A bátyám bandája (Bts ff)

6.

-És elosztod a 1267-et, a 30-cal. És megkapod az x hányadosát. Érthető?

-És hol van az y?

-Az y ezután következik. Ugyan így megcsinálod azokkal a számokkal is. És utána összeszorzod az x-et és az y-t. És megkapod a végeredményt. Így érthető volt?

-És hogyan is kaptuk meg az x 2 számát?

-Te figyeltél egyáltalán amit az elmúlt 3 órában próbálok magyarázni neked?

-Sajnálom Namjoon! De nem tudok figyelni! 

-Mi köti el ennyire a figyelmed?

-Inkább ki!

-Nem tán szerelmes lettél?

-Csak tetszik...

-Az majdnem ugyan az! És... ismerem?

-Nagyon jól ismered...

-Okos? Kedves? 

-Gonosz... Okos...

-Csak veled gonosz, vagy alapból olyan?

-Engem piszkál folyton... De egy olyan srác mint ő nem is venne észre úgy...

-Ez nem igaz! Nagyon szép vagy és én élnék-halnék érted, ha nem a húgom lennél! 

-Kösz Nam! Jó érzés, hogy te és Jin mellettem vagytok!

-Nem csak mi! A többiek is kedvelnek téged, csak fura nekik, hogy Tae húga vagy! 

-Miért?

-Mert olyanok vagytok V-vel, mint a tűz és a víz. Taehyung nem nagyon foglalkozik a bandán kívül mással, míg te minden egyes emberrel ugyan úgy foglalkozol! Tae kinyilvánítja a gondolatait, míg te nem annyira! 

-Aha... És tényleg kedvelnek?

-Igen! És bűntudatuk van! Főleg V-nek és Jungkook-nak! De Jimin-t sem lehet kihagyni a sorból!

-Jimin is...

-Igen, de hogy hogy csak őt... ÓH! Leesett és nagyot koppant...

-A bátyám megérdemli! Csak bántani tud!-és ekkor nyílt az ajtó. Tae állt ott...

*V pov*

-A bátyám megérdemli! Csak bántani tud!

Ez a mondat volt, ami fájt a legjobban. Ott álltam az ajtóban és csak néztem a húgomat. Megfordultam és bementem a szobámba. Csak Rap Mon volt nálunk, segíteni a matekban Ah-nak. Mióta szó szerint a húgukként tekintenek Ah-ra, azóta egy kicsit rosszul érzem magam. Nekem kellene most ott ülnöm a húgommal és beszélgetni a szerelmi életéről, tanácsokat adni, segíteni neki és foglalkozni vele. Nekem kellene megvigasztalnom, mikor sírva jönne haza, mert szakított a barátjával. Nekem kellene elmagyaráznom neki azt a feladatot, amit nem ért. Nekem kellene figyelmeztetnem, hogy a cigi rossz és ne legyen hülye, hogy cigizik. Nekem kellene kiherélnem azt aki bántani merte. Nekem kellene a legnagyobb támasza lenni...

Ehelyett én voltam az, aki bántotta. Én voltam, aki kinevette, amikor sírt. Én voltam, aki szégyellte a saját húgát. Én voltam, aki mindig piszkálta a tanulmányai miatt. Én voltam, akit nem érdekelt, hogy mi történik vele. Én voltam a legnagyobb buktatója...

Sosem volt egy olyan négyszemközti beszélgetésünk, amikor ne veszekedtünk volna. Ő mindig fedezett engem... én pedig mindig csak a hibáit kerestem, hogy beárulhassam. Mindig csak a hírnevemmel foglalkoztam és nem vettem észre, hogy ez a húgomnak szar. Egy nagy faszkalap vagyok! A saját húgomat mertem megütni... Majdnem halálra vertem, és miért is? Mert menő akartam lenni mások szemében?! Úr Istenem! Amikor ő sosem rontott el nekem semmit! Ő mindig segíteni próbált, én meg majdnem megöltem... Nem Namjoon-nak kellene ott ülnie, hanem nekem! Nekem kellett volna foglalkozni vele! Én vagyok a legrosszabb báty a világon... És ezt már nem is tudom soha többet helyre hozni...