a beszélgetést.

- Jól áll - jegyezte meg, amikor végzett az ággyal.

- Köszönöm - hajtottam le a fejem, hogy ne láthassa, hogy elpirultam.

- Elmegyek én is fürödni. Biztos nincs szükséged semmire? - nézett vissza az ajtóból, mire megráztam a fejem, ő pedig bólintott és becsukta az ajtót maga után.

Leültem az ágy szélére és jobban szemügyre vettem a szobát. Világoskék falak, fehér bútorok, képek a falon, túl szép, hogy igaz legyen. Ehhez a házhoz képest a mi házunk egy utolsó putri. Megkopott fal, vastag szőnyeg, sötét bútorok. Elővettem a telefonom, de apa egyszer sem hívott vissza, még csak nem is üzent. Megpróbáltam még egyszer felhívni, de akkor sem vette fel. Kezdtem aggódni érte, de ez egy pillanat alatt eltűnt, amikor megláttam Jungkookot fekete felsőben, szintén csak egy bokszert viselve. Nyeltem egy hatalmasat, majd torkot köszörülve megszólaltam.

- Holnap reggel akkor... - kezdtem el, de szavamba vágott.

- Ma! Ma már péntek van, hiszen elmúlt már éjfél. - javított ki, mire elmosolyodtam.

- Szóval akkor ma reggel el tudsz vinni a házunkhoz? Apa még mindig nem veszi fel a telefont, szóval nagyon remélem, hogy reggel már otthon lesz.

- Persze, én is próbáltam hívni, de nekem sem veszi fel. De nyugi, minden rendben van vele. - ült le mellém az ágyra.

- Remélem. Csak sosem szokott ilyet csinálni. - sóhajtottam egyet, mire ő combomra tette a kezét.

- Minden rendben van! - ismételte meg utolsó mondatát, de nem is tudtam arra figyelni, hiszen sokkal jobban lekötötte a figyelmemet keze.

Azt hiszem fétisemmé vált, hogy hatalmas kezeit a térdemen vagy a combomon lássam. Nem szóltam semmit, csak a kezét bámultam, amin egy aranygyűrű volt. Vajon Hyerintől kaphatta?

- Szép a gyűrűd - szólaltam meg, majd mutató ujjammal megkocogtattam az említett tárgyat.

- Még anyáéktól kaptam, amikor leérettségiztem. Azóta mondhatni minden nap rajtam van. Persze fürdéskor leszoktam venni, de még alvásnál is hordom. - markolta meg gyengéden a combom, mire egy ütemet, de az is lehet, hogy kettőt kihagyott a szívem.

- Nagyon szép - mondtam elhaló hangon.

- Lehet egy kissé személyes kérdésem? - pillantott rám, majd végre elvette kezét a combomról, ami így is iszonyat kellemetlen volt.

- Lehet - bólintottam egy aprót, és valahogy éreztem, hogy a családomról lesz szó.

- Mi történt anyukáddal? - harapta be alsó ajkát, én pedig keservesen elmosolyodtam. - Ha nem szeretnél, nem kell róla beszélned.

- Tizenhat voltam, amikor apa és anya egy üzleti útról jöttek haza. Emlékszem, hogy pont meséltem anyának üzenetbe, hogy ötös lett a matek dogám, de egyszer csak nem jött válasz. Úgy voltam vele, hogy biztos elfogyott a nete, ezért nem ír. Egy órával később hívtak a kórházból, hogy autó balesetet szenvedtek. - szemeim megteltek könnyekkel, és a szám szélét rágcsáltam, éreztem, hogy bármelyik pillanatban elsírhatom magam. - Szóval berohantam a kórházba, ahol megtudtam, hogy anya már a helyszínen meghalt, de apa... apát műtötték. Azt mondták élet és halál között van. - gördült végig az első könnycsepp az arcomon. - Tíz óráig tartott a műtét, utána pedig három hétig kómában volt. Majd felkelt és... - itt abbahagytam, mert nem akartam elmondani neki, hogy teljesen megváltozott.

- Nagyon sajnálom. Anyukád biztos büszke lenne rád, mert egy csodálatos fia van. - karolt át, én pedig szorosan hozzábújtam.

Ezt megtudnám szokni. Némán ültünk, könnyeimet törölgettem, Jungkook pedig a hátamat simogatta. Azt hiszem kezd egyre fontosabb lenni nekem, hiszen ő az egyetlen ember Taehyungon kívül akit őszintén érdekel, hogy mi van velem. Hihetetlen, hogy kevesebb, mint két hét alatt képes vagyok ennyire megbízni valakiben. Lehet, hogy csak szeretetre van szükségem, ezért érzem, hogy vonzódnék Jungkookhoz? Vagy szimplán örülök neki, hogy törődik velem? Vagy, hogy ilyen jelentéktelen dolgokat csinál, amik nekem még is a mindent jelentik? Egy biztos, hogy szükségem van rá.