my favorite teacher ~ jikook | ✔

21.

1 héttel később:

A hét többi része eseménytelenül telt el. Apával a féltékenységi incidens óta nem sokat találkoztam, szerencsére egyre többet van beosztva éjszakára, így mindig elkerüljük egymást. Ha pedig találkoztunk is, akkor mindig elkerültem, vagy próbáltam vele kedves lenni, ami egyre nehezebben megy. Sokszor alig tudom visszafogni magam, hogy ne szóljak be neki vagy ne mondjam el, hogy Jungkookot szeretem.  Ő elég furán viselkedik velem, mert nem mondtam el neki, hogy mi történt apával, pedig megbeszéltük már, hogy nem szívesen beszélek erről a témáról. Többször is hazakísért, de semmi nem történt közöttünk. Hyerin szinte minden nap várta őt a suli előtt, amitől elkapott a rossz kedv és mindvégig az járt a fejemben, hogy sosem leszek senkinek az első. Taehyung ahogy csak tudott segített nekem, meghallgatott, mindig mellettem volt, de kezdtem már őt is sajnálni, hogy mindig csak velem kell foglalkoznia. Többször is láttam Jungkookkal beszélni, de persze egyikőjük sem mondta el, hogy mi is volt közöttük a téma.

Az őszi szünetem eddig nagyon unalmasan telt, semmi hasznosat nem csináltam ebben a három napban. Hétfőn átjött Taehyung és film maratont tartottunk, de ezen kívül tényleg nem történt semmi izgalmas velem. Ma megyünk hétre Jungkookhoz, mivel ugye szerda van, és mára vagyunk hivatalosak hozzá vacsorára. Azt mondta, hogy nem kell semmit vinni, mert ott minden lesz, amit csak akarunk.

A napom nagyon unalmas volt, ültem a tévé előtt és kapcsolgattam, de semmi érdekeset nem találtam. Végül egy természetfilmet kezdtem el nézni, amiben a cápákról volt szó. Nem volt annyira izgalmas, hiszen a felénél elaludtam, és a telefonom csörgésére riadtam fel.

- Igen? - szóltam bele rekedtes hangon a telefonba.

- Te aludtál? - hallottam meg Taehyung hangját.

- Nem tudok mit kezdeni magammal, szóval igen - nevettem fel, mire hallottam, hogy ő is nevet.

- Nem jössz át? És akkor innen mehetnénk majd Jungkookhoz. Senki nincs itthon, egyedül meg unatkozok. - mondta Taehyung.

- Mindjárt felhívom apát, utána visszahívlak! - tettem le a telefont, majd rögtön apát kezdtem tárcsázni.

- Szia apa - szóltam bele a telefonba, miután felvette azt.

- Mi van Jimin?

- Ugye ma megyünk az osztállyal Jungkookhoz enni - itt abbahagytam egy pillanatra a mondatot, hátha közbeszól, de nem tette, így folytattam a mondanivalóm. - Átmehetek most Taehyunghoz, hogy ne egyedül kelljen mennem majd este? - kérdeztem.

Pár pillanatig csend volt, majd hallottam, hogy egy nagyon sóhajt.

- Rendben van Jimin. De ez ma történik meg először és utoljára! - mondta, majd azonnal bontotta a vonalat.

Egyáltalán nem ezt a reakciót vártam tőle, azt hittem, hogy majd kiabálni fog, esetleg megtiltja, hogy elmenjek otthonról, ezzel ellentétben belement, aminek nagyon örültem. Úgy döntöttem csinálok neki vacsorát, hogy ha hazajön, akkor tudjon enni valami finomat.

[...]

- Nem izgulsz? - kérdezte Taeyung, amikor már teljesen fel voltunk öltözve.

- Nem. Miért kellene? - pillantottam rá, mire ő sejtelmesen elmosolyodott. - Mit tudsz, amit én nem? - léptem hozzá közelebb, mire ő elnevette magát, és hátrálni kezdett.

- Semmi semmi! Majd megtudod! - nevetett tovább, majd kirohant a szobából.

- Utálom, amikor ilyen vagy! - kiabáltam utána, de a mosoly az én arcomon is ott lapult.

Alig fél óra múlva, már indultunk is. Busszal kellett mennünk, mivel gyalog túl messze lakik innen. Szerencsére elértük a buszt, majd utaztunk fél órát, és meg is érkeztünk az utcája végén lévő buszmegállóhoz. Most, hogy már tudtam hol vagyunk, magabiztosan indultam meg a ház felé, amihez már így is olyan sok emlék köt. Magabiztosan csengettem be, de amikor kinyílt az ajtó, a mosoly lehervadt az arcomról.

- Ohh, szia Jimin és... - akadt meg, mivel nem tudta a barátom nevét.

- Taehyung vagyok - mutatkozott be, majd kezet fogtak, Hyerin pedig mutatta, hogy menjünk be.

- Menj előre Jimin, te már úgy is tudod az utat - mondta egy mosoly kíséretében, de hangján lehetett hallani az undort.

Némán mentünk be mindketten a konyha felé, de már a puszta jelenlététől rossz kedvem lett. Jungkook háttal állt nekem, valamit ügyködött a konyhában, ezért amikor köszöntünk rögtön hátra pillantott.

- Sziasztok. Üljetek le, ahova szeretnétek. - mosolygott, majd ő is az asztalhoz jött.

Kicsit kellemetlenül éreztem magam, hiszen egyáltalán nem számítottam arra, hogy Hyerin is itt lesz. Némán bámultam az asztal közepén lévő díszt, hallgattam ahogy a többiek jól szórakoznak, de én szerettem volna hazamenni. Hozott ki poharakat, majd mindenki ihatott, amit csak akart. Jungkook azt mondta, hogy egy pohár bort mindenki ihat, mert attól még senkinek sem lesz baja. Hyerin eközben szorosan Jungkook mellett ült, néha felkuncogott, majd csókot is adott neki, és néha éreztem, hogy engem is figyelt.

- Jimin segítesz nekem behordani a tányérokat? - zökkentett ki Jungkook a bambulásomból, mire azonnal rá pillantottam.

- Segítek én inkább - állt fel Hyerin, de Jungkook leintette.

- Persze, segítek - keltem fel az asztaltól, majd a tanárom után mentem a konyhába.

- Sajnálom, hogy itt van. Amikor megtudta, hogy vacsora lesz, azonnal lemondott minden programot és jönni akart. - suttogta, amint beértünk a konyhába.

- Semmi baj Jungkook. Nem kell magyarázkodnod nekem, hiszen nem vagyunk együtt. - mondtam egész végig a szemeibe nézve.

- Még mindig nem döntöttél igaz?

- Fölösleges - hajtottam le a fejem, azonnal odalépett hozzám és egyik kezével az állam alá nyúlt.

- Hogy lenne már fölösleges? Jimin nekem szükségem van rád. - suttogta és most először láttam az arcán a félelmet.

- De itt van neked Hyerin, én nem akarom, hogy miattam vége legyen a kapcsolatotoknak.

- Nem lesz vége. Jimin... - kezdte el, de ekkor nyitódott a konyhaajtó, mi pedig szétugrottunk.

- Nem találjátok a tányérokat? - lépett be Hyerin, mire egy pillanatra meg is torpant, hol Jungkookot, hol engem nézve.

- De, csak Jimin nem bírja el, ezért gondoltam vihetnénk ki kisebb tányérokat is. - vont vállat a tanárom, majd elővette a tányérokat, párat a kezembe adott, én pedig már ki is siettem a konyhából.

[...]

- Vigyelek haza titeket? - kérdezte Jungkook Taehyungra és rám pillantva.

- Az jó lenne - mosolyodott el a barátom, én pedig némán álltam ott, mint egy bábu.

- Hyerin, hazadobom a fiúkat, majd jövök! - kiabált be a konyhába, majd sietősen távozott a házból, mi pedig utána.

- Ülj te előre - mondta Taehyung, majd be is szállt hátulra, én pedig Jungkook mellé az anyósülésre.

Az út némán telt el, csak néha szólalt meg Jungkook, hogy meg tudja merre is kell mennie, hogy eljussunk Taehyung házáig. Miután sikeresen eljutottunk odáig, kitettük a barátomat, mi pedig már indultunk is a házam felé. Már sötét volt kint, ezért nem törődtem annyira azzal, hogy merre is megyünk. De amikor megálltunk az a cukrászda előtt, ahol egyszer már voltunk kérdőn pillantottam a mellettem ülőre.

- Mit keresünk itt? - pislogtam nagyokat.

- Megnyerem neked a pandát - mosolyodott el, majd a pénztárcájáért nyúlt és kiszállt a kocsiból.