my favorite teacher ~ jikook | ✔

23.

- Jimin! Kelj fel, elkésel a suliból! - rázott fel apám kora reggel az álmomból.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e, vagy esetleg lány. Nagyokat pislogva figyeltem őt, de az információk nem jutottak el az agyamig. Pár másodperc múlva, úgy ahogy magamhoz tértem és egy ásítás után közöltem apával, hogy ezen a héten szünetem van. Egy "ohh" kíséretében elengedett, majd távozott a szobából szó nélkül. Kómásan utána mentem, majd szerencsésem utol is értem a konyhában. A gyógyszeres szekrény előtt állt, remegő kézzel próbálta kinyitni az egyik dobozt, de nem jött össze neki, ezért odasétáltam mellé és kinyitottam az üvegcsét.

- Kicsit szét vagyok ma esve, de úgyis mindjárt megyek dolgozni, szóval nem érdekes - motyogta, majd bevett három gyógyszert, és idegesen a szobájába trappolt.

[...]

- Majd jövök fiam - adott egy puszit a fejemre, majd sietősen távozott a házból.

Úgy gondoltam kiszellőztetek és rendet rakok a házban, mivel állott szag keringett az egész lakásban és, mivel mostanában nem mosogattam el, ezért a konyha is úgy néz ki, mint amiben egy bombát robbantottak. Először kihordtam apám szobájából a koszos edényeket, majd a sajátomból is, végül a nappaliból is összeszedtem és nekiálltam a mosogatásnak, ami több mint egy óráig tartott. Miután végeztem becsuktam az ablakokat, mivel azért lehetett érezni, hogy november eleje van. A nappali és a többi helység kitakarítása után, bemerészkedtem apám szobájába, ahol minden szanaszét volt. Ahogy leszedtem az ágyneműt, észrevettem, hogy a párnája alatt egy kép volt, amin Jungkook és én voltam rajta és éppen súgtam valamit neki, de hirtelen nem is ugrott be, hogy egy mikor történt volna meg.

- Mi a szar? Ezt meg ki csinálta és mit keres itt? - akadtam ki teljesen.

Idegesen járkáltam a szobában a képet figyelve, és azon agyaltam, hogy mikor készülhetett. És beugrott, hogy előző héten pénteken volt egy ünnepségünk, ahol Jungkook megkérdezte tőlem, hogy suli után tudunk-e beszélni. Teljes sokkban álltam még egy jó ideig, majd erőt vettem magamnak és inkább minél gyorsabban kitakarítottam a szobát.

- Át tudnál jönni? - szóltam bele a telefonba, miután Jungkook felvette.

- Persze, baj van? - hangja kissé rekedtes volt, szóval nemrég kelhetett fel.

- Majd mondom, csak kérlek siess.

- Mindjárt ott vagyok - mondta, majd bontotta a vonalat.

Kevesebb, mint negyed óra múlva már tényleg a kanapémon ültünk és próbáltunk rájönni, hogy még is ki csinálhatta ezt a képet. Jungkook már az összes nevet felsorolta, akikre ő gyanakszik, nekem viszont egyetlen tippem sem volt, hogy még is, ki akarna minket lefényképezni és átadni apámnak a képet. Apa meg biztos nem lehetett, hiszen ekkor dolgozott, onnan pedig semmiféleképpen nem jöhet el.

- Ki fogom deríteni, hogy ki készítette ezt a fotót és komolyan elbeszélgetek vele. Nem értem ezt az egészet, hogy mi értelme van lefotózni minket, hogy utána odaadja a képet az édesapádnak. - mérgelődött Jungkook, amivel én teljesen egyetértettem.

- Most már értem apám, miért volt ennyire fanatikus - suttogtam, mire Jungkook sóhajtott egyet.

- Csinálhatok kávét? - pattant fel a kanapéról.

- Igen. A tűzhely melletti polc. - kiabáltam utána, mivel már meg sem várta, hogy befejezzem a mondatom.

[...]

- Mikor jön apud? - kérdezte Jungkook, miközben a hajammal játszadozott.

- Hét körül szokott általában - pillantottunk egyszerre az órára, ami pontosan négy órát mutatott.

- Akkor még van egy kis időnk - adott egy apró puszit a számra, amitől muszáj volt mosolyognom.

- Megvan még a pandám igaz?

- Persze, hogy megvan! Ott van a vendégszobában az ágyon és csak rád vár. - mosolyodott el.

- Hyerin mit szólt hozzá?

- Aludt már, amikor hazaértem, szóval észre sem vette. Szerencsére elutazik pár napra, szóval nem fog zavarni semmit. - mondta, mire egy aprót bólintottam.

- Lehet egy kérdésem? - pillantottam fel rá.

- Lehet akár több is - mosolygott.

- Év elején volt egy időszak, amikor eléggé sokat voltál Taehyunggal. Akkor miről beszéltetek?

- Ohh, hát bevallom őszintén, hogy rólad. Már amikor először megláttalak, valami megfogott benned és láttam, hogy mennyire jóba vagytok Taehyunggal, ezért próbáltam rajta keresztül több dolgot megtudni rólad, mivel láttam, hogy te nagyon befelé forduló típus vagy. - mondta egész végig egyenesen bámulva, mintha újra élte volna az első találkozásunkat.

- Azt hittem, hogy az elején csak a sajnálat miatt voltál velem kedves, ahogy az emberek kilencven százaléka szokta.

- Mondta Taehyung, hogy utálod, ha az emberek sajnálnak. Ezért egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy sajnáljalak, csak segíteni akartam neked, de nem tudtam sehogy, mert nem engedted. - kulcsolta össze ujjainkat, majd átkarolt hátulról, én pedig szorosan hozza bújtam.

- Nem nyílok meg senki felé könnyen, mivel Taehyungon, apán és most már rajtad kívül senkim sincsen, így alkalmam sem volt, hogy megnyíljak bárki előtt is. - mondtam ki, amit gondoltam, hiszen nagyon jól esett, hogy valakinek elmondhatom ezeket, hiszen már nagyon hosszú idő óta magamban kellett tartanom.

- Régebben sok barátom volt, amíg össze nem jöttem Hyerinnel. Egyik napról a másikra egyre kevesebben maradtak mellettem, végül pedig egyetlen barátom sem maradt, akire számíthattam. Volt egy barátom, Jin, azt hiszem ő volt a legfontosabb számomra, de elköltöztek innen. Azóta pedig egy szót sem beszéltünk egymással, pedig én próbáltam tartani vele a kapcsolatot, de ugye ehhez két ember kell. - erőltetett magára egy apró mosolyt. - Néha jó így érzelgősen beszélgetni, nem? - pillantott le rám, mire elmosolyodtam és egy hatalmasat bólintottam.

- Remélem nem bánod meg, hogy engem választottál - suttogtam, mire még szorosabban magához szorított.

- Eddig még nem bántam meg - nevetett fel. - Amúgy valamelyik nap elmehetnénk majd valahova ebédelni vagy vacsorázni. Mikor éjszakás apud? - kérdezte.

- Azt hiszem pénteken. Három napot nappalos, két napot éjszakás általában, hacsak nem cserél műszakot valakivel.

- Akkor majd értekezünk, de azt hiszem jobb, ha most megyek, mert fél óra és jön - ültünk fel mindketten a kanapén, majd lebiggyesztett ajkakkal kísértem az ajtóhoz.

- Ne vágj ilyet, nemsokára újra találkozunk - húzott magához egy szoros ölelésre.

Azt hiszem az egyik kedvenc dolgommá vált a Jungkook ölelés, hiszen annyira jó illata van, ölelése pedig megnyugtató, ilyenkor egy pillanatra mindig elfelejtem ezt a szerencsétlen életem és egy pillanatig csak ő létezik számomra. Eltolt magától, de csak annyira, hogy most ajkaimat vegye birtokba és szenvedélyes csókot kezdeményezzen.

- Azt hiszem tényleg mennem kell, mert így sosem indulok el - vált el tőlem, majd egy mosoly kíséretében kinyitotta az ajtót.

- Hol a kocsid? - pillantottam körbe, de sehol sem láttam.

- Egy utcával feljebb parkoltam, hogy ne lássa meg senki - mondta.

- Ez kedves - mosolyogtam, majd egy utolsó gyors csókot kaptam tőle, majd egy intés kíséretében eltűnt a látókörömből.

Hatalmas vigyorral az arcomon csuktam be magam mögött az ajtót, majd megrohamoztam a fürdőt, hogy mielőtt apa hazaér, már kész legyek. Ha sietek, még vacsorát is tudok készíteni, így talán nem lesz semmi probléma a ma este folyamán.