Örök csapattársak🖇 |Marcus Gunnarsen ff.|

h ú s z

Rádőlök Marcus mellkasára, és hallgatom a szívverését, mire ő a fejét az én fejemre hajta.

-Mindjárt kitörik a nyakam. -mondja, majd a fenekemnél megfogva közelebb tol magához, annyira hogy a felsőtestünk összeér. Térdeit felhúzta, így szabadulni sem tudtam.
-Ki mondta hogy tedd a fejemre a fejed? -kérdeztem.
-Ki mondta hogy ölelj át? -kérdez vissza frappánsan.
-Chhh. Na akkor én most átöltözöm. -huppanok ki az öléből.
Már majdnem sikerült.
De Marcus elkapta a szoknyám végét, és visszarántott.

-Hülye állat! Majdnem lehúztad! -mondom.
-Annak nem lett volna jó vége. -fogja meg a fenekem, miközben suttog a fülembe.
-Ennek sem lesz. -mondom, majd ledöntöm az ágyamra, és a derekára ülök.
-Mostantól shh, amíg nem mondom. -súgom fülébe majd a nyakához hajolok, és azt elkezdem puszilgatni. Kezét a fenekemre rakom.
Egyre feljebb haladok, már a fülcimpáját puszilom végig. Hirtelen elkezdem szívni, mire halkan felmorog, és belemarkol a fenekembe.
Áttérek az állkapcsára. Nagyon halk sóhajok hagyják el a száját, amin jól virulok. Majd jön az arca. Azt is végigpuszilom, kivéve a száját. Ajkának széleire is adok egy-egy puszit, majd feléhajolok.

-Hogy tetszik a kínzás? -kérdezem.
-Brutális.
-Azt mondod? -vigyorgok. Visszaülök a derekára, és lekapom magamról a pólóm. Kezeit visszavezetem a fenekemre, és folytatom a kulccsontján a kínzást. Haladok egre lejjebb. Vagyis haladnák, ha nem lenne rajta póló.
-Na ezt levesszük szépen. -ragadom meg a pólója alját, és lerántom róla.
Nem engedem megszólalni, mert folytatom a munkám. Egész hasát végigpuszilva közeledek ahhoz a ponthoz, ahol érzem, hogy már megfeszül.

-Csak nem félsz? -simítom meg bőrét.
-D.. dehogy.
-Akkor jó.-Húzom végig a kezem nadrágján.
-Najó. -ragadja meg a felkarom, majd magához rántva megcsókol. Egyik keze lejjebb vándorol, majd megtalálja a szoknyámat. Még egy ideig babrál vele, majd lehúzza a cipzárt, és lerántja rólam. Elválok tőle, és hitetlenkedve meredek rá, de ő csak vigyorog.

-Most én jövök. -súgja a fülembe, majd megfordulunk, így felém kerül.
-Hagyjál már Marcus! -nevetek halkan.
-Pedig valaki nagyon vár rád. -mondja.
-Igen, te.
-Neem. Kicsi Marcus. -vigyorog.
-Fúúj. Te így hívod a farkad? -röhögök.
-Mondjuk, ja. Inkább én vagyok kicsi Marcus, ő pedig nagy Marcus. -ecseteli.
-Óóó, jézusom. -nevetek. -Azért ennyire ne légy magabiztos. -mondom.
-Pedig van mire. -markol nőiességembe, mire halkan felnyögök.
-Marcus. Fázom. Hadd öltözzek fel. -próbálkozom mire végigsimít a karomon.
-Nem vagy libabőrös. Nem szabadulsz. -leheli nyakamra majd elkezdi csókolgatni.

Elemelte fejét a nyakamtól, én pedig odatettem a kezem. Egy ponton forró volt.
-Mi a franc ez? -kérdezem.
-Mi? -kérdez vissza.
-Engedj, megnézem. -kelek ki az ágyból majd a tükörhöz indulva bekapcsolom a telefonomon az elemlámpát, majd megvilágítom vele a nyakamat. Marcus eközben mögémáll, és átkarol, azonban megéreztem Kis Marcust is.

-Kicsit nem állsz hátrébb? -kérdezem.
-Miért tenném? -kérdezi szórakozottan, majd a derekával lök rajtam egyet.
-Mert böki a seggem a pálcád? -fordulok hátra.
-Addig jó, míg az enyém böki. Tudod mekkora áldozatot hozok? Ha rajtam múlna, már fehérnemű sem lenne rajtad. Hidd el. -puszil a nyakamba.