my favorite teacher ~ jikook | ✔

9.

1 héttel később:

Ma van sportnap az iskolában, holnap pedig a gólyabál lesz, amire apa kivételesen elengedett, de úgy, hogy tízre jön értem. Taehyung már eltervezte hatszor, hogy hogyan fog összehozni Jungkookot és engem, amit én szem forgatva hallgattam meg minden egyes alkalommal. A mai program túrázás a közeli hegyekben, aminek nagyon örültem, hiszen elmaradt a tanítás, és már kora délután haza lehetett menni. Jungkook ment elől, utána a lányok, majd a fiúk, Taehyung és én pedig hátul. Nem mondom, hogy idegesített, ahogy a lányok nyomultak Jungkookra, de igazából nagyon idegesített.

- Jimin, most éppen melyik lányt ölöd meg képzeletben? - lökött játékosan oldalba Taehyung, mire felhorkantottam.

- Megölni? Miért is? Mert ott mennek Jungkook mögött és kelletik magukat? Nem, tényleg nem. - morogtam, mire kitört belőle a röhögés.

- Csak vicceltem ember. Mi történt a szertáros eset óta? Megcsókolt vagy mi? Azóta eléggé furán viselkedsz. - nevetett még mindig, ami egyre jobban kezdett idegesíteni.

- Hagyjuk már azt a témát. Párszor már átveséztük, de nem, még mindig nem történt semmi, csak beszélgettünk és megengedte, hogy tegezzem. Ennyi. - néztem rá csúnyán, mire próbált komoly arcot vágni, de nem jött össze neki, ismét elnevette magát.

- Szia Taehyung - csináltam úgy, mint aki megsértődött és inkább előrébb mentem a fiúkhoz.

Fél óra múlva megálltunk pihenni, ezért én leültem az egyik fa tövébe. Mindenki elvolt a baráti társaságával, Taehyung pedig Jungkookal beszélgetett. Persze barátom egész végig engem nézett, én pedig legszívesebben hozzá vágtam volna egy fél téglát, vagy mondjuk ezt a fát, ami alatt ülök. Jungkook is rám pillantott én pedig kérdőn néztem rájuk. Az említett odasúgott valamit Taehyungnak, mire ő elnevette magát, és odament a fiúkhoz, a tanárom pedig odasétált mellém.

- Mizu? - ült le mellém, majd táskájából elővette a kajáját, és enni kezdett.

- Mit mondott Taehyung? - pillantott rá.

- Igazából csak annyit, hogy besértődtél egy viccen, ezért jöjjek ide hozzád megmasszírozni, mert attól lenyugszol, vagy mi. - nevetett fel.

Éreztem, hogy a létező összes vér a fejembe áramlik, és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Egyszer tényleg meg fogom ölni Taehyungot. Lehajtottam a fejem és próbáltam eltakarni a fejem Jungkooktól.

- Szeretem amikor zavarban vagy - mondta teljesen higgadtan, de én valahogy nem éreztem magam ilyen higgadtan.

Biztosan versenyeznek Taehyunggal, hogy ki fog egy nap alatt előbb kikészíteni engem. Eddig Taehyung vezet, de csak addig amíg véletlen le nem lököm az egyik helyről.

- Na menjünk. Te meg békülj ki a barátoddal, vagy kénytelen leszek én kibékíteni titeket - tette kezét a térdemre, majd felállt és ott hagyott az ezernyi gondolatommal a fejemben.

Megvártam, amíg a többiek elindultak, majd én is utánuk mentem. Egyedül sétáltam a síri csendben, nézelődtem, a tájat fotóztam, amíg egy útelágazáshoz nem értem. Megtorpantam, majd kétségbeesetten néztem hol balra, hol jobbra. Lábaim földbe gyökereztek és a szívem hevesen kezdett verni. Oké nyugi Jimin, csak felhívod Taehyungot és elmondja, hogy merre kell menned. Telefonomért nyúltam, de azt mutatta, hogy nincsen térerő. Pár percig még álltam egy helyben és vártam, hátha feltűnt valakinek, hogy eltűntem, de továbbra is síri csend volt. Kezdtem teljesen ideges lenni, főleg, hogy fél óra múlva indulnánk haza. Szuggeráltam mindkét utat, de nem tudtam, hogy merre kellene elindulnom. Végül hallgattam megérzéseimre és jobbra indultam el. A bal hoz mindig balszerencsét, nem?

Fogalmam sincs mióta gyalogolhattam, de olyan volt, mintha erre egyszer már jártam volna. Tettem egy jelölést az egyik nagy sziklára, hogy ha legközelebb is erre jövök el, akkor már biztos legyek abban, hogy eltévedtem. Ez be is következett, hiszen alig fordultam hármat, megint annál a nyamvadt kőnél voltam. Lerogytam a földre, nem érdekelt, hogy piszkos lesz a ruhám, de annyira elfáradtam. Megpróbáltam még egyszer felhívni Taehyungot, de térerőm azóta sem volt. Arcomat kezeimbe temettem és a lehető összes halál az eszembe jutott, ami megtörténhet velem. Pl megfagyok este, megtámad valamilyen állat, éhen halok, vagy esetleg szomjan. Megcsíp egy méhecske és belehalok a csípésébe, belém csap egy villám.

Kezdett sötétedni, de én még mindig ugyan annál a kőnél ücsörögtem. A szemeimet már rég kisírtam, de nem tartottam jó ötletnek, ha elindulok másik úton, hiszen akkor még jobban elkeverednék, még jobban, mint most. Motoszkálást hallottam a hátam mögül, ezért hátrahőköltem. De nem jelent meg senki, ezért egy kicsit megkönnyebbültem. Újra tárcsáztam Taehyungot, de még mindig nem volt térerőm. Pár perc múlva, már nem tudtam egy helyben maradni, így elindultam a fejem után. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen hamar besötétedik, hiszen eddig csak nagyon ritkán lehettem kint. Apa biztos nagyon mérges rám, hogy nem hívtam, de remélem Jungkook szólt neki, hogy eltűntem. Vagy neki egyáltalán feltűnt, hogy nem vagyok ott? Elővettem a telefonomat és azzal kezdtem világítani. Nagyon sötét volt már és egyre hidegebb volt. Egyre több hangot hallottam magam körül, és kezdtem egyre jobban félni. Felmásztam egy fára, hátha látok valamit, de mindenhol sötétség volt, még utcai fényeket sem láttam a közelben. Szinte biztos voltam benne, hogy ott fent lesz térerőm,és amikor kicsörgött a telefon, majdnem elsírtam magam.

- Jimin? Úristen, hol vagy? - hallottam meg Taehyung zaklatott hangját.

- Én..én most egy fán, de nagyon félek Taehyung, kérlek gyere értem - fakadtam sírva, a mai nap folyamán már sokadszorra.

- Figyelj, Jungkook és a többiek keresnek téged. Világíts valamivel, hogy meglássanak. Senki sem ment haza nélküled. - nyugtatott meg.

- Jó, akkor.. akkor világítok - mondogattam, inkább csak magamnak. - Úgy fázok Taehyung. Nagyon fázok. - szipogtam, mire hallottam a telefon másik oldalán lévő szipogását is.

- Annyira sajnálom, hogy egyedül hagytalak - mondta barátom, hallatszódott, hogy ő is sír.

- Azt.. azt hiszem hallok valamit. Leteszem, és majd hívlak. - nyomtam ki azonnal a telefont, és lemásztam a fáról.

- Itt vagyok! - kiabáltam, bár annyira szétfagytam, hogy nem volt erőm hangos hangokat kiadni.

Párszor még elkiabáltam magam, de semmi sem történt. Kezdtem tényleg feladni, ezért csak sétáltam amerre a lábam vitt. Ismerős helyre érkeztem, felismertem a fát, ami alatt Jungkookkal beszélgettem. Fel akartam hívni Taehyungot, de megint nem volt térerőm.

- Jimin? - hallottam meg a nevemet.

- Igen, itt vagyok! - kiabáltam.

- Jimin? - hallottam meg ismét a nevem, egyre közelebbről.

A hang felé kezdtem rohanni, amikor megláttam a zseblámpa fényét, sikítani tudtam volna az örömtől. Egyre gyorsabban kezdtem futni, majd amikor meghallottam Jungkook hangját, és megpillantottam, nem is gondolkoztam, hogy mit csinálok, azonnal ráugrottam.

- Istenem Jimin - szorított szorosan magához.

- Ju..jungkook - zokogtam, miközben szorosan öleltem.

- Úgy megijesztettél - hajolt el tőlem, de pont annyira, hogy szemeimbe nézhessen.

- Azt hittem meg fogok halni - ziláltam még mindig.

- Minden rendben van, itt vagyok - törölte le a két kezével a könnyeimet.

Még egyszer szorosan magamhoz öleltem, és kihasználtam, hogy nem néz rám furán, nem érzem cikinek, amiért a fejemet a mellkasába nyomom, és szorítom a pólója szélét a lehető legerősebben.