A bátyám bandája (Bts ff)

3.

Amikor Jin-nel találkoztunk a konyhában, csak remélni tudtam, hogy nem mondja el a többieknek. Akkor nekem végem lett volna, mivel Tae megölt volna ott helyben. De mivel reggel az iskolában ugyan úgy feltűnés mentesen mentem VOLNA be, így gondolom nem mondta el nekik. Ismétlem, mentem volna. Mivel most is a suli utcája előtt ott volt az egész banda. Láttam, hogy figyelnek engem. Én csak hallgattam tovább a zenét és chat-eltem Vi-jal. Kiderült, hogy ma nem fog suliba jönni. Akkor egyedül leszek a világ ellen. Mikor befordultam volna az utcába, elkapta valaki a karom. Hátra fordultam és szembe találtam magam Jungkook győztes mosolyával. A háta mögött ott voltak már a többiek. Jin és Rap Mon nem voltak sehol. Jungkook és Jimin lefogtak. Ez teljesen új volt. De mikor a bátyám elém állt, akkor már szó szerint remegtem. És Tae a szemembe nézett. Lendült a keze. Bemosott nekem. Csak ütött és ütött. Már az ájulás határán voltam, mikor Jin hangját hallottam meg. Ordítozott. Hirtelen elengedtek oldalról és valaki karjaiba zuhantam. Jin csak ordibált a fiúkkal. És ez volt az utolsó emlékem, mielőtt elsötétült minden...

*Jin pov*

Éppen tartottunk Namjoon-nal a suli felé, mikor megláttuk, hogy a többiek hangosan nevetnek. V valakit nagyon vert. Mikor közelebb értünk azonnal felismertem. Namjoon-nal azonnal rohantunk oda. Olyan gyorsan már nagyon régen nem futottunk. Már csak 10 méter választott el minket tőlük, mikor ordítani kezdtem. Azonnal abba hagyta mindenki. Mikor odaértünk Namjoon ellökte a lánytól Kook-ot és Jimin-t és a karjaiba vette. Én csak üvöltöztem V-vel és a többiekkel. Nagyon régen használtam már ilyen mennyiségű trágár szót. Direkt kihagytam azt a részt, hogy a húga. Ahelyett minden mást kimondtam. Ekkor Nam szólt, hogy a lány eszméletlen. Ah szájából már ömlött a vér. Nem engedhettük, hogy így lássa meg bárki is. Namjoon tudta csak rajtam kívül, hogy V húga, mert ő az egyetlen aki sejtette az elejétől kezdve. Hazavittük őt. Mivel az anyukája körúton van, így nem volt otthon senki. Letettük a kanapéra és ápolni kezdtük. Minden sebét bekötöttük. 3 óra után felébredt. De egyből sírni kezdett. Mi csak mellette voltunk és hagytuk, hogy kisírja magát. Mikor már csillapodott a sírása, ránk mosolygott. 

-Ugye nem fogjátok elmondani, hogy Tae a bátyám?

-Te most tényleg ezen aggódsz?! Majdnem agyon vertek és te ezért aggódsz?!

-Köszönöm, hogy leápoltatok... És hogy megmentettetek... Nem hittem volna, hogy ti nem olyanok vagytok, mint a többiek...

-Mi tudjuk, hogy te a normálisságod miatt vagy mindig megverve és kirekesztve. És az ilyen helyzetektől hányunk már. Tudjuk, hogy V a bátyád. És tudjuk, hogy csak papír alapon. De mi itt leszünk és mától mi leszünk a gyakorlatbeli bátyáid!

-Köszönöm! Nagyon szépen köszönöm! 

-Nem kell, hogy megköszönd! Szívesen tesszük! 

-Akkor a bátyáim vagytok mostantól?

-Igen!-és összeölelkeztünk. Mindig is akartam egy húgot. Mivel nekem és Namjoon-nak nincs csak testvérünk a bandából.

De most végre mi is megtapasztalhattuk, hogy milyen is nagytestvérnek lenni.