my favorite teacher ~ jikook | ✔

28.

- Miért vágsz ilyen fejet? - nézett rám aggódó tekintettel Taehyung.

- Milyet?

- Mit csinált veled apud? Vagy Jungkook? Vagy bárki? - kérdezte tele aggodalommal.

- Nem csinált senki semmit. Csak nincs jó kedvem. - vontam meg vállaimat.

- Tudok segíteni valamiben? - pillantott rám.

- Nem. Nekem már az is sokat jelent, ha itt vagy mellettem. - erőltettem egy apró mosolyt az arcomra.

- Suli után beülünk valamilyen kávézóba? - vetette fel az ötletet.

- Úgysincs más programom - vontam vállat.

Végül is jobb program, minthogy egész nap azon agyaljak, hogy Jungkook éppen mit csinál Hyerinnel. Tegnap vagy negyvenszer feltettem magamnak a kérdést, hogy miért vagyok ennyire féltékeny. A válasz pedig az volt , hogy- mert Jungkook a legfontosabb ember számomra, viszont neki nem vagyok fontos, ezért basztam az egészet.

- Úgy érzem valamit nem mondasz el nekem - sóhajtott egy nagyot Taehyung.

- Vannak dolgok, amiket jobb magunkban tartani. Nem igaz? - horkantottam fel.

- Nem tetszik ez a Jimin nekem - méregetett hunyorított szemekkel.

- Ne nézz máár - takartam el az arcom.

- Mosolyogj, kérlek - nézett rám boci szemekkel.

Inkább nevezném vicsornak, mintsem mosolynak, ahogy kedvtelenül kivillantottam a fogaimat. Taehyungból kitört a röhögés, amitől tényleg elhagyta egy őszinte mosoly a számat.

- Na látod, megy ez - ölelte át a vállam, majd úgy léptünk be az iskola kapuján.

[...]

- Hogy vagy? - ült le mellém tesin Jungkook a padra.

- Minden oké - válaszoltam tömören.

- Figyelj, én megértem, ha megharagudtál rám, amiért befogadtam Hyerint egy kis időre, de nem értem ennek miért kellene befolyásolnia a kettőnk közötti kapcsolatot - pillantott rám, szája szélét rágcsálva.

- Nem haragszom - suttogtam. - Csak egyedül érzem magam.

- Egyedül? De én itt vagyok neked Jimin. - tette kezét a térdemen pihenő kezemre, de rögtön el is vette onnan, hiszen gondolom rájött, hogy itt emberek is vannak és jelenleg egy órán van.

- Itt vagy nekem, de nem úgy, ahogy én szeretném. Csak itt tudunk beszélni egymással, hozzád nem mehetek, te nem jöhetsz hozzám. Én csak azt szeretném, hogy csendben feküdjünk a kanapén és beszélgessünk a semmiről órákon keresztül. Most erre lenne szükségem a legjobban. - nyeltem egy hatalmasat.

- Én próbálom a lehető legjobbat kihozni az egész helyzetből - motyogta. - Beszélünk óra után? Úgy is osztályfőnöki lesz. - nézett rám könyörgő tekintettel.

- Nekem mindegy - vontam vállat, majd inkább Taehyungot kezdtem bámulni, aki a terem másik végéből figyelt minket, nem túl vidáman.

Óra végén Jungkook szinte kirohant a teremből, én pedig futhattam utána, át az egész iskolán. Megint az iskola mögé mentünk, ahol közölte velem, hogy "Ez csak egy csók volt". Nem szólt semmit, hanem elővette a kabátzsebéből a cigijét, majd rágyújtott. Az apró kavicsokkal játszadoztam, próbáltam elterelni a figyelmem, de nem jött össze.

- Számomra te vagy a legfontosabb - törte meg a csendet.

- Igen?

- Bíznod kellene bennem Jimin - fújta ki a cigi füstjét.

- Én bízok benned Jungkook - pillantottam rá.

- Mégsem érzem azt, hogy bíznál bennem.

- Mert? - néztem rá értetlenül.

- Mert így viselkedsz. Tudom, hogy ez egy kurva szerencsétlen helyzet, de baszki nem tudok mit csinálni vele. Próbálok a te elvárásaidnak megfelelni. Csak bíznod kellene bennem egy kicsit, amíg Hyerin nálam lakik, utána pedig újra minden a régi lesz. - dobta el a cigijét, majd idegesen eltaposta azt.

- Jó - sóhajtottam fel.

Lényegében igaza volt, de ő meg sem próbálta a helyzetet az én szemszögemből nézni. Nem tudom, hogy ő mit csinálna fordított helyzetben. Biztos nem mosolyogna és örülne annak, hogy azzal lakok egy fedél alatt, akit igazából nem is szeretek, nem is bírok, sőt kifejezetten utálom, de azért járok vele. Szerintem azért ő is féltékeny lenne, legalább egy kicsit.

- Most min gondolkodsz? - lépett közelebb hozzám.

- Semmin - bámultam a földet.

- Jimin, kérlek ne legyél ilyen - nyúlt az állam alá.

- Meg sem próbálod a helyzetet az én szemszögemből nézni. Nekem tudod milyen szar? - akadtam ki.

- Én próbálom a te szemszöged is figyelembe venni - nézett mélyen a szemeimbe.

- Hagyjuk inkább, nem szeretnék veszekedni veled.

- De én meg szeretném beszélni - erősködött.

- Én meg nem - léptem el tőle, majd sietősen az öltözőbe mentem, hogy átöltözhessek és minél hamarabb az osztályba menjek.

- Minden rendben? - pillantott rám Taehyung.

- Nem. Nincs semmi rendben - motyogtam.

[...]

- Oké, van egy tervem estére - mosolygott barátom, amikor utolsó óra után, a suliból sétáltunk haza.

- Micsoda?

- Soju - vigyorgott.

- Soju? Az mi? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Nem tudod? Egy eléggé finom alkohol. Ma senki sem lesz otthon, szóval átjöhetnél, ha gondolod. - mondta tele izgatottsággal a hangjában.

- De holnap suli.

- Kit érdekel? - vont vállat. - Vernon biztos tud hozni nekünk pár üveggel. Apud éjszakás nem? - lett még izgatottabb Taehyung.

- Igen, azt hiszem az. De mindenképp beszélnem kell vele. - mondtam.

- Van kedved hozzá? Vagy halasszuk el?

- Nem! Ne halasszuk el! Úgysem mentünk még másnaposan suliba! - nevettem fel, mire ő is csatlakozott hozzám.

[...]

- Szia apa - csuktam be magam után a bejárati ajtót.

- Hogy van az orrod? - lépett ki a konyhából.

- Igazából nem fáj. Mondjuk, még mindig piszkálnak vele, de megszoktam már. - vontam vállat.

- Ma este itthon leszek veled, elcseréltem a műszakom! - mosolyodott el.

- Pont erről szerettem volna beszélni. Taehyung egyedül lesz ma otthon egész este, ezért áthívott magához, hogy ne legyen egyedül. - rágcsáltam a szám szélét.

- Taehyung? Milyen rég hallottam róla. - dörzsölte meg az állát. - Hol lesznek a szülei?

- Nem tudom, azt nem mondta - néztem rá.

- Akkor ennyit arról, hogy kettesben leszünk este - forgatott szemet, majd visszament a konyhába.

- Nem baj? - mentem utána.

- Nekem mindegy. Taehyungot bírom, szóval hozzá nyugodtan elmehetsz. - ült le az asztalhoz, majd a kávéját kezdte szürcsölni.

- Köszönöm - mosolyogtam, majd egy apró puszit adtam a homlokára.

Nem tudom mi történt apával, de amióta kötés van az orromon, egy ujjal sem ért hozzám. Mondhatni kerül engem, és eléggé keveset van itthon, szóval eléggé fura, még is élvezem. Egy kicsit talán visszanyertem a régi életem, amikor apa még normális volt, és nem rettegve jöttem haza minden nap. Nem törte el az orrom, nem fenyegetett meg, hogy megöl, nem kiabált és csapkodott. Nekem ez mindennél többet jelentett, szóval kihasználom ezt a pár hetet, amíg egy ujjal sem ér hozzám.