my favorite teacher ~ jikook | ✔

14.

- Tessék, kösd be a sebeid - dobott nekem apa fertőtlenítőt, egy vizes rongyot és egy kötszert. - Ha pedig kérdezik, akkori lefejelted az ablak szélét. Reggel sietek haza, jó éjt addig is! - mondta, majd kiment a szobából, rám csapva az ajtót.

Remegő kezekkel töröltem le, a már megszáradt vért az arcom jobb széléről, majd lefertőtlenítettem és megpróbáltam bekötni a fejem, de nem sikerült. Nem fértem úgy hozzá, ahogy szerettem volna. Kezdtem pánikba esni, hogy mi van, ha elvérzek vagy bármi gond történik, ezért meggondolatlanul tárcsázni kezdtem Jungkookot.

- Jimin? - szólt bele a telefonba.

- Bocsánat, hogy zavarlak, de kellene a segítséged - mondtam elhaló hangon.

- Mi történt? - hangja tele volt aggodalommal, ami jól esett.

- Be..beütöttem a fejem, de nem tudom bekötni magamnak. Szó..szóval áttudnál jönni segíteni? - rágcsáltam a szám szélét.

- Persze, mindjárt ott vagyok - tette le azonnal a telefont.

[...]

- Bocsi, hogy ennyit kellett várnod rám, csak gond adódott... - motyogta, majd amint észrevette, hogy a fejem sebes, kitágultak szemei, és rögtön odalépett hozzám. - Jézusom Jimin. Azt mondtad, hogy beütötted a fejed, de ez annál durvább. - húzta közelebb a fejem magához, majd elképedve bámulta azt.

- Nem vészes - legyintettem egyet, de tisztában voltam vele, hogy nem lehetnek olyan szépek a sebeim.

- Hozz nekem kötszert meg fertőtlenítőt! - mondta Jungkook, majd helyet foglalt a kanapén.

Gyorsan berohantam a fürdőbe és mindent kihoztam, amit kért. Átnyújtottam neki, majd leültem mellé. Várakozó tekintettel néztem rá, ő pedig egy sóhajtás kíséretében neki kezdett a megmentésemnek. Negyed óra múlva végzett is a kötéssel, én pedig nem győztem meghálálni neki, hogy segített.

- Kész vagyok! Ha átázik majd, akkor szólj és megint átjövök. De biztos, hogy csak beütötted a fejed az ablakba? Az nem ilyen helyet hagy. - pillantott rám, mire elfordítottam a fejem és a bejárati ajtót kezdtem bámulni. 

Sosem voltam jó a hazudásban, ezért mostanában nem is próbálkozok vele. Persze telefonba megy, de amikor valaki előttem van, na úgy már egyáltalán nem megy. Szám szélét kezdtem rágcsálni és éreztem, hogy torkom kaparni kezd. Látásom homályosult és tudtam, hogy hamarosan elbőgőm magam.

- Nem - zokogtam fel. - Kurvára nem az ablak volt.

- Hanem? Valaki bántott? - rémült meg, én pedig válaszul csak bólintottam egy aprót. - Ki volt? Nézz már rám Jimin. - fogta közre a két kezével az arcom.

Nehezen vettem levegőt, könnyeim folyamatosan folytak már meg sem próbáltam elrejteni azokat. Most mondjak el neki mindent? De nem akarom, hogy sajnáljon. Csak azt szeretném, hogy törődjön velem, mint eddig, nekem már ez is teljesen elég.

- Nem mondhatom el - akartam elfordítani az arcom, de nem engedte.

- Az apád volt? - tette fel a kérdést, ami a fejemben még jó sokáig visszhangzott. - Nem tudok segíteni, ha nem vagy őszinte velem. Tudod, hogy bennem megbízhatsz. - törölte le gyengéden a könnyeimet, mire behunytam szemeimet. - Nézz rám Jimin - suttogta, mire tettem, amit kért. - Gyakran bánt téged? Miért nem mondtad eddig?

- Nem akartam, hogy bárki tudjon róla. Ne mondd el kérlek senkinek. - néztem rá könyörgően, mire elengedte az arcom.

- Nem mondom el senkinek, de ez így nem jó. Mit csinált most veled?

- Nem fontos, a lényeg, hogy jól vagyok! - próbáltam terelni a témát, de nem hagyta.

- Jó. Akkor kérdezem máshogy. Mit csinálnál, ha most megcsókolnálak? - szegezte nekem a kérdést, mire hirtelen köpni nyelni nem tudtam. - Mit csinálnál Jimin?

- Hát.. zavarban lennék. De..de ez most, hogy jön ide? - pillantottam rá zavartan.

- Miután megcsókoltalak, egy szót sem szólnék, hanem fognám magam és szó nélkül itt hagynálak. Na az, hogy esne?

- Rosszul - tördeltem az ujjaimat.

- Na látod. Ez pont olyan, minthogy te nem mondasz semmit arról, amit magadban érzel. Ha én sem mondanám el neked, hogy miért csókoltalak meg, akkor te sem tudnád, hogy mit érzek.

- Nem szabad öt után sehova sem kimennem, nem szabad másnál aludnom, egyszerűen nem kerülhetek senkihez közel, aki nem apám. Taehyungot azért fogadja el, mert ő gyerekkori barátom, és a baleset előtt is jóba volt velünk. Szóval nem tetszett neki, hogy nem otthon aludtam, ezért beleütötte a fejem a kesztyűtartóba. Tessék, most már örülsz? Elmesélem neked az egész életem, én pedig semmit sem tudok rólad. - emeltem fel a hangom a végére, mert ez a téma mindig felidegesít.

- Nem tudok mit mesélni magamról. Nem vagyok valami érdekes ember. Én csak szeretek másokat meghallgatni, beszélgetni és nevetni. Veled is nagyon szeretek lenni, mivel élvezem a társaságod. Tudom, hogy Hyerint ez valamiért zavarja, de engem nem nagyon érdekel. Valamelyik nap, majd elmehetnénk sütizni, tudod jössz eggyel úgyis! - villantotta ki fogait, mire mosolyognom kellett, még ha a hangulat nem éppen volt a legvidámabb. - Egyedül leszel ma?

- Igen, apa éjszakás - válaszoltam.

- Nem nézünk meg valamilyen filmet? Én is egyedül lennék otthon és reggel láttam az újságban, hogy lesz egy jó Marvel film.

- Azokat szeretem! - csillantak fel szemeim, mivel tényleg oda vagyok a Marvel filmekért.

- Én is nagyon szeretem őket! Ki a kedvenced? - mosolyodott el.

- Hulk vagy vasember. Közülük nem tudok dönteni. - mondtam, miközben felkapcsoltam a tévét, Jungkooknak pedig átnyújtottam a kapcsolót.

- Hulkot én is bírom! - kapcsolgatta a tévét.

[...]

- Nemsokára vége - mondta Jungkook lebiggyesztett ajkakkal, amitől késztetést éreztem, hogy végigsimítsak rajtuk.

- Majd nézünk másik nap másikat - ajánlottam fel, mire egy bólintással egyet értett. - Fázok, hozok takarót - álltam fel a kanapéról és a szobámba siettem két takaróért. - Tessék nyújtottam át neki, miután visszaértem.

- Köszönöm - tette le maga mellé.

Nyakig betakaróztam, és úgy néztem tovább a filmet. Pár perc múlva szorosan odabújt mellém és bebújt az én takaróm alá, fejét pedig a vállamnak döntötte.

- Hoztam neked is takarót - motyogtam pirosló fejjel.

- Tudom, de nekem ez volt szimpatikusabb - morogta túl közel a nyakamhoz, ezért testemet átjárta a libabőr.

- Akkor odaadom - mozdultam meg, de ő megragadta a kezem és visszaúsztatta eredeti helyére.

- Jó ez így - mosolyodott el, majd a tévé felé fordult.

Hevesen dobogó szívvel bámultam a tévét, de egyszerűen nem jutottak el az agyamig az információk, csak arra tudtam koncentrálni, hogy Jungkook a vállamon fekszik és kezemet fogja. Amikor izgalmas rész jött, összekulcsolta az ujjainkat, én pedig képes lettem volna ott helyben elbőgni magam az örömtől. Amikor vége lett a filmnek semmilyen mozgást nem érzékeltem magam mellől, ezért óvatosan Jungkookra pillantottam, de már csak a csukott szemeit lehetett látni és az egyenletes szuszogását hallani. Elmosolyodtam, hiszen olyan gyönyörű volt. Ajkai enyhén szét voltak nyílva, kezemet még mindig szorította és pár tincs belelógott az arcába. Óvatosan odanyúltam és kitúrtam a nem odaillő hajszálait. Pár percig még nem keltettem fel, hagytam hagy pihenjen, én pedig közben gyönyörködhettem benne. Ebben a pillanatban azt akartam, hogy álljon meg az idő és örökké maradjon péntek este.