Örök csapattársak🖇 |Marcus Gunnarsen ff.|

h u s z o n k e t t ő

Anett a vécében hallgatta végig a történetet.

-És ő most azért haragszik, mert nem válaszoltál? -kérdezi.
-Én esküszöm válaszolni akartam, de nem tudtam. Hidd el, kérlek. -borultam térdre sírva. Anett leguggolt hozzám, és megölelt.

-Shh.. ne sírj kérlek.. ma majd megbeszélitek, csak könyörgöm ne sírj. -próbál megnyugtatni.
-Anett.. Anett figyelj. Egyet ígérj meg nekem.
-Persze.
-Ezt ne mondd el anyámnak. Bármit elmondhatsz nem érdekel, de ezt ne. Nagyon szépen kérlek, ezt ne. -nézek rá könnyes szemmel.
-Megígérem neked. -bólogat.
-Köszönöm. -suttogom.
-Na gyerünk, menjünk vissza, már Jasonék mindjár kelnek. -mondja.
-Jó csak megmosom az arcom. -indulok a csap felé majd megmosom az arcom. A tükörbe nézve egy szerencsétlent láttam.
-Gyere menjünk. -nyújtja a kezét, én pedig megfogva azt követtem őt.
Kilépve a mosdóból megpillantottuk Jasont és Rebekát.
-Hát ti? -kérdezi Jason.
-Mosdóban voltunk. -mondja Anett.
-Oké. Költsétek fel a lányokat. -mondja mi pedig eindulunk a szobánkhoz, és megtesszük amit kér.

-Hé! -mondja Vic, és a karom megérinti. -minden oké? -kérdezi.
-Igen. -engedem el a kezét, és elkezdek átöltözni.
-Tényleg összevesztél Marcussal? -kérdezi Karoline vigyorogva. Nem válaszoltam neki, csak tovább öltöztem. -szóval igen. -mondja. Hú, gratulálok, egy igazi okosság ez a lány.
-Most mit akarsz? Hallani az én számból is? Igen, összevesztünk. -csattanok fel. -remélem hogy most örülsz. -megyek ki az ajtón. Anett is jön utánam, majd leülünk Martinushoz, és Ashtonhoz akik a recepciónál ültek. Velünk egy időben érkezett meg Levente is, így ő is odaült hozzánk.

-Angi, jössz velem egyet cigizni? -kérdi Ashton.
-Most nem, én nemrég szívtam.
-Értem. -mondja majd feláll és kimegy.

Hirtelen megérkezett Matt, Marcus, Carter, Andrew, James, és a lányok. Nem mertem Marcusra pillantani, így csak a cipőmet figyeltem.

-Jajjjj szia Levente! -kiáltja Karoline, majd megöleli őt.
-Szia. -mosolyog.
-Ígérd meg nekem, hogy mi sosem fogunk összeveszni. -vág búbánatos fejet. -Én bízom benned, és szeretlek. Nem úgy mint egyesek egymást, de hát na. -néz rám.
-Célzol valamire? -kérdezem.
-Viccelsz?! Megbántottad Marcust! Hogy tehetted ezt vele! Még nem is szeretted! Pedig ő igazán megérdemli azt hogy szeresd! Te is csak egy hülye kis csitri vagy, aki a pénzére vágyik. -vágja a fejemhez. Mindenki kussba nézett engem, nálam pedig elszakadt a cérna.
Felkeltem Anett mellől, de ő próbált visszahúzni. Nem sikerült neki. Határozott léptekkel megindultam Karoline felé, és pólója nyakánál fogva toltam a falhoz.
-Én vagyok a csitri? Akkor te mi vagy?! Ha? Mit képzelsz, hogy beleszólsz a mi dolgunkba? -kiáltottam, miközben téptem a haját. -Az hogy kettőnk között mi történik az rohadtul nem rád tartozik! -fogom meg a nyakát. -Ha mégegyszer bele mersz szólni az életembe, esküszöm hogy széttéplek! -mondom. A fiúk elrángattak tőle majd fogtak.
-Úristen.. -suttogja Betty a karom nézve. Remegek. Remegek a dühtől.
-Kiviszem. -mondja Ashton, és a kezemet fogva visz ki. A kezembe ad egy cigit, de nem azt amit én szoktam.
-Ez.. -mondanám de félbeszakít.
-Kuss. Szívd el. -mondja miközben meggyújtja. Amint beleszívtam elkezdett csörögni a telefonja.
-Elmentem. Te maradj itt. -mondja.
-Oké. -bólintok.

-Ez meg mi volt? -kérdezi valaki.
-Marcus ne most. -mondja Anett. Odafordítva a fejem látom ahogy Marcus kezét rángatja Anett.
-Ne most beszélj vele. -mondja barátnőm.
-Mi volt ez? -kérdezi.
-Hmm. Nem tudom. Szerintem kiálltam érted meg magamért, meg a köztünk lévő valamiért. -vonom meg a vállam.
-Ezért tépted meg Karolinet? -kérdez vissza idegesen.
-Miért, te mit tettél volna? -kérdezem gúnyosan.
-Bármit csak nem ezt. -vágja rá.
-Marcus! Menj be. -mondja Anett.
-Jobb is lesz. -indul meg. Anett rámnéz, és kijelenti.:
-Csodásan indul ez a mai nap.