my favorite teacher ~ jikook | ✔

51.

" Kedves fiam, Jimin!

Tudom, hogy egyáltalán nem számítottál erre a levélre, igazából magam sem tudom, hogy mit szeretnék neked írni. Nagyon egyedül érzem magam, ezért úgy döntöttem kiírok mindent magamból.

Az egész akkor kezdődött, amikor édesanyád meghalt, én pedig felkeltem a műtétem után. Össze voltam zavarodva, nem tudtam, hogy ki vagyok, vagy hogy mi történt. Emlékszem arra, amikor közölte velem az orvos, hogy édesanyád nem élte túl. Egy világ tört bennem össze, hiszen nekem ő volt a mindenem. Ő volt az első igaz szerelmem. Csak te maradtál nekem, ezért próbáltalak téged védeni, ahogy csak tudtalak. Emlékszem, amikor bejöttél a kórtermembe és az ágyamra zuhantál. Mindketten zokogni kezdtünk és a kezemet szorongattad, én pedig mondogattam, hogy minden rendben lesz, pedig tudtam, hogy semmi sem lesz már olyan, mint régen.

Amikor hazaengedtek a kórházból minden percet együtt töltöttünk és egyszerűen annyira féltettelek. Nem akartam, hogy sötétben az utcán legyél, hogy este ne itthon legyél velem, mivel te maradtál az egyetlen ember az életemben. Még, ha ki sem mutattam, hogy mennyire magam alá kerültem a haláleset után, minden egyes nap kínszenvedés volt nekem. Annyira sajnálom, hogy így történt Jimin, én egyszer sem akartalak bántani téged.

Titokban gyógyszereket szedtem, nyugtatókat, még különféle kábítószereket is kipróbáltam, de semmi sem enyhítette a fájdalmamat. Kezdtem teljesen megőrülni, te pedig ott voltál és egyszer csak elborult az agyam. Ekkor ütöttelek meg először. Utána nagyon sajnáltam és nagyon rosszul éreztem magam, hogy téged is bántalak, nem csak magamat.

De bekattant valami nálam, egyszerűen egyre rosszabbul éreztem magam és össze voltam zavarodva. Sosem akartalak bántani téged Jimin. De olyan ártatlan voltál mellettem és egyszerűen kezdtem belebetegedni anyád hiányába. Amikor először megcsókoltalak, akkor sem téged láttalak magam előtt, hanem édesanyád. Utána pedig kezdtem élvezni, hogy azt csinálhatok veled, amit akarok, mert te nem tudsz ellene mit tenni. Így visszagondolva, annyira undorító voltam. Annyira nem érdemelted ezt meg. Annyira sajnálom, hogy erre ilyen későn jöttem rá.

Amikor eltörtem az orrod és nem jöhettél haza, akkor muszáj volt valaki mást találnom magam mellé, hiszen éreztem, hogy bármelyik pillanatban feladhatom az életem. Ekkor hívtam fel egy prostit. Bármennyit tudtam volna fizetni azért, hogy legalább egy pillanatra megfeledkezzek a nyomorult életemről. Remélem, érted mit beszélek, mert nagyon össze vagyok zavarodva most. Ugye tudod, hogy számomra te és anyád vagytok a legfontosabbak?

Amikor megismerted Jungkookot és egyre többet voltál vele, én pedig úgy éreztem, hogy sokkal fontosabb neked, mint nekem. Féltékeny lettem rá. Sajnálom. Jungkook egy igazán jó ember, még ha nem is annyira szeretem a melegeket. Láttam a mosolyt az arcodon, amikor felkeltél a kórházban és megpillantottad őt. Annyira szerettem volna, hogy rám is úgy nézz, mint rá. Amikor kettesben beszélgettem vele, látszott rajta, hogy mennyire undorodik tőlem. Ő tudott mindent. Megbíztál benne és elmondtad neki, hogy miket csináltam veled, de ő még is normális hangnemben, kiabálás nélkül beszélt velem. Azt hiszem ő egy igazán jó ember.

De.... Valahogy tudtam, hogy fel fog jelenteni engem. Magam sem tudom, hogyan jöttem rá erre, de amikor megtörtént, olyan hihetetlennek tűnt.

Utána jött a kihallgatás. Mindenféle kérdéseket tettek fel nekem, amikre először nem akartam válaszolni. Utána közölték velem, hogy ha nem válaszolok, akkor árvaházba visznek téged. Tudtam, hogy mennyire féltél attól, hogy árva intézetbe zárnak, ezért rögtön beleegyeztem és őszintén elmondtam mindent. Elmondtam azt, amit most neked leírtam, de kevesebb érzelemmel. Sírva mondtam el neki részletesen, hogy hogyan bántottalak téged. Olyan szánalmas vagyok Jimin.

Amikor rendőrök törtek be a házba tudtam, hogy vallottál ellenem és bevallom őszintén örültem neki, mert azt hittem, hogy örökké mellettem fogsz állni. Amikor a kocsihoz rohantál én pedig könnyes szemekkel néztem rád. Amikor magamhoz öleltelek, talán akkor voltam először boldog anyád halála óta. Jól esett, hogy azok után is képes vagy megölelni engem.

A tárgyalás napjáig csak rád tudtam gondolni, hogy vajon mi van veled. Vajon jól vagy? Ugye tényleg nem kerültél nevelő otthonba? Egyszerűen olyan borzasztó volt, hogy magadra hagytalak, mindössze tizenhét évesen. Nem mondtak rólad egy árva szót sem, azt sem, hogy még élsz-e. Tényleg nem ezt érdemled.

Amikor megláttalak a tárgyalóteremben egyedül, egy idegen férfi mellett, ellentétes oldaladon Jungkookkal és Taehyunggal, el sem tudtam képzelni, hogy mit érezhettél. Amikor kimondták, hogy bűnös vagyok, a fejem zúgni kezdett és csak téged láttalak magam előtt és, hogy ezt is elbasztam. Magadra hagytalak. Amint meghallottam, hogy felkiáltasz, szinte minden lassított felvételbe történt. Amikor utoljára magamhoz ölelhettelek, megbántam mindent. Milyen apa voltam én? Olyan undorító vagyok. Sajnálom, hogy egy ilyen ember az apád. Nem ezt érdemled Jimin.

Mióta börtönbe vagyok, még rosszabb állapotba kerültem. Kegyetlen és nem normális emberek vannak itt be, de én is ilyen vagyok igaz? Örülök, hogy megszabadultál tőlem. Nagyon magányos vagyok. Bármit megtennék, hogy kijussak innen, de ez lehetetlen. Jobb nekem, ha itt vagyok bent, messze tőled és nem tudlak bántani. Sem fizikailag, sem lelkileg.

Azért remélem, egyszer majd megszánod nyomorék édesapád és meglátogatod, ezen a szörnyű helyen. Persze ezt nem várhatom el, még is legbelül reménykedem, hogy meg fog történni, hiszen nekem szükségem van rád Jimin. Te vagy a mindenem. Miattad élek, miattad nem adom fel, s egy nap, majd ha kiszabadulok innen, remélem egy új lappal tudunk kezdeni.

Őszintén kívánom, hogy legyél boldog Jungkookkal, Taehyunggal és kérlek nagyon vigyázz magadra. És ne gondolj rám sokat, mert nem érdemlem meg. Semmit sem érdemlek meg. A levelemről pedig ne beszélj senkinek, hiszen ez csak kettőnkre tartozik. Rád és rám. Rám és rád. Nagyon szeretlek Jimin, remélem, ezt tudod.

Park Ji Sung, édesapád. "

Némán bámulta a fehér papírt, ami már könnyesre ázott. Nehezen kaptam levegőt, elmondhatatlan fájdalmat éreztem a sorok olvasása alatt. Ő az én rendes apukám. Őt veszítettem el anya halála után. Annyiszor bocsánatot kért tőlem és én hittem neki. Elhittem, hogy mindent megbánt és, hogy semmit sem önszántából csinált. Annyira sajnálom, hogy így kellett vége legyen ennek. Hangosan zokogtam és szorosan öleltem magamhoz a papírt. Egyszerűen nem tudtam mit csinálni a síráson kívül. Úgy hiányzik nekem. Annyira nem ezt érdemli. Ő egy nagyon jó ember. Miért velünk történt ez a baleset. Miért anyáék szenvedtek autó balesetet? Ha az a baleset nem történik meg, akkor talán még most is egy átlagos családom lenne, talán minden rendben lenne velünk. De nincsen. Semmi nincs rendben. Anya a mennyben, apa a börtönben én pedig egyedül vagyok. Mikor omlott szét ennyire az életem? Miért omlott szét? Egyikünk sem érdemelte ezt. Még is örülök, hogy apa mindent leírt erre a lapra, mert tudtam, hogy ő még mindig ugyan az az ember aki volt. Ugyan úgy az én édesapám, aki bármit képes lenne megtenni értem.

- Megígérem, hogy meg foglak látogatni apa, mert megérdemled - suttogtam még mindig a levelet szorongatva.

Sziasztok! 
Nos, ez a rész egyáltalán nem olyan, mint az eddigi részek, de szerintem ezt már megszokhattátok tőlem. Ugye, Jisung azaz Jimin apja egy nagyon fontos szereplő a történetben, ezért mindenképpen szerettem volna egy részt csak rá áldozni. Nagyon jól tudom, hogy sokan nem szeretitek Jimin apját, hiszen amiket tett Jiminnel nagyon borzasztó, de ennek ellenére szerettem volna, ha kicsit Jisung szemszögéből is átlátjátok a dolgokat. Remélem nem okozott csalódást, hogy ebben a részben most kicsit mellőztem Jikookot, de nyugi, a következő részben számíthattok egy kis erotikára! (Amitől amúgy nagyon félek, mert szerintem nem olyan jól írtam meg, mint szerettem volna...) Pénteken jelentkezem, addig is kellemes hetet minden kedves olvasómnak!