Big city live! (befejezett)

Lilla/1

„Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntenék. Így szokás mondani. A lány már szaladt a legközelebbi telefonfülke felé. A rosszul illeszkedő ajtónál az eső lassan csordogált. Szerencsétlenségére, nem kártyás készüléket talált. Bosszúsan kiborította a tenyerébe az összes apróját, miközben idegesen reménykedett, hogy legalább egy fél perces szóváltásra elég lesz az összeg. A füléhez emelte a kék kagylót. Tárcsázta a számot, majd, mint az egyetlen stabil dologba az életében, úgy kapaszkodott a fém vezetékbe. Becsukta a szemeit, mély sóhajtás mellett hallgatta a búgó kicsengést. Két hangjel után dörömbölést hallott a háta mögött. Idegesen fordult meg. Nem értette, miért nem keres más menedéket, bárki is az, hisz ez már foglalt. Ahogy szembekerült az esőáztatta várossal, egy ismerős arcot látott. Ő volt az. Ott kapaszkodott a fülke ajtajába, arcán csorgott az esővíz. Félhosszú szőke haja nedves tincsekben lógott. Be akarta engedni a fülkébe, de ő kirántotta magához az esőbe. A lány el akarta mondani, mennyire sajnálja az egészet. Épp megszólalt volna, de ő megakadályozta benne. A nedves ajkak pont olyan puhán tapadtak most az övéire, mint az első alkalommal. Az esőfüggöny alatt újra egymásra találtak."

Enter! Nem tudom, miért, de olyan jól esik az utolsó karakter után még rácsapni az enterre. Jamie Wintchester It's your life című számának dinamikusan romantikus dallamai is a végére érnek. Mintha egybeolvadna a szöveg a zenével. Még a szívem is hevesebben dobog, mintha engem is megcsókoltak volna az esőáztatta Budapest egyik szűk utcáján. Már töltöm is fel Merengőre, ennek végre biztosan nagy sikere lesz!

Azért költöztem Pestre, hogy én is részese lehessek ennek a világnak. A macskaköves utcáknak, a zöld telefonfülkéknek, a füstös alagsori kocsmáknak és azoknak az igazán romantikus pillanatoknak, amiket csak a véletlen hoz össze, nem a Facebook. De pechem volt, mire ideértem, ez a világ már teljesen eltűnt. Ami maradt utána, az maga a kiábrándulás. Már nem állnak hosszú sorok az újságos előtt, már nem zötyög a régi villamos a négyes hatos vonalán. A városban gombaként nőnek az újépítésű házak, miközben a régiek úgy esnek szét, akár a kép, amit fény ért a sötétkamrában. Hát ez maradt nekem. Egy régi emlék az új világban. Mintha mindenki elfelejtette volna, milyen igazán érezni. Ma már csak az számít, hogy minden praktikus, és kényelmes legyen. Egy gombnyomásra előttünk a világ, a Facebookon bárkire ráírhatunk, az okostelefonok mellett már eltévednünk sem lehet. Pedig én eltévedtem. Valahogy nem ott lyukadtam ki, ahol szerettem volna.

Hajaj! Indulhatok is dolgozni. Remek! Egy újabb nap a munkaerőpiacon. A piacon, ahol az ember a saját lelkét árulja. Jó pénzért bármit és bárkit.

Különösen, ha az ember egy webcam stúdióban robotol.

Igaz, én nem árulom szó szerint a testemet, nem adok műsort kiéhezett perverz alakoknak. Én vagyok az operátor. Az, aki chatel az ügyfelekkel és tolmácsolja a kéréseket a mögötte lévő párnak. Hát ez vagyok én. A szexpiac kereslet-kínálatának katalizátora.

És ez nekem Budapest, olyan, akár a szobám. Háromszor-háromszor-négy méteres galériázott kuckó, az én birodalmam. Nekem ennyi jár. A hosszan lelógó lila függönyöket, amik még a falakon is csüngenek, én hoztam ide. A hatalmas, megnyúlt formájú virágokat a falra Anima festette, az én legvadabb barátnőm, akinek mindenre van egy-két éles megjegyzése. Ravasz kék tekintete mintha keresztüllátna az emberen, néha még azt is meghallja, amit csak gondolok. Ha kilépek az ajtón, a folyosó következik, sötét, akár a jelenem. Jobbra Peti mindig rendezett szobája. Az ő falai fehérek, üresek, minden mappákba rendezve áll, egy porszemet nem találni sehol. Sosem értettem, hogy lehet ilyen steril körülmények között élni. Pedig ő maga nem ilyen szigorú, ám magas alakja és meleg, barátságos mosolya teljesen mást ígér. Ő a mi „házinénink", ő intézi a lakás ügyeit, a tulajt ugyanis még sosem láttuk.