Örök csapattársak🖇 |Marcus Gunnarsen ff.|

k i l e n c

A szobában ültünk, és hallgattuk a dörgést. Anett Mrtinushoz húzódott mindegyiknél.
-Félsz? -kérdezi.
-Egy kicsit. -mondja barántnőm.
-Tudod hogy kell Martinus! Ahogy tanítottam. Minél hamarabb átmész rajta, annál jobban kötődsz hozzá. -mondja Marcus.
-Mondd, te ezt átvitt, vagy valós értelemben értetted? -kérdezem.
-Mivan? -kérdez vissza.
-Leegyszerűsítem. Az "átmenést" hogy gondoltad? Átvitt, vagy valós értelemben?
-Mondd, te eddig hány könyvet olvastál? -kérdezi, mire felnevetek.
-Épp eleget ahhoz, hogy tudjak normálisan fogalmazni. -mondom. A többiek csak nevettek rajtunk.
Egy idő után kezdek fázni. Egy rövidujjú póló és egy hosszú cicanadrág van rajtam.
-Fázol? -kérdi Marcus.
-Aha. -mondom.
-Itt a takaróm. -nyújta.
-Hagyd, megyek átöltözöm. -kelek fel az ágyból és indulok a szobánk felé.
A bőröndömben kutakodom, mikor egy kar fonódik a derekam köré. A jól ismert pecsétgyűrűhöz, egyértelműen Marcus tartozik.
-Miaz? -kérdezem megfordulva.
-Jövök segíteni. -szól.
-Nem vagyok agyhalott. -mondom neki a száraz pólómmal a kezemben.
-Aha, jó. -kapja le rólam a pólóm.
-Mit csinálsz? -kérdezem.
-Segítek. -mondja. -A melltartód nem lett vizes? -kérdi röhögve, és elkezdi piszkálni.
-Na jó húzás ki. -nevetek.
-Ne küldj ki. -ránt magához hirtelen.
-Akkor hagyj átöltözni. -mondom. 
-Ahj jó. -megy az ágyamhoz, amin elterül. A hátán feküdve nézi amit csinálok. Ami kimerül annyiban hogy felveszem a tegnapi pólóm, amolyan "még ezt kibírja" stílusban, és ráveszek egy vékony kis pulcsit.
-Mehetünk. -mondom, de Marcus meg se moccan.
-Aaaaaaajjjj. Olyan jól fekszem.
-Gyere már. -forgatom a szemem.
-Segítesz? -kérdezi.
-Igen, csak menjünk már. -ragadom meg a kezét, ami magához ránt hirtelen.
-Héé! Engedj eeeeeel! -nevetek.
-A-a. -ellenkezik.
-Ne már Marcus! A többiek azt fogják hinni hogy dugunk. -röhögök.
-Higyjék. Nem állnak messze a valóságtól. -vigyorog.
-Gonosz vagy! -durcázom be.
-Héé.. -kezdi el csikizni az oldalam. Nem szeretem ha csikiznek mert össze vissza rángatózom.
-Ne csikizz máár. -próbálom leszedni a kezét az oldalamról. -Menjünk vissza a szobába. -mondom neki.
-Ajjjjjj de nem akaroooooook. -vinnyog.
-De naaaaa gyere már ott vannak a többiek is. -kérlelem.
-Félsz velem kettesben lenni? -kérdezi.
-Erre mit kéne mondanom? -kérdezek vissza.
-Azt hogy inkább maradjunk itt. -vágja rá, én pedig adok neki egy puszit.
-Na menjünk. -mászok le róla.
-Elmegyek mosdóba megvársz? -kérdezi.
-Igen, menj. -mondom és megállok az ajtó előtt. A várakozásomat egy ittas valaki zavarta meg.
-Sziaa cica van gazdád? -áll meg velem szembe. Oldalra fordítom a fejem, és nem válaszolok. Talán így itthagy.
-Nincs? -kérdezi. Biztos nagyon okos ember. Erre sem válaszolok.
-Gyere egy menetre. -mondja és megfogja a karomat.
-Hagyj békén. -mondom és leszedem magamról a kezét.
-Ne ellenkezz cica, jó lesz. -húz magához, de megint ellököm magamtól.
-Marcus! Martinus! Ashton! Jason! Valaki! -kiáltok. Marcus és Martinus egyszerre jelennek meg.
-Mit akartok tőle? Hagyjátok békén. -áll mellém rögtön Marcus. Martinus a másik oldalamra áll. A többi csapattársam is kidugja a fejét, és a balhét látva odajönnek. Anettékat visszaküldik a szobába. Jó megfontolás.
-A csávója vagy? -kérdezi a srác röhögve. Marcus nem válaszol, ami engem eléggé aggaszt. -Először azt hittem, hogy buzi vagy a hasonmásoddal együtt. -szól. Marcus felemelte a kezét, mire én gyorsan megfogva azt visszahúztam.
-Mint látod, járunk, szóval kopj le. -mondom neki.
-Nem hiszem. Na gyere cica, míg ők enyelegnek addig mi lenyomunk 1-2 kört. -húz magával.
-Eressz el! -kiabálom, és próbálom leszedni a kezét a karomról. Az ikerpár és társaik mellém lépve szedték le rólam a csávót. Marcus és én hátrébb mentünk, míg a többiek beszéltek. Marcushoz bújtam, mire ő átkarolt. Kis idő után éreztem sós könnyeim az arcomon, és láttam Marcus pólóján.
-Semmi baj, ne sírj. -simítja meg a fejem. -Nem lesz baj, itt vagyunk. -mondja.
-Köszönöm. -suttogom.
-Ne sírj már naa. -nevet fel halkan.