my favorite teacher ~ jikook | ✔

3.

- Szóval, ezek szerint nem csak tesin fogunk találkozni - ült fel a tanári asztalra, amikor Seunghee végleg elköszönt tőlünk. - Igazából szimpatikusak vagytok nekem, szóval remélem jól kijövünk majd egymással. - pillantott körbe az osztályba.

- Valaki írna nekem egy névsort? Névmemóriám egyébként nagyon rossz, szóval kell egy kis idő, amíg megtanulom a neveiteket.

- Majd én írok - szólaltam meg, mire az összes szempár rám tegeződött.

- Köszönöm Jimin - mosolyodott el, majd folytatta további mondanivalóit. 

Szóval az én nevem már tudja is? Ezek szerint mégsem olyan rossz a névmemóriája. Miután megírtam, kivittem neki, amit szintén egy óriási mosollyal díjazott meg. Az óra többi részében röviden bemutatkozott, majd elmondta, hogy mik azok amiket nagyon bír, és, hogy miket lehet csinálni az óráján. Nem szereti, ha késik valaki, ha telefonoznak órán, ha valaki párhuzamba beszél hozzá, viszont nem zavarja, ha valaki eszik, vagy iszik az órán. Mivel hetente az öt tesin kívül csak egyszer találkozunk, így mondta, hogy ha van valami fontos dolog, akkor feljön hozzánk szünetbe.

Amikor kicsöngettek kaptam egy SMS-t apától, de nem mertem megnézni. Jungkook még a teremben beszélgetett pár osztálytársammal, ezért gyorsan kirohantam a teremből. Remegő kezekkel és lábakkal siettem a folyosó végére, ahol reményeim szerint senki sem lesz, így nyugodtan elolvashatom azt a bizonyos üzenetet. Miután megbizonyosodtam róla, hogy nincs ott senki, megnyitottam, hogy mit írt nekem.

" Siess haza, már eléggé ki vagyok éhezve " - állt az SMS-ben.

Bal kezemet szám elé tettem, hogy magamba rejtsem az éppen kitörő sikítást. Azonnal lezártam a telefonom, és fejemet a jéghideg falnak döntöttem. Mi az, hogy siessek haza, mert ki van éhezve? Elkapott az undor, és úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elhányhatom magam. Hogy írhat valaki ilyet a fiának?

- Minden rendben Jimin? - hallottam meg Jungkook hangját, mire egy hatalmasat ugrottam.

Felém kezdett sétálni, amitől én teljesen bepánikoltam.

- Könyörgöm ne bántson - guggoltam le a földre, kezeimmel pedig eltakartam a fejem. Könnyeim egyre jobban kezdtek folyni, levegőt is alig kaptam.

- Bántani? Miről beszélsz? - guggolt le mellém Jungkook, de amikor hozzám akart érni, hangosan felzokogtam, ezért felhagyott ezzel a mozdulatával.

- Nem mondhatom el - zokogtam teljesen kétségbe esetten, majd a hajamat kezdtem markolászni.

Kezdtem úgy érezni magam, mintha elmebeteg lennék, hiszen az iskolában van konkrétan rohamom. Próbáltam erős lenni, de akárhányszor az üzenetre gondoltam, egyre jobban sírtam. Jungkook nem szólt semmit, csak némán guggolt mellettem. Ha nem ilyen helyzetben lettünk volna, talán zavarban érzem magam, de most egy dolgot akartam, meghalni.

- Jimin, figyelj, hívjam fel az édesapád? - kérdezte Jungkook, mire szinte felordítottam.

- Kérem ne!

- Rendben, én csak felajánlottam. Nem tudom, hogy tudnék neked segíteni. - hajtotta le a fejét, és hallottam, hogy egy óriásit nyel.

- Nem.. nem kell semmi. Én..én nagyon jól vagyok. - dadogtam össze vissza és a könnyeimet töröltem le az arcomról remegő kézzel.

- Iskola után beszélhetünk négyszemközt?

- Hiszen most is azt csináljuk. Sietnem kell haza. - remegett meg a hangom, ő pedig szomorú tekintettel nézett rám.

- Rendben. Azt hiszem, hogy akkor magadra hagylak, bár nagyon szeretnék neked segíteni.

- Nem tud - suttogtam, remélve, hogy nem hallotta meg.

- Majd holnap találkozunk. Szia Jimin. - sóhajtott egy aprót, majd magamra hagyott.

Nekidőltem a falnak, és becsuktam a szemeimet. Próbáltam kizárni a külvilágot, de ez olyan lehetetlennek tűnt jelen pillanatban. Nagyon jól esett, hogy Jungkook ennyire törődik velem, és tényleg elmondanám neki, hogy mi bánt, de nem tehetem. Még Taehyung sem tudja, akkor egy idegen, aki méghozzá a tanárom, ő hogyan tudná? Ez lehetetlen!

[...]

- Akkor majd holnap találkozunk - ölelt szorosan magához Taehyung, én pedig a kelleténél is szorosabban öleltem őt.

Remegő kezekkel nyúltam a kilincshez, és nyitottam be a házba. Apa ott állt a konyhába, és karba tett kézzel várt engem.

- Szi..szia apa - erőltettem magamra egy mosolyt, ami inkább hasonlított egy vicsorra.

- Szia kincsem - nyalta meg a száját, majd odasétált hozzám, és levette rólam a kabátom, majd egy apró puszit adott a nyakamra.

Megdermedve álltam ott, és hagytam, hogy azt csináljon velem amit akar. Hogyan mertem volna ellenkezni? Kabátomat felakasztotta a fogasra, majd ismét oda sétált hozzám.

- Ma rendkívül gyönyörű vagy Jimin - simított végig az arcomon, amit tegnap a konyhapultnak ütött. Megragadta az állam, majd oldalra fordította a fejem, ahogyan reggel Taehyung is, csak ő sokkal gyengédebben tette ezt.

- Látom szép helye maradt. Remélem tanultál az esetből. - hajolt közelebb, mire én egy aprót bólintottam.

- Most pedig, irány a szobám - lökött rajtam egyet, amitől majdnem hasra estem.

Ekkor szólalt meg a csengő, én pedig hálát adtam az égnek, hogy pont most jött valaki. Apa idegesen trappolt az ajtóhoz, én pedig az ő ajtajából figyeltem, hogy ki jött.

- Jó napot! Elnézést, hogy csak így beállítok, de Jiminnél hagytam a töri könyvem és a füzetem, holnap viszont írunk belőle, szóval bemehetnék hozzá? - hallottam meg Taehyung hangját, és legszívesebben a nyakába ugrottam volna, amiért eljött ide.

- Gyere - lépett arrébb apám, és megláttam Taehyungot.

- Szia - köszönt, én pedig csak intettem neki egyet. - Akkor megkaphatom a töri cuccom? - mosolyodott el, én pedig elindultam a szobám felé, szorosan a nyomába.

Amikor becsukódott az ajtó, szinte ráugrottam, annyira hálás voltam neki.

- Annyira nagyon köszönöm - kezdtem el örömömbe könnyezni, amire ő egy fájdalmas mosollyal reagált.

- Jól vagy? - kérdezte halkan, nehogy apám éppen hallgatózzon.

Megráztam a fejem, és megmutattam neki az üzenetet, amit még a suliban kaptam apámtól. Kikerekedtek a szemei, és mintha undor jelent volna meg az arcán, de utána rendezte vonásait.

- Nem hagyhatlak egyedül - fogta meg a kezeimet, én pedig hevesen bólogattam. - De akkor mit kellene csinálni? Elszökni? - vetette fel az ötletet, de talán ez az a lehető legrosszabb ötlet.

Ha megtudja, hogy elszöktem, akkor biztos, hogy agyon fog verni vagy ha nem is, akkor eléggé rendesen el fog engem verni. Teljesen tanácstalanok voltunk, amíg meg nem szólalt apa telefonja.

- Most? - szólt bele idegesen a telefonba. - Rendben. Megyek már. Tíz perc és ott vagyok. - morogta, majd letette a telefont.

- Jimin, éjszakás vagyok, szóval majd holnap találkozunk iskola után - kiabálta a konyhából.

Akkora kő esett le a szívemről, hogy szerintem hallani lehetett. Nem is tudom, hogy mikor örültem utoljára ennyire valaminek. Taehyunggal egymásra néztünk, majd most először egy jó ideje igazi mosolyt engedtem ki az ajkaim közül.