Örök csapattársak🖇 |Marcus Gunnarsen ff.|

n e g y v e n k e t t ő

-Hogy mi? -kérdezi kissé hisztérikus állapotban.
-Mi a fasz. -sokkolódik le Marcus.
-Hívd Martinust, most. -néz rá barátjára Angi, aki meg is indul. -Mikor feküdtetek le? -kérdezi.
-Tegnap. -mondom.
-Akkor csak nem vagy terhes! -mondja. -Ennyi idő alatt!
-Nem tudom, remélem.
-Hát még jó hogy reméled! -csattan fel. -Mikor kell hogy megjöjjön?
-Pár nap múlva.
-Pontosan?
-Holnap után. -jelentem ki, a következő pillanatban pedig beront Marcus és Martinus.
-Most akkor mivan? -néz felváltva rám, és Angira Martinus.
-Lehet terhes, lehet nem. -vonja meg a vállát.
-Szólnunk kéne valakinek. -mondja Martinus.
-Na nem! Még nem szólhatunk!
-Még?
-Akkor szóljunk, ha nem jön meg neki. -mondja Angi.
-Martinus, gyere. -fordul el Marcus, de Tinus csak néz rám. Sajnál. Talán. De talán nem. Hirtelen leveszi magáról Marcus kezét, és átölel, a fejét a homlokomra téve.
-Istenem. -suttogja.
-Shhh. Nincs baj. -simogatom hátát.
-Olyan hülye vagyok. -szipog.
-Dehogy is. Nyugi.
-Úgy sajnálom. -suttogja.
-Nem kell.
-Hogyne kéne. Elbasztam az életed.
-Most fejezd be! Nem történt ilyen, meglátjuk mi lesz. Semmi sem biztos.
-Szeretlek.
-Én is. -adok neki egy puszit. Túléltem. Legalábbis egy időre.

Nem sokkal később pedig menni kellett reggelizni, mert utána megyünk is a pályára. Reggeli közben csak hallgattam a többieket, és ettem. Jobbat nem tudok tenni, csak várni.

Time skip

A pályához leérve párokba kellett rendeződni, így Angival összenéztünk, és odajött mellém.

Oda-vissza passzolgattunk, majd szlalomba végigpasszoltuk az egyik labdát. Mikor ezt befejeztük, a fiúk meccsezni akartak. Jason mondta, hogy már mehetnénk enni, de ők ragaszkodtak hozzá, és Matt, meg Ashton el is kezdte válogatni csapattársait,

-Gyere Marcus. -int Matt.
-Levente. -folytatja Ashton.
-Carter. -választ Matt.
-Anett. -szólal hirtelen meg Ashton, miközben rámnéz.
-Martinus. -mondja Matt.
-Angi. -néz barátnőmre Ashton ismét.
-Andrew! Andrew! Gyere! -int hevesen haverjának Matt.
-James! Gyere! -kiált oda Ashton. Hamarosan össze is állt a 2 csapat. Hiába mondtuk a lányokkal, hogy legyen ebéd utána meccs, a fiúk ellenkeztek, és beálltak a kezdésre. Őszintén, én sem akartam már. Nagyon éhes voltam, és feszült is, semmi kedvem nem volt még ehhez is.

A játék elkezdésével próbáltam aktív maradni, de inkább hátul maradtam. Emiatt szóltak is páran, de "hagyd, jó nekem itt" kiálltással tudtam le.

Nem sokat mozogtam, de amennyit igen, attól is még jobban kimerültem. Egyszerűen nem tudtam futni. Nem ment. Ashton kiabált nekem, de nem tudtam megmozdulni. A következő pillanatban Marcus kocogott mellém.

Marcus szemszöge

-Jól vagy? Fáj valamid? -teszem vállára a kezem, de ő csak bólogat.
-J-jól vagyok. -válaszol remegő hangon.
-Akkor miért nem mozdulsz?
-N-nem tudok. El vagyok fáradva. -sírja el magát, majd egyik pillanatról a másikra összeesett.
-Hé! Anett! -kapom el. A többiekre néztem, a szavaimtól pedig Martinus hátrafordult, és ahogy látta, hogy Anett a karjaimban van, odafutott hozzánk.
-Anett, Anett. -ül le hozzá, és a fejét kezdi el simogatni. -Kelj fel Anett. -emeli ki a kezemből, és tovább szólítgatja. A többieket nézem, és Angi pont hátrafordul. Az arca hirtelen eltorzul, és rohanni kezd felénk.
-Anett, Anett. Jól vagy? Anett. -térdel le Martinus mellé. -Mi történt?
-Itt álltam mellette, és összeesett. -válaszolok neki, mire ő beletúr a hajába remegő kézzel.
-Nem ébred fel! -kerülgeti a sírás öcsémet.
-Mi az? -fut oda hozzánk Jason.
-Összeesett. Csak úgy. -mondom neki norvégul. Angi nem szól semmit, de sejtheti, hogy kábé miről beszélek.