my favorite teacher ~ jikook | ✔

32.

Újabb unalmas nap vette kezdetét. Unottan sétáltam Taehyunggal az oldalamon az iskola felé.

- Nem fura, hogy nincs már ott a kötés az orrodon? - kérdezte.

- Igazából már eléggé megszoktam, de örülök, hogy végre lekerült rólam. Így már piszkálni sem tudnak vele! - mosolyogtam.

- Úgy is megvédtelek volna - lökött játékosan oldalba. - Az ott nem Hyerin? - ráncolta össze a szemöldökeit, ahogy a kapu felé bámult.

- De - néztem én is lányt. - De mit keres itt?

- Szerintem téged - indult el határozottan felénk, amikor észrevett minket.

- Oké, ne legyél feltűnő, csak legyél normális - köszörülte meg a torkát.

- Sziasztok - állt meg velünk szemben. - Azt hiszem Jungkooknál hagytál valamit - vette elő a táskájából a pandát, amit még Jungkooktól kaptam, amikor összejöttünk.

Kérdőn néztem rá, mire ő felnevetett.

- Nyugi, tudom, hogy tőle kaptad, de kicsit sem érdekel. A te játékod, miért van nála? Csak foglalja a helyet, mivel neki úgysem fontos. - mondta lenézően.

Szavai fájtak és rögtön el akartam süllyedni szégyenemben. De hogy hogy csak most vette észre? Több mint egy hónapja már ott van, szóval nem is értem, mit keres most itt. Lefagyva álltam és bámultam magam elé, fel sem fogva a történteket.

- Hahó, itt vagy? - lengette meg arcom előtt a kezét. - Vedd már el ezt a szart. - nyomta a kezembe, majd idegesen a hajába túrt.

- Most már mehetünk? - szólalt meg Taehyung.

- Felőlem - vont vállat. - Csak tudod Jimin, azért mert nem szólók semmit, attól még mindent látok - mondta egy szúrós pillantás kíséretében.

- Szia Hyerin - ragadta meg a karom Taehyung, majd berángatott az épületbe.

- Mi a szar? - akadt ki. - Ez tényleg a te pandád?

- Igen - motyogtam, majd magamhoz szorítottam a plüsst.

- Tedd el, mielőtt valaki még ebbe is beleköt - sóhajtott egyet, én pedig nagy nehezen belegyömöszöltem a táskámba a plüsst. - Hyerin mióta is ilyen?

- Hyerin mindig is ilyen volt, csak nem ismered őt - nyeltem egy hatalmasat, majd a tesi öltöző felé vettük az irányt.

- Na mi van Pinokkió, eltűnt az orrod? - nevetett Minhyuk, ahogy beléptünk a kis terembe.

- Mi lenne, ha legalább most az egyszer befognád? - morogtam.

Alapból nem voltam jó kedvembe, hozzá meg még jobban nem volt kedvem.

- Hogy mit mondtál? - nevetett ismét. - Nem tetszik valami? - ragadta meg a pólómat, majd közelebb húzott magához. - Most mondd, ha mered.

- Hagyjál már békén Minhyuk - löktem arrébb a kezét, majd lepakoltam a táskám a padra.

Remegő kézzel öltöztem át, majd mit sem törődve a többiekkel bementem a terembe. Minhyukot egyszer tényleg meg kellene verni, igazán megérdemelné már.

Szállingózni kezdtek az osztálytársaim, de Taehyungot sehol sem láttam, ezért elindultam vissza az öltözőbe, de meghallottam a hangját. Megtorpantam és minden erőmmel azon voltam, hogy halljam miről van szó.

- Szüksége van rád - mondta Taehyung. - Ugye tudod, hogy neki csak te vagy rajtam kívül? Ha magára hagyod, akkor fogalmam sincs, hogy mi fog történni vele. - mondta mindvégig nyugodt hangon. - Kérlek ígérd meg, hogy sosem hagyod el. És vigyázz rá, mert én nem tudom megvédeni őt. Benned bízik a legjobban. - sóhajtott egy aprót.